Elárulta Bill Gates, szerinte mit kellene csinálniuk az amerikaiaknak

2018 spring meetings of the International Monetary Fund and World Bank Horizontal
Ennyit keresnek a leggazdagabbak – galéria
7, Bill Gates (Microsoft) – 456 ezer dollár, átszámítva 127,2 millió forint
Vágólapra másolva!
Különös ötlettel állt elő Bill Gates, a Microsoft alapítója, aki az elmúlt időszakban inkább a feleségével közösen működtetett Bill & Melinda Gates Alapítvány miatt ismert. A milliárdos szerint ugyanis az amerikai lakosságnak 100 százalékban szintetikus marhahúst kellene ennie, hogy ezzel védjék a környezetet.
Vágólapra másolva!

Elsőre igen meglepőnek tűnő ötletet vetett föl Bill Gates, a Microsoft legendás alapítója.

A milliárdos szerint ugyanis az amerikaiaknak 100 százalékban szintetikus marhahúst kellene enniük.

Noha ez az amerikai fogyasztói szokásokat ismerve jelenleg nem tűnik reálisnak, vannak olyan szakértők, akik szerint Gates állítása alátámasztható – írja a 24/7 Wall St.

A Stanford University professzora, Rob Jackson úgy nyilatkozott, hogy

a szarvasmarhák és más kérődzők nagyüzemi tenyésztéséből származó károsanyag-kibocsátás majdnem akkora, mint a fosszilis tüzelőanyagokból származó metánkibocsátás.

Vagyis az állattenyésztés kétségkívül rendkívül szennyező iparágnak számít.

Bill Gates szintetikus marhahúst javasol az amerikai fogyasztóknak Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Gates azonban hozzáteszi, nem gondolja, hogy a legszegényebb országok fognak a közeljövőben áttérni a szintetikus húsokra.

Sokkal reálisabb volna, hogy a gazdagabb államok fogyasztói egyenek 100 százalékban szintetikus marhahúst.

Hozzátette, idővel könnyedén meg lehetne szokni az ízbeli különbséget.

A „szintetikus marhahús" alapvetően kétféle terméket jelöl. Az egyik a kifejezés klasszikus jelentése, vagyis a laboratóriumban, állati sejtek felhasználásával előállított hús.

Az Amerikai Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége egyébként petíciót nyújtott be a Mezőgazdasági Minisztériumhoz annak érdekében, hogy ezeket a termékeket ne lehessen hivatalosan marhahúsnak nevezni.

A megoldásnak egyébként egyelőre nem is a hagyományos állattenyésztők jelentik a legnagyobb akadályát, hanem a magas költségek. Az eljárás jelenleg még túl drága ahhoz, hogy ilyen léptékű tömeggyártásra, megfizethető módon alkalmas legyen.

A másik opció a globálisan is egyre népszerűbb „növényi húsok" kategóriája, amely mögött olyan sztárvállalatok állnak, mint például a Beyond Meat. Noha ezek a termékek hivatalosan nem tekinthetők „szintetikus húsoknak", a népszerűségük világszerte egyre nő. Amikor a Beyond Meat közzétette a legutóbbi negyedéves gyorsjelentését, 94 millió dolláros bevételről számolt be, ami 3 százalékos növekedés volt a megelőző év azonos időszakához képest.

Beyond Meat burger vega Forrás:Beyond Meat

Mindazonáltal a növényi húsok piaca az elmúlt években robbanásszerű növekedésnek indult, ami vállalatok egész sorának megjelenését hozta el. A Beyond Meatnek olyan versenytársai vannak, mint a Sweet Earth Brand, Gardein, a Happy Little Plants, a Boca Foods, az Impossible Foods, a Sweet Earth Brand vagy Lightlife Foods. Ráadásul számos cég mögött hagyományos nagyvállalatok állnak, vagyis a hátszelük is igen erős.

Noha a következő években csak még izgalmasabb lesz a hagyományos állattenyésztés és az alternatív megoldások közti verseny, egyelőre a Beyond Meat és társainak mérete eltörpül a klasszikus marhahúspiachoz képest.