Míg a pénztárca a folyamatosan vándorló ember állandó útitársa volt, és már az Ötzinek nevezett, 5000 éves mumifikálódott vadász és „jégember" használati tárgyai között is megtalálták,
a persely ezzel szemben a letelepedett életmód nélkülözhetetlen kelléke és a túlélés záloga lett.
A pénztárca eredetéről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk:
Az embereknek már nagyjából a társadalmak kialakulásától fogva égetően szükségük volt azokra a kézműves produktumokra, amiket tárgyaik tárolására is használtak. Ha ilyenekkel nem rendelkeztek, tulajdonukat, vagyontárgyaikat – az elvesztésüktől való félelem okán – kénytelenek voltak olyan, nem szembetűnő helyen elrejteni (faodúban, sziklák között, barlangokban, ásott üregekben, sírhelyeken, mezők üregeiben), ahol mások sem találhattak rájuk, amennyiben nem tudtak oda visszatérni. A kalózok elveszett kincseinek legendái is ezen a történeten alapulnak.
Bármennyire is fontos volt az emberek számára, hogy tulajdonaikat, értékeiket biztonságban magukkal vihessék, a régészek mégsem bukkantak nagy mennyiségben perselyleletekre. Ugyanis, amint őseink megtöltötték ezeket érméikkel és szükségük lett a spórolt összegre, széttörték a perselyeket. Ebből az valószínűsíthető, hogy az eredeti perselyek kialakítása minimalista lehetett, és ezeket égetett agyagból, cserépből, kőből, üvegből, kerámiából, fémből vagy állati bőrből készítették. Mivel nem volt rajtuk semmiféle díszítőelem és nem szolgáltak reprezentációs célokat, tulajdonosuk ekkoriban még nem kötődött hozzájuk érzelmileg.
Az egyik legkorábbi perselylelet Kis-Ázsiából, a Priéné görög kolóniából származik, időben elhelyezve pedig a Kr.e. 2. századból.
A pénzgyűjtés minden kétséget kizáró bizonyítékait a Római Birodalom területén, Pompejben, Herculaneumban, a Rajna-vidékén, a mai Angliában, Kínában (a Song-dinasztia korából) és Jáva szigetén (Indonézia) is felfedezték. Ebből a felsorolásból az is kiderül, hogy az értékek tárolásának ezen módszere nem kötődött egyetlen kultúrához sem.
Az emberek többsége számára a persely szóra először egy malac képe idéződik fel. A malacpersely a 20. században popkulturális ikonná vált, története tele van izgalmas fordulatokkal.
Az első, konkrétan malacperselyleletek Jáva szigetéről kerültek elő, a 13. században virágkorát élő Madzsapahit Birodalom területéről. Az itt használt perselyek modellje már egy hatalmas, gömbölyded disznó volt. Az indonéz nyelvben a „céléngan" kifejezés egyaránt jelent malacperselyt és szövegkörnyezettől függően spórolást is. A pénzt tartó edények azért kapták ezt a formát, mert
a malac kövérsége a gazdagságra, a sárban pancsoló életmódja pedig az anyagi világgal (esetleg a Föld szellemével) való szoros kapcsolatra utal.
A malacpersely európai hódításáról nincsenek írásos bizonyítékok, legenda is csupán egy: Pordenonei Odorik itáliai ferences szerzetes jávai missziós utazását követően hozhatta be Nyugat-Európába az ilyen alakú persely ötletét. Sokan azonban erősen megkérdőjelezik ezt, mondván, egy "pogány" kulturális tárgy közvetítésében egyházi tisztséget betöltő személy nem vállalt volna szerepet.
A malacperselyt a régi időkben a németek becsülték meg leginkább, akik már a 13. századtól kezdve egyedi darabokat készítettek. A kultusz náluk még ma is tovább él,
Stuttgartban múzeumot is nyitottak a malacok tiszteletére, ahol több mint 50 ezer malacperselyt is kiállítottak,
tisztelegve a jólétet és szerencsét szimbolizáló állat előtt. A két vonatkozó német kifejezés (Schwein gehabt – malaca van; Glücksschwein – szerencsemalac) átkerült a magyar szóhasználatba is.
Cikkünk izgalmas részletekkel folytatódik, lapozzon!