Minden általános iskola csatlakozhat az ország legnagyobb iskolai adománygyűjtéséhez. A december 9-ig tartó karácsonyi MosolyManók akciót idén hetedik alkalommal szervezte meg a PontVelem Okos Program és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a GLS Hungary Csomaglogisztikai Szolgáltató támogatásával. A Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkársága támogatásával megvalósuló akcióban az előző hat akció során több mint 56 ezer ajándékcsomagot állítottak össze az általános iskolás gyerekek a rászoruló kortársaiknak. 

Legyél Te is MosolyManó és szerezz örömöt nehéz sorsú gyerekeknek karácsonykor! – ezzel a felhívással fordult az általános iskolás gyerekekhez a PontVelem Okos Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a GLS Hungary. Az akció szervezői az ország összes általános iskolájában felhívást tettek közzé, melyben arra bíztatják a gyerekeket, hogy állítsanak össze ajándékcsomagokat rászoruló családban élő kortársaik számára és vigyék be az iskolájukba december 9-ig. Az akció célja, hogy az ajándékcsomagok segítségével idén karácsonykor is több ezer gyermek arcára varázsoljanak mosolyt. Egyrészt a rászoruló gyermekeknek, akik örülnek a meglepetéseknek, másrészt azoknak, akik adnak, mert megélhetik az önzetlen segítés örömét. Az akcióhoz azok a gyerekek is csatlakozhatnak, akiknek az iskolájában nincs egységes gyűjtés. Vegyék fel a kapcsolatot a PontVelem Okos Programmal, hogy minden gyermek, aki segíteni szeretne, megtehesse.

Minden általános iskola csatlakozhat az ország legnagyobb iskolai adománygyűjtéséhezForrás: PontVelem Nonprofit Kft.

A gyerekek mellett idén a felnőttek is lehetnek MosolyManók. Az évek során baráti társaságok, cégek, egyesületek jelezték csatlakozási szándékukat az akcióhoz. A „Felnőtt MosolyManók" az adományra szánt összeget a Máltai Szeretetszolgálat ezt a célt szolgáló oldalán ajánlhatják fel. A pénzbeli adományokat banki átutalással is eljuttathatják az 11784009-20200745 (OTP Bank) számlaszámra „MosolyManók" közleménnyel. Az így befolyt összeget a rászoruló családok karácsonyi ajándékaira fordítja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Az ajándékcsomagok iskolai gyűjtése roppant egyszerű. A szervezők arra kérik a gyerekeket, hogy az általuk már nem használt, de jó állapotú, vagy kifejezetten erre az alkalomra vásárolt új játékaikat rakják egy dobozba (a cipősdoboz vagy kartondoboz pontos méreteit megtalálják a https://www.pontvelem.hu/segits-velem/karacsony oldalon), csomagolják be, majd írják rá, hogy milyen nemű és korú társuknak küldik az ajándékot.

MosolyManók akcióbanForrás: PontVelem Nonprofit Kft.

A MosolyManók akciónak amellett, hogy örömet szerezzen a gyerekeknek, az is célja, hogy felhívja az adományozó gyerekek és szülők figyelmét arra, hogy olyan ajándékcsomagot készítsenek, amelynek ők maguk is örülnének. Ügyeljenek arra, hogy csak hibátlan, hiánytalan és megtisztított játékokat, illetve fél évnél hosszabb lejárati idejű édességeket helyezzenek a dobozba. A gondoskodó odafigyeléssel összeállított csomagok valódi karácsonyi ajándékok lehetnek a nehéz helyzetben élő gyerekeknek. Az ajándékot személyesebbé tehetik a megajándékozott gyermeknek szóló kedves üzenettel.

7 évesek a MosolyManókForrás: PontVelem Nonprofit Kft.

A csomagokat csak be kell vinni az iskolába, onnan már a GLS Hungary Csomaglogisztikai Szolgáltató szállítja el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat raktáraiba, ahonnan a karitatív szervezet még karácsony előtt eljuttatja az ajándékokat a rászoruló gyerekeknek. Az elmúlt években a MosolyManók karácsonyi ajándékaiból jutott a Szeretetszolgálat iskoláiba és óvodáiba járó gyerekeknek, valamint a máltai szervezettel kapcsolatban álló családoknak, és a Szeretetszolgálat partnerszervezeteinek is.

A csomagok megfelelő összeállításához ez a kis videó nyújt segítséget:

A felajánlások gyűjtése 2022. december 9-ig tart az általános iskolákban.

A 2021-ben gyűjtött ajándékcsomagok egy részét a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonában adták át. Az erről készült képes beszámoló a weboldalon tekinthető meg.

A PontVelem Okos Programban a karácsonyi időszakon túl is, egész évben lehet jótékonykodni. A SegítsVelem – Adni jó! kezdeményezésről további részleteket ide kattintva olvashat.

A jótékonysági gyűjtés médiatámogatója az Origo.