Befejeződött az Északi Áramlat-2 csővezeték építése

északi áramlat, balti, gázvezeték
Az Északi Áramlat gázvezeték az egyik legjelentősebb energetikai együttműködés
Vágólapra másolva!
Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése - közölte pénteken a Gazprom orosz gázipari cég.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy

az Északi Áramlat-2 gázvezeték moszkvai idő szerint reggel 8 óra 45 perckor teljesen elkészült.

A gázvezetékkel kapcsolatos hírekról az Origo is folyamatosan beszámolt:

A projektet irányító Nord Stream 2 AG hétfőn közölte, hogy befejeződött az Északi Áramlat-2 második vezetékének tengeri lefektetése és csak a cső dániai és németországi szakaszának összekapcsolása van hátra.

Illusztráció Forrás: NordStream

A vállalat úgy tervezi, hogy a létesítményt 2021 végéig fogják üzembe helyezni.

Az Északi Áramlat és az Északi Áramlat-2 gázvezetékek Forrás: MTI

A Bloomberg amerikai hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Gazprom tervei szerint

az Északi Áramlat-2 első vezetékén október 1-jén, mindkettőn pedig december 1-jén indul meg a gáz szállítása.

Mindemellett a gáznak az európai ellátórendszerbe való eljutása továbbra is Németországtól függ.

A Gazprom korábbi közlés szerint azzal számol, hogy az Északi Áramlat-2 még ebben az évben 5,6 milliárd köbméter gázt fog szállítani. Az Ukrajnát elkerülő, 11 milliárd dolláros beruházás a duplájára, évi 110 milliárd köbméterre növeli a már meglévő Északi Áramlat kapacitását.

Ukrajna számára a kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt. A Moszkva és Kijev között jelenleg érvényben lévő tranzitmegállapodás 2024-ben jár le. Az ukrán felet megillető tranzitdíj elérheti az évi 3 milliárd dollárt.