Félmillió tonna rizs érkezhet Észak-Koreába, ahol még mindig tartanak a segélyszállítmányoktól

Vágólapra másolva!
Több mint ötszázezer tonna rizst szállít humanitárius segély gyanánt Észak-Koreába tíz dél-koreai társadalmi és vallási szervezet.
Vágólapra másolva!

A szervezetek közleményükben tájékoztattak arról, hogy

bizottságot alakítottak a segélykampány összehangolásához, amely a Koreai-félszigetet sújtó "klímaválság következményeinek felszámolására" irányul.

Az 535 ezer tonna rizst a tervek szerint novemberig juttatják el a szomszédos országba, ebből százezer tonnát még a szeptember közepén tartandó aratás ünnepe előtt.

Észak-Koreai mezőgazdasági munkások rizst ültetnek Keszong mellett Forrás: AFP

A koordinációs bizottság azt tervezi, hogy mintegy háromszázmilliárd von (77 milliárd forint) értékben gyűjt össze adományokat a többi között dél-koreai vállalatoktól, szakszervezetektől, magánszemélyektől, illetve külföldön élő koreaiaktól és külföldi szponzoroktól.

A dél-koreai agráripari intézet becslése szerint

Észak-Koreában 858 ezer tonna élelmiszerhiány keletkezett

a természeti katasztrófák és a rossz termés miatt. Phenjan ennek ellenére továbbra sem hajlandó fogadni a külföldről érkező humanitárius élelmiszerszállítmányokat, tartva attól, hogy behurcolják külföldről a koronavírust. Ez utóbbi vonatkozásról az Origo ebben a cikkében írt a közelmúltban.