A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a vásárokon, piacokon, kitelepüléseken és a bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek.
Az ellenőrök a szabályos számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. A revizorok megjelenésére hivatali munkaidőn túl és hétvégén is számítani lehet.
A NAV baranyai munkatársai december 6. és 12. között
Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 7. és 16. között a megye területén fokozottan ellenőrzik a nagyobb bevásárlóközpontoknál, piacokon az adventi, ünnepi termékeket, karácsonyi ajándékokat árusítók, illetve vendéglátók nyugta- és számlaadását, továbbá a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését.
A NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai december 8. napján Szegeden, a karácsonyi vásárra kitelepült adózókat ellenőrzik. Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 6. és 24. között az adventi vásárokat, a fenyőfaárusokat és az ünnepekhez kapcsolódó termékeket árusító vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai decemberben a vásárokon, piaci kitelepülésen az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) szezonális termékek árusítóit ellenőrzik.
A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 29. és december 24. között az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága december 6. és 11. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a játékot, ajándéktárgyakat árusító kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.
A Fradi utolsó, december 9-ei hazai kupameccse előtt is ellenőriznek a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a stadion környékén. A cél nemcsak a közterületi, jogsértő értékesítés megakadályozása, hanem a szellemi tulajdonjog védelme.
A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 27. és december 12. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken és piacokon az ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága és a NAV Bevetési Igazgatósága munkatársai október 18. és december 18. között ellenőrzik a jövedéki termékeket forgalmazó budapesti kiskereskedőket, vendéglátóhelyeket. A revizorok a pénzügyőrökkel közösen elsősorban a jövedéki termékek beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 49-51. héten az adventhez kapcsolódóan ellenőrzi:
A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 6. és 31. között az ünnepekhez kötődő termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik.
A revizorok vizsgálják üzletekben és közterületen is a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a jövedéki szabályok betartását, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.
A NAV Vas megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 25. és december 24. között – az adventi vásárokon, kitelepüléseken és piacokon – az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik.
A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 6. és 23. között a megye egész területén piacokon, adventi vásárokban, alkalmi kitelepüléseken ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, valamint a fenyőfa-kereskedőket.
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 6. és 31. között az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, közterületen értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta-, és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 23. és december 7. között a szépségápoló és masszázsszolgáltató vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 1. és december 19. között a jövedéki termékeket forgalmazó kiskereskedőket ellenőrzik. A revizorok a jövedéki termékek beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését, az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.
A fentebb közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.