Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Kiderült, hogyan termeltek a hazai gáztüzelésű erőművek februárban

villamosenergia, áram
Vágólapra másolva!
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) februári villamosenergia-piaci jelentése szerint a magas gázárak ellenére a gáztüzelésű erőművek termelése ötödével emelkedett, ami részben a nukleáris egységek karbantartása miatti átmenetileg kisebb termelés és a szűkös importlehetőségek következtében vált szükségessé.
Vágólapra másolva!

Az év második hónapjában a bruttó villamosenergia-fogyasztás az előző év februárjához képest kis mértékben, fél százalékkal csökkent, az időjárási és munkanaphatásokat figyelembe véve, azonban 1,5 százalékos volt az emelkedés. A hazai termelés 3,9 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly februári termeléshez képest.

Karbantartás miatt a nukleáris egységek termelése negyedével csökkent, a lignitblokkok termelése 7 százalékkal, a gázalapú egységek termelése 20 százalékkal, az átviteli hálózatra csatlakozó megújulók, valamint az alkooperációk termelése 18 százalékkal emelkedett.

A nukleáris egységek a magyar termelés 39 százalékát biztosították, a naperőművek 4 százalékot

– derül ki a MEKH közleményéből.

Február utolsó hetében minden tényező ára jelentős változékonyságot mutatott. A kínálat tartós szűkösségére vonatkozó várakozások hatására nemcsak a földgáz, hanem a kőolaj és a szén ára is emelkedett, miközben a recessziós várakozások mérsékelték a szén-dioxid kvóta árát.

Ötödével emelkedett a gáztüzelésű erőművek villamosenergia-termelése februárban Forrás: shutterstock.com

Mindezek következményeként a jövő évi villamosenergia-termék ára 6 százalékkal emelkedett a német tőzsdén, a magyar éves termék ára pedig követte a német termékét. A magyar tőzsdén 160 euró/MWh feletti árszinten is volt kötés.

Az orosz-ukrán háború kitörése rendkívüli változékonyságot eredményezett a földgáz árában, amit a villamosenergia ára is követett.

Mivel a hazai villamosenergia piacon a gáztüzelésű erőművek az ármeghatározók, ezért a hazai villamosenergia árak követték a gázpiac változásait.

Miután kiderült, hogy a földgázszállításokat nem érintik a nemzetközi szankciók, és az orosz szállítások még emelkedtek is a januári alacsony szinthez képest, ezért a piaci árak némileg konszolidálódtak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről