Januárban már 411 ezer forint volt a bruttó átlagkereset

koronavírus, Budapest, járvány, maszk
Vágólapra másolva!
Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411.000 forint volt januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273.300 forint volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései eredményeként 13,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 13,0 százalékkal nőttek.

Budapesti utcakép 2021 márciuásban Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el, 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ami 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett - közölte a KSH.