Nem kímélik a szankciók Oroszország autóipari fellegvárát sem

Vágólapra másolva!
Az Oroszországra kivetett nyugati szankciók miatt az élelmiszerárak az egekbe szöktek, valamint több ezer autóipari dolgozót is elbocsátottak Kaluga városban. Az előzetes hírek szerint további szankciók is sújthatják ezt az orosz autóipari központot, írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Kaluga régió és az azonos nevű város az utóbbi években lett Oroszország autóipari fellegvára, miután több külföldi autógyártó vállalat is összeszerelő üzemet nyitott itt. A Moszkvától 190 kilométerre délnyugatra fekvő régió vezetése szerint

2006 óta több mint 1,3 milliárd rubel (15 milliárd dollár) értékű, főként külföldi befektetést vonzott.

Az elmúlt hetekben viszont az Oroszország ukrajnai inváziója miatt bevezetett nyugati szankciók súlyosbították az elhúzódó alkatrészhiányt, és emiatt a német Volkswagen – ahol 4.200 fő dolgozik - és a svéd Volvo – itt 600 alkalmazott van - két kiemelt autógyárában is leállították a termelést, a piacot ugyanakkor áremelkedés is sújtja. Alekszandr Netesov, a Volkswagen gyár egyik raktárvezetője azt nyilatkozta, hogy egy Polo, amelyet gyári kedvezménnyel rendelt, 20 százalékkal drágult az előrendelése óta.

A Volkswagen kalugai gyára Forrás: Wikipedia

A Stellantis vezérigazgatója a múlt héten jelezte, hogy a Mitsubishi-vel közösen üzemeltetett PSMA Rus gyárban – amely 2.000 embernek ad munkát – hamarosan leállhat a termelés szintén alkatrészhiány miatt.

- mondta Pavel Terpugov, a PSMA Rus üzem hegesztője.

Szakértők előrejelzései szerint az orosz infláció idén 24 százalékra emelkedhet, miközben a gazdaság a 2009-es szintre zsugorodhat. Már most dupla annyiba kerül az élelmiszer, mint a nyugati szankciók kivetése előtt.

A mintegy 325.000 lakosú Kalugában az ott élők abban reménykednek, hogy a kilátásba helyezett további nyugati szankciók nem érintik majd a városukban még termelő cégeket, amennyiben ugyanis igen, az tovább növelheti az üzembezárások miatt munka nélkül maradtak számát. Az orosz autóeladások egyébként már a mostani háborús szankciók előtt is jelentősen visszaestek, köszönhetően a Krím-félsziget 2014-es annektálása miatt kirótt szankcióknak, valamint a koronavírus- járványnak.