Liget Budapest: ősszel szerkezetkész állapotban lesz az új Néprajzi Múzeum

Az épülő Néprajzi Múzeum elérte a legmagasabb pontját
Vágólapra másolva!
Elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum díjnyertes épülete, a Liget Budapest Projekt keretében épülő intézmény kivitelezése jó ütemben halad a korábbi parkoló helyén, az 56-osok terén – jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa az épületet bemutató sajtóbejáráson. Már látható az épület majdan két domboldalt képező íves szerkezete, míg a – kiállítótereknek is helyet adó - térszín alatti szinteken már a szakipari munkákat végzik.  
Vágólapra másolva!

Az új Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye lesz, mely a Városligeti fasornak a parkhoz csatlakozó végében épül meg. Az Európa legnagyobb léptékű kulturális tematikájú városfejlesztésének, a Liget Budapest Projektnek részeként épülő Néprajzi Múzeum kivitelezése az előzetes tervek szerint halad, s szeptemberben fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés:

elérte legmagasabb pontját, és az év végéig szerkezetkész állapotba kerül.

Azonban nem csak a felszínen haladnak jó ütemben a munkálatok, az épület mintegy 60 százaléka térszín alatt kap helyet, ahol már a szakipari munkák zajlanak, melynek során elkészülnek a gépészeti és elektromos alapszerelések.

Az épületről

„A Liget Budapest Projekt keretében a múzeum tervezésére meghívásos, nemzetközi tervpályázatot hirdettek, amelyen olyan világhírű építészek szálltak ringbe, mint a Pritzker-díjas Zaha Hadid és Rem Kolhaas, a Bernard Tschumi Architects és a Björke Ingels Group.

A világszínvonalú mezőnyből a nemzetközi zsűri egyhangú döntésével egy magyar terv, a NAPUR Architect pályaműve lett a győztes,

amely egy rendkívül egyedien megfogalmazott, különleges kapuként vonzza majd a látogatókat a Ligetbe" – mutatta be az épületet Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A földszinten az épület két, dombszerűen emelkedő épületrészre válik szét, amelyek között az '56-os emlékmű és a körülötte lévő hatalmas tér helyezkedik el, melyek közvetlenül kapcsolatban vannak az épület belső tereivel. A múzeum két íves szárnya a „közösségi" és „múzeumszakmai" funkciók mentén vált szét. A „közösségi" funkciók közé sorolható a rendezvényterem, a múzeumpedagógiai terek (workshop, gyermek- és ifjúsági kiállítás), a látogatóközpont, a múzeumi bolt és az étterem. A „múzeumszakmai" funkciók alapvetően a múzeum belső, tudományos-szakmai működésével függenek össze, így itt a könyvtár, az archívum, az irodák és a műtárgykezelés kap helyet. A tetőt borító, szabadon bejárható, parkosított zöldfelület közösségi térként várja a Városliget látogatóit, izgalmas panorámát nyújtva a parkra. A térszín alatti szinten kapnak helyet a világszínvonalú kiállítóterek, ahol

a Kossuth téri bemutatóhelyhez képest több mint háromszor nagyobb, összességében közel 7000 négyzetméteres alapterület áll majd rendelkezésre a kiállítások megrendezésére.

Az épület ikonikus formája mögött különleges műszaki megoldásokat is felvonultat, íves architektúráját a hidakhoz hasonlóan utófeszített szerkezet tartja. Ez a megoldás nemcsak Magyarországon, de egész Európában is ritkaságnak számít középületekben. Továbbá látványos védjegye lesz az épületnek az az ugyancsak egyedinek számító fényrács, melyen alumínium hálóba helyezett „pixelekből" kirakott motívumok lesznek láthatóak a homlokzaton, amelyeket a gyűjtemény műtárgyai ihlettek.

Az épülő Néprajzi Múzeum épülete madártávlatból Forrás: Liget Budapest Projekt

A gyűjteményről

A Néprajzi Múzeum mindeközben Magyarország egyik legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését végzi. A Városligetben való megjelenés korszakos változás lesz, hiszen a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról származó, mára 250 ezer darabot számláló gyűjtemény sokat vándorolt a múzeum 1872-es alapítása óta, amely eddig még nem működött olyan épületben, amit eredendően az intézmény igényeinek megfelelően alakítottak volna ki. Most azonban először, a korábbi kiállítóterek többszörösén új állandó tárlattal, ifjúsági kiállítással és impozáns kerámiatérrel várja majd látogatóit az intézmény a Városligetben, ahová a múzeum tulajdonképpen hazatér, hiszen a nagyközönség számára 1896-ban itt, a millenniumi kiállítás néprajzi falujában mutatkozott be először, majd hosszú évekig a Városligetben álló nagy Iparcsarnok adott teret a néprajzi gyűjteménynek.

A Néprajzi Múzeum 2022 tavaszára elkészülő új, állandó kiállítása az intézmény 150 éves, gazdag, sokrétű gyűjteményére épül.

A kiállítás moduláris szerkezetű, kilenc részből áll, amelyben az egyes témák önálló egységeket alkotnak, ugyanakkor egymáshoz is sok szálon kapcsolódnak.

Akárcsak a nagy állandó kiállítás, szintén az épület kiállítószintjén, a térszint alatt kap majd helyet a múzeum impozáns látványraktára, a nyitott gyűjteménytérként üzemelő Kerámiatér.

A Néprajzi Múzeum új épületének első emeletén kap majd helyet a Gyermek- és ifjúsági állandó kiállítás, mely a világban létező és a világot működtető emberek, valamint a dolgok és tárgyak hétköznapjairól fog szólni és a játék, a tanulás, az eszmecsere, a közös gondolkodás, kikapcsolódás és bekapcsolódás helye lesz egyszerre.

A Liget Budapest Projekt keretében épülő Néprajzi Múzeum elérte a legmagasabb pontját Forrás: Liget Budapest Projekt

A munkálatok nagyságrendjét jelzi, hogy az új kiállítások előkészítésén immár évek óta dolgozik a múzeum teljes, több mint százfős szakmai csapata: muzeológusok, restaurátorok, gyűjteménykezelők, múzeumpedagógusok és kommunikációs szakemberek.