A világon elsőként engedélyezték mesterséges csirkehús árusítását

csirke nuggets
Vágólapra másolva!
A szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minősítette a világ első, laboratóriumban előállított csirkehúsát. Így az amerikai startup, az Eat Just forgalomba hozhatja a világ első „tiszta húsát", vagyis olyan húst, mely nem levágott állatból származik.
Vágólapra másolva!

A húsmentes húsok egyre népszerűbbek. A Beyond Meat vagy Impossible Foods termékei már szupermarketekben és éttermekben is megtalálhatók. Azonban az Eat Just terméke más, hiszen

ez a hús nem növényi alapú húsutánzat, hanem állati izomsejtekből laboratóriumi körülmények között kifejlesztett élelmiszer.

A mesterséges húsból első körben "csirkehúsfalatkákat" fognak készíteni, ám hogy a termék mikortól lesz elérhető, azt egyelőre nem jelentette be a vállalat - írja a BBC.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Barclays birt pénzügyi szolgáltató előrejelzése szerint

a következő évtizedben a különböző hús-alternatívák piaca elérheti a 140 milliárd dollárt, ami a teljes húsipar 10 százaléka.

A mesterséges hússal foglalkozó startupok legnagyobbjai, az izraeli székhelyű Future Meat Technologies és a Bill Gates támogatását élvező Memphis Meats igyekeznek belépni a piacra megfizethető és ízletes termékeikkel.

null

null

A szingapúri Shiok Meats jelenleg laboratóriumi körülmények között próbál rákhúst előállítani.
A cégek nagy része a mesterséges húsok fogyasztásával járó környezeti előnyöket hangsúlyozza, ám néhány kutató szerint bizonyos körülmények között ez az alternatíva még akár ártalmasabb is lehet a klímaváltozás szempontjából.