A cég számításai szerint globálisan 1390 milliárd dollár osztalékot fizetnek majd világszerte, ami megközelíti a pandénia előtti évben, 2019-ben kifizetett 1430 milliárd dollárt. Az alapkezelő szakértői szerint az osztalék nagysága a következő egy évben érheti majd el a 2019. évi szintet.
A koronavírus-járvány miatt tavaly jelentősen alacsonyabb mértékű, 1260 milliárd dollár osztalékot fizettek világszerte.
A cég szakértői szerint az teszi lehetővé a tavalyinál nagyobb idei osztalékot, hogy a vállalatok képesek voltak alkalmazkodni a koronavírus-járvány miatt kialakult új helyzethez, miközben jelentős segítséget kaptak a kormányoktól és komoly hiteleket a bankoktól.
A Janus Henderson a világ mintegy 1200 legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatának osztalékfizetését követi és készít globális előrejelzést 2009 óta.
Az alapkezelő jelentésének összeállítói szerint a bányaipar, amely amúgy is az egyik legtöbb osztalékot fizető ágazat, az átlagosnál nagyobb mértékben növelheti idén az osztalékot, tekintettel a nyersanyagárak jelentős emelkedésére, ami érezhetően növeli a cégek nyereségességét.