A várakozások felett nőtt a Richter nyeresége és árbevétele 2021-ben

bejárat embléma ÉPÜLET épületfotó fa FOTÓ FOTÓTÉMA gyár gyógyszeripari vállalat Gyömrői út kopasz fa KÖZTERÜLET magyar zászló NÖVÉNY Richter Gedeon Nyrt. SZIMBÓLUM utcai lámpa zászló
Budapest, 2016. február 7. A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari vállalat épülete a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton. MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. A tavalyihoz hasonló árbevételt vár euróban számolva a Richter Gedeon Nyrt., feltéve, hogy az orosz és az ukrán piacok nem omlanak össze teljesen - tette hozzá Orbán Gábor vezérigazgató a gyorsjelentést követő háttérbeszélgetésen.
Vágólapra másolva!

A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

A jelentés idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta:

tavaly a forgalom kétszámjegyű mértékben bővült elsősorban a specializált portfólió robusztus növekedése miatt.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a 2021-ben ismét rekord pénzügyi teljesítményt értünk el" - tette hozzá. Közölte: a megrendelések kiszámíthatatlanul alakultak az év során, és a szállítási lánc akadozásai is növekvő mértékben éreztették hatásukat, mivel a járvány korábbi várakozásokkal ellentétben hosszabb ideig maradt része az életnek. A költségoldali szükséges változtatásokat végrehajtották, míg a jövő portfóliójának kiépítéséhez elengedhetetlen kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységeket tovább folytatták. Rekordszámú k+f és törzskönyvezési sikert könyvelhettek el tavaly, ami lehetővé teszi, hogy a következő időszakban fenntartsák a forgalom növelésére irányuló törekvést - jelezte.

Tavaly a negyedik negyedévben a vállalat árbevétele 17,2 százalékkal 176,274 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége pedig több mint a duplájára, 116,4 százalékkal 47,059 milliárd forintra.

Ezzel az elemzői konszenzust minden szinten felülteljesítette a gyógyszergyártó, az adózott eredmény a legoptimistább elemzői várakozást is meghaladta: a Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus mediánja a Richter negyedik negyedévi árbevételét 165,8 milliárd forintra, adózott eredményét 36 milliárd forintra várta.

A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari vállalat épülete a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton Forrás: MTI/Faluldi Imre

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens árbevétele tavaly Magyarországon 43,6 milliárd forint lett, ami forintban 6,1 százalékos éves növekedés.

Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 2,4 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártást tekintve az EU-ban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 423 millió eurót tett ki, ami 8,5 százalékos éves növekedés.

A tavalyi 170,074 milliárd forint nőgyógyászati árbevétel 12,2 százalékkal haladta meg a bázisidőszakban elért értéket. A Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, Kelet-Közép-Európában, az egyéb országok legtöbb piacán, valamint Kínában elért növekedést részben mérsékelte az Egyesült Államokban és Oroszországban bekövetkezett forgalomcsökkenés - írták.

Orbán Gábor vezérigazgató a sajtónak szervezett háttérbeszélgetésen elmondta, hogy

az idén kétszámjegyű növekedésre lett volna lehetőség a termékportfólió és a húzótermékek hatására, ugyanakkor a háború kitörésével nem számoltak.

A FÁK-területeken a veszteség elkerülhetetlen, annak mértéke még kérdéses, ugyanakkor ezt számításaik szerint a specializált termékek nyugat-európai eladásának idei várható növekménye ellensúlyozhatja - mondta a vezérigazgató, jelezve: a Richter csaknem 20 éve folyamatosan csökkentette a kitettségét az orosz piactól. Az új célpiacok között az USA-t, Japánt és Dél-Amerikát említette.