Afrika drámai digitális átalakuláson megy keresztül. Az államok az elmúlt évtizedben számos nagy horderejű reformot hajtottak végre, például a kormányzati szolgáltatások digitalizálását, a biometrikus azonosítást, vagy épp a mobilfizetési-szolgáltatások bevezetését. Ezek az elmozdulások azonban, -amelett, hogy számtalan lehetőséget kínálnak- új kihívásokat is hoztak magukkal a kiberbiztonság terén.
Az ENSZ afrikai gazdasági bizottsága (UNECA) szerint a számítógépes bűnözés az egyik legfõbb kockázati tényezõ, amely veszélyeztetheti Afrika gazdaságát,
tekintettel arra, hogy a régióban is egyre inkább elterjed az e-kereskedelem. A kiberbiztonság így mind nagyobb jelentőségűvé válik a vállalatok, a kormányok és magánszemélyek számára is.
Az információs rendszerek és a bennük feldolgozott adatok nemzeti védelme alapvető kérdés minden biztonsági szereplő számára"
– mondta el Faure Gnassingbe togói elnök.
A Togo fővárosában, Loméban tartott csúcstalálkozón számos kormányfő, valamint szakértők és cégek képviselői is részt vettek az egész afrikai kontinensről.
Gbota Gwaliba, a togói kiberbűnözéssel foglalkozó nemzeti ügynökség igazgatója a konferencián elmondta, hogy a kiberbűnözők ártalmatlanítása költségekkel jár, de ugyanakkor lehetőségeket is kínál, az afrikai kiberbiztonsági piac ugyanis folyamatosan növekszik. A becslések szerint a 2017-es 1,45 milliárd dollárról (493 milliárd forint) 2020-ra több mint 2,54 milliárd dollárra (863 milliárd forint) nőtt.
Egy keretet kell létrehoznunk a kiberbűnözés elleni hatékony küzdelemhez és az afrikai kiberbiztonság kultúrájának előmozdításához, ideértve a kiberbiztonsággal foglalkozó hatóságok, ügynökségek kialakítását és működtetését
– mondta el Cina Lawson, Togó digitális gazdasági minisztere.
A Togói csúcs kiváló alkalom volt egy magas szintű párbeszédre az együttműködés és a koordináció jegyében, hogy minél hatékonyabban megválaszolhassák azokat a sürgető kihívásokat, amelyekkel a kiberbiztonság területén valamennyi afrikai szereplő szembesül. A rendezvényen több szakpolitikai ajánlást is közzé tettek.