Új magyarországi nagyberuházást jelentettek be

Mars Csongrád-Bokros gyár látkép
Vágólapra másolva!
Közel 15 milliárd forint értékű beruházással bővíti magyarországi kisállateledel-gyárát a Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója. A beruházásnak köszönhetően 120 új munkahely létesül. A csongrád-csanád megyei gyár már most is 1000 főnek ad munkát és 50 országba szállítja termékeit.
Vágólapra másolva!

Gazdaságilag kiemelkedően jelentős, közel 15 milliárd forintos befektetés keretében bővíti csongrád-bokrosi gyárát a Mars élelmiszeripari világcég.

A kisállateledel-termékeket – száraztápokat és jutalomfalatokat – előállító üzem a beruházásnak köszönhetően 120 új munkahellyel bővíti munkatársainak létszámát.

Az üzemben többek között olyan ismert márkák termékeit gyártják, mint a Pedigree, Dentastix, Whiskas és Dreamies. A bővítés a tervek szerint idén szeptemberben indul és 2022 év végére készül el.

Mars Csongrád-Bokros gyár látkép Forrás: Mars

A beruházás keretében a Mars a tervek szerint bővíti a meglévő technológiai vonalak kapacitását, új kutatás-fejlesztési programot is indít és nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy támogassa a térség fejlődését. Az új munkatársak toborzása mérnökök (gépész-, villamos-, élelmiszertechnológiai és minőségbiztosítási), valamint munkavédelmi, illetve termelési szakemberek számára kínál széleskörű lehetőséget. A beruházás tervezése és megvalósítása már a 100 éves hagyományokkal rendelkező élelmiszeripari vállalat globális fenntarthatósági programjához illeszkedve zajlik.

– mondta el a beruházás kapcsán Szabó Gábor gyárigazgató a társaság közleményében.