Hatalmas pókra harapott egy nő egy gyorsétteremben

Vágólapra másolva!
Egy angliai nő megfogadta, hogy soha többé nem fog a McDonald'snál étkezni, miután egy hatalmas pókot talált a rendelésében. Sem a vállalat, sem a házhozszállítást végző Just Eat nem tudta megmondani, hogyan került az állat az ételbe.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britannia egyik városában, Winsfordban a 21 éves Kate Moss január 19-én rendelt egy szalonnás, csirkés wrapet a MacDonald'stól a Just Eat online ételkiszállító weboldalán keresztül. A nő elmondása szerint az ételét már majdnem teljesen megette, amikor valami keményre harapott rá, amiről először azt hitte, hogy paradicsom vagy csirke. Azonban - nem kis meglepetésére - egy hatalmas pók volt az - írta meg az USA Today.

A képen az a pók látható, amit Kate Moss talált a wrapjében Forrás: Kennedy News

A vásárló szerint az ízeltlábú valószínűleg nem őshonos az Egyesült Királyságban, mivel még sosem látott az ételében talált állathoz hasonlót.

A nő rögtön felhívta a McDonald'sot, hogy jelentse az incidenst. A gyorsétterem bocsánatot kért Mosstól, és felajánlotta a vásárlónak, hogy visszatérítik a rendelés árát, illetve kicserélik az ételt. Továbbá a cég belső vizsgálatot helyezett kilátásba annak érdekében, hogy kiderítse, hogyan kerülhetett bele a pók az ételbe - mivel sem a McDonald's, sem a Just Eat nem tudott erre magyarázattal szolgálni.