Már nem hasábburgonyát rendelnek a legtöbbször a magyarok

Koronavírus, vírus, Netpincér, futár, ételkiszállítás, kiszállítás, ételrendelés, rendelés, Budapest, GALÉRIA
Vágólapra másolva!
Volt, aki napi kétszer rendelte házhoz kedvenc ételeit, de olyan rendelő is akadt, aki a bevásárlását is szinte csak online intézte a tavalyi évben. Az alkoholrendelések alakulására nagy hatással voltak a járványügyi korlátozások, és a reggeli kávét is egyre többen rendelték házhoz. A tavalyi év a magyarok ízlésén sokat változtatott: az örök kedvenc hasábburgonya helyét a sajtburger vette át a képzeletbeli dobogó élén. Desszert tekintetében továbbra is a somlói galuska a legnépszerűbb, de a tiramisu és palacsinta is nagyon kedvelt - áll a NetPincér elemzésében a 2020-as év legérdekesebb tapasztalatairól.
Vágólapra másolva!

Csaknem egy éve változtatta meg az emberek mindennapjait a koronavírus megjelenése, ezzel együtt pedig az étkezési, élelmiszer-vásárlási szokások is szinte teljesen átalakultak. A vállalat a 2020-as év legérdekesebb tapasztalatait gyűjtötte most csokorba, a felhasználók rendeléseit vizsgálta meg.

Napi kétszer rendelt a tavalyi rekorder

Míg 2019-ben 336 házhoz szállítással tartotta a rekordot a legaktívabb felhasználó, addig

2020-ban ezt a számot az egyik megrendelő nemcsak elérte, de meg is duplázta összesen 687 rendeléssel.

A szolgáltatást igénybe vevők közül volt olyan is, aki tavaly a változatosság jegyében összesen több mint 150 különböző partner kínálatát próbálta ki.

A változatosságot kedvelő rendelők mellett persze akadtak hűséges típusok is, így például olyan, aki egész évben egyetlen helyről rendelt csaknem 200 alkalommal.

Persze itt még nincs vége a legek gyűjteményének: akadt felhasználó, aki az év során összesen 323 alkalommal rendelt hamburgert, egy sushirajongó 176 alkalommal sushizott, egy másik toprendelő pedig 166-szor tett pizzát az online kosarába az év során.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Népszerű lett az alkoholrendelés a korlátozások hatására

A vállalat szolgáltatásával már nemcsak éttermekből, kávézókból vagy cukrászdákból lehet biztonságosan rendelni, de akár a bevásárlást is lehet intézni a felületen megtalálható több mint 200 üzlet kínálatának köszönhetően, nem beszélve a cég saját üzletláncáról, amely tavaly decemberben indult.

Az egyik felhasználó tavaly kétszáz alkalommal összesen több mint 1 millió forint értékben rendelt.

2020-ban nemcsak az élelmiszer-, de az alkoholrendelés is népszerű lett. Már április-májusban is 50 százalékkal többen szereztek be alkoholt online rendeléssel, majd ez az arány a korlátozások feloldásával némileg csökkent, november-decemberben azonban ismét elérte a tavaszi szintet.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A legnépszerűbb tétel a sör volt, ezt követte a bor és pezsgő, a whiskey, a vodka, valamint a gin.

A legtöbb alkoholrendelést a fővárosiak adták le, őket követte

  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Hajdú-Bihar,
  • Pest,
  • Veszprém és
  • Fejér megye.

Sajtburger, sült krumpli és hamburger a dobogón

Míg 2019 első három leggyakrabban rendelt étele a hasábburgonya, a gyros és a hawaii pizza volt, 2020-ban átrendeződött a mezőny, és

átvette a vezetést a sajtburger.

A hasábburgonya a második helyre szorult, a harmadik helyen pedig a hamburger áll, a gyros és a hawaii pizza pedig csak az első öt kedvenc között kapott helyet.

A desszertek terén még mindig hódít a somlói galuska, azonban tavaly a tiramisu volt a második legnépszerűbb édesség a palacsinta helyett.

Somlói galuska Forrás: Illustratedjc / wikipedia.org / CC BY-SA 3.0

A rendelési kedvet tekintve 2020-ban is Budapest állt az élen, azonban vidéken is egyre szívesebben élnek a fogyasztók az online étel- és élelmiszer-rendelés lehetőségével. A 2019-es évhez hasonlóan nyugaton még mindig Győr-Moson-Sopron és Baranya megye viszi a prímet, keleten pedig Hajdú-Bihar megye az abszolút győztes a rendelések számát tekintve.

Magasabbak voltak a borravalók karácsonykor

Augusztus óta lehetőség van a szolgáltatás keretében a rendeléseknél online borravaló adására is, amelyet egyre szívesebben használnak ki a magyarok. A bevezetés óta átlagosan 214 forint országosan a borravaló mértéke.

A városokat tekintve nagyvonalúságban első helyen áll Kaposvár, amit Eger és Székesfehérvár, Salgótarján és Budapest követ.

Karácsonykor adakozóbbak voltak a fogyasztók: az ünnepek alatt átlagosan 20 százalékkal több borravalót adtak a futároknak.