Érdemes rákeresni a lakóhely szerinti városvezetés, önkormányzat honlapjára és innen letölteni a kitöltendő igénylőlapokat, vagy telefonon érdeklődni ez ügyben. Néhány példát mutatunk a fővárosi kerületekből.
Budapest Főváros X. kerületében (Kőbánya) a képviselő-testület az idei évben is segíti a kőbányai iskoláskorú gyermeket nevelő családokat a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek mérséklése érdekében. A 2021. augusztus 1. napján kőbányai lakcímmel rendelkező
általános iskolás korú gyermekek és a középfokú intézmény nappali tagozatán tanuló diákok egyaránt részesülhetnek az 5.000 forint értékű vásárlási utalványban.
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ által ebben a kerületben működtetett általános iskolák tanulói, valamint a Szent László Gimnázium és a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai az iskolákban vehetik át ezeket az utalványokat.
A X. kerületen kívül tanuló általános iskolás korú és a középiskolás korú tanuló gyermekek törvényes képviselői a lakcímkártya és a 2021/2022-es tanévre szóló iskolalátogatási igazolás bemutatásával 2021. augusztus 30. és szeptember 17. között a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában az ügyfélfogadási időben vehetik át az utalványokat.
A Budapest Főváros XII. kerületében (Hegyvidék) az Önkormányzat tanévkezdési támogatásában az általános iskolában, szakiskolában, középiskolában, főiskolán, egyetemen tanuló azon gyermek részesülhet, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 69.900 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetén a 80.800 forintot.
A támogatás összege 13.000 forint.
A támogatás a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, ha szakiskola, középiskola nappali tagozatán tanul és a 20. életévét még nem töltötte be, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója és a 25. életévét még nem töltötte be. A támogatás iránti kérelem 2021. augusztus 15. - és szeptember 30-a között nyújtható be a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodájára ügyfélfogadási időben, előre egyeztetve.
Budapest Főváros XXI. kerületében (Csepel) Borbély Lénárd polgármester javaslatára 2017 óta azok a csepeli lakcímmel rendelkező családok, akiknek gyermeke
szeptemberben kezdi meg az általános iskola első osztályát igénylés esetén 15.000 forintos iskolakezdési támogatásban
részesülnek az önkormányzattól.
Budafok-Tétény Önkormányzata rendkívüli gyermeknevelési támogatást nyújt az iskoláskorú gyermeket nevelő rászoruló családoknak.
A támogatás összege gyermekenként 15.000 forint.
Amennyiben egy kerületi középiskolás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény alapján az intézményi étkeztetés térítési díjának 50 százalékos kedvezményére jogosult az önkormányzat a díj további 50 százalékát fedezi, így az étkezés ingyenessé válhat, akkor is, ha a gyermek nem ebben a kerületben jár középiskolába. Továbbá tanévenként, szakorvos által igazoltan szükséges diétás étkezés költségeihez is állapít meg hozzájárulást az önkormányzat, ha a gyermek speciális étrendje a közétkeztetésen kívülre esik.
Ezen felül a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek esetén
a család részére évente kétszer, augusztus és november hónapban pénzbeli támogatást - alkalmanként 6.000 forintot, a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára 6.500 forintot folyosít a hivatal.
Mindezeken túl minden kerületi általános iskolába lépő, első osztályos gyermeket a hivatal megajándékoz tanszerekkel, iskola használati tárgyakkal.