Decemberben kiugróan nőtt az ipari termelés a tavaszi mélyponthoz képest

CTP CTPark Üllő ipari park
Vágólapra másolva!
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amivel 2019 októbere óta a legnagyobb éves növekedést érte el.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki első becslései alapján, 2020-ban a volumen 6,1 százalékkal kisebb volt, mint 2019-ben, amikor 5,6 százalékos volt a növekedés.

Munkanaphatástól megtisztítva a decemberi termelés 1,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, mivel 2020 decemberében kettővel több munkanap volt, mint 2019-ben.

Az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés, de

az áprilisi mélyponthoz képest 58 százalékkal nőtt.

A decemberi növekedéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártásban gyorsult a növekedés üteme, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az átlag alatti mértékben emelkedett. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása csökkent - tette hozzá első becslésében a KSH.