Hős állatok: kutya, gorilla, sőt tehén is mentett már életet

szuperhős, hős, állat, kutya, illusztráció
cute french bulldog in a super hero costume
Vágólapra másolva!
Számos történet kering állatok szinte hősies tetteiről, emberi viselkedéshez hasonló reagálásáról veszélyes helyzetekben. Ezek közül mutatunk be néhány meghökkentőt a következő összeállításban!
Vágólapra másolva!

Binti Jua

Binti Jua az Illinois állambeli Chicagói Brookfield Állatkert hőse.

Ez a gorilla ugyanis megmentett egy 3 éves gyermeket, aki felmászott egy korlátra, majd 5 és fél métert zuhant.

Az állatkert munkatársai azonnal reagáltak, de Binti volt az, amely elsőként ért oda az eszméletlen kisfiúhoz, és elvitte egy olyan helyre, ahol az emberek gondoskodhattak róla. Saját 17 hónapos kölyke, Koola az eset alatt végig a hátán lógott. Binti Jua élete jelentős részét a San Francisco-i állatkertben töltötte, a hosszú ideig rabságban élő állatok pedig esetenként nem rendelkeznek azokkal az anyai képességekkel, amelyeket a vadonban megszerezhettek volna. A gorillát ezért 1991-ben Chicagóba költöztették, hogy ezeket elsajátíthassa. Úgy tűnik, Binti Jua jól megtanulta ezt a leckét. A kisfiúnak, akit Binti Jua megmentett, nem lettek súlyos sérülései, mindössze 4 napot kellett csak a korházban töltenie, majd hazaengedték.

Balto, az alaszkai hős

A történet helyszíne az alaszkai Nome városa, amelyet az év hét hónapjában jég borít. A város a 20. század elején még jobbára csak telegráf útján tudott érintkezni a világ többi részével. Anchorage és Nome között például ekkoriban jobbára erre specializált kutyafogatok vitték a postát. Az út számukra körülbelül egy hónapig tartott.1925 január 20-án egy telegráf üzenet tudatta a külvilággal: a világtól elzárt városka óriási bajban van:

A járvány különosen a gyermekekre volt akár halálosan veszélyes, a torokgyíknak is hívott betegségben több inuit gyerek is meghalt. A diftéria egy gyorsan fertőző betegség, amely elsődlegesen a torkot és a tüdőt támadja meg.

A sarkvidéki hosszú és kegyetlen tél pedig éppen leereszkedett Nome-ra.

Rengeteg hó esett és a hőmérséklet mélyen 0 Celsius fok alá süllyedt. Nome városa mindezek ellenére nemsokára jó hírt kapott:

- így a telegráf üzenete. A kutyaszán váltók mielőbbi útnak indítása immár egy percet sem késlekedhetett. A hőmérséklet pedig tovább süllyedt. Amikor az első szán elindult, -30 fok Celsius fok volt. Majd -35 fokra süllyedt, aztán - 40-re, -45-re, végül -50 Celsius fokra. A városokon át több kutyaszán vitte az életmentő szérumot az egyre rosszabbá váló időjárási körülmények között. A vakító havon és a hurrikánszerű szélviharon át a nagyon várt szérum végül az utolsó csapathoz, Gunnar Kaassen-hez és kutyáihoz is eljutott. Ha Kaasen tudta volna, hogy a vihar ilyen erős lesz, nem Baltot választotta volna a szánja élére, a kutya ugyanis nem állt jó falkavezér hírében.

Balto és Gunner Kaassen Forrás: Wikipedia

Kaassen később elmondta, hogy egy ponton a hóvihar olyan heves lett, hogy nem látta a Nome-ba vezető ösvényt. Úgy gondolta, az lenne a legjobb, ha keresne egy biztonságos helyet, ahol megpihenhetne éjszakára, és remélhetné, hogy másnapra jobb lesz az időjárás, de Balto vezetett tovább, és egyszer sem gondolta át, milyen irányba haladjon. Balto egyébként a Topkok folyónál a haláltól is megmentette a szánt, majd 1925. február 25-én kevesebb mint 20 óra alatt, behúzta csapatát Nome-ba.

A kutyák az 1085 kilométeres utat rekordgyorsasággal, 1271,2 óra alatt tették meg.

Erre a hőstettre emlékeztet a New York-i Central Parkban felállított Balto szobor is. Baltót és a falka többi tagját az eset után viszont játékszerként, kiállítási tárgyként kezelték, és körbeutaztatták velük az Egyesült Államokat, közszemlére téve Alaszka hőseit. Aztán, ahogy idősebb lett, a clevelandi állatkertbe került, és ott is maradt, amíg 1933. március 14-én el nem pusztult. Testét a Cleveland-i Természettudományi Múzeumban állították ki. A szérumfutásként ismert esemény emlékére minden évben szánhúzó versenyt rendeznek a térségben, az egyik ilyen eseményről az Origo cikkét itt találja.

Balto a Cleveland-i Természettudományi Múzeumban Forrás: Wikipedia

Wojtek, a medve

Wojtekkel, a szíriai barnamedvével 1942-ben, a második világháború idején, az iráni Hamadán vasútállomáson találkozott egy éppen Egyiptomba tartó lengyel katonai alakulat. Az egyik nap egy kurd pásztorfiú lépett oda hozzájuk, és ételt kért tőlük. A katonák észrevették, hogy valami mocorog a gyerek táskájában. Talán az étel illatára rövidesen egy medvebocs bújt elő. A kisfiú elmondta, hogy vándorútja során talált rá az elárvult kölyökre, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem tudja gondját viselni.

A katonák elcserélték a csokoládéjukat, egy konzerv húst és egy svájci kést a lesoványodott medvekölyökért.

A katonák nagyon kötődtek hozzá, mert ahogy a medvekölyköt, úgy őket is sújtotta a balszerencse: Lengyelország szovjet megszállását követően ugyanis hadifoglyokként a Szovjetunióba kerültek. Ám később már szabadon engedték őket, és csatlakozhattak a szövetséges erőkhöz. A bocs a katonáktól kapta a Wojtek nevet, ami vidám harcost jelent.

A medve Hosszú ideig egy Teherán melletti lengyel menekülttáborban élt a katonákkal. Eleinte cumisüveggé átalakított vodkásüvegből sűrített tejjel etették, majd gyümölcsöket, mézet és sört kapott.

A katonák megtanították őt tisztelegni, sőt cigarettázni is,

de a medve inkább megette, nem pedig elszívta azt. Ahogy cseperedett, a közlegények már nem tudták tovább rejtegetni őt, így dönteni kellett a sorsáról.

A lengyel osztag parancsnokai látták, hogy Wojtek jó hatással van a katonákra, ezért úgy döntöttek, hogy maradhat. Sőt, különleges megbízást kapott:

hivatalos besorozási papírokat állítottak ki számára, így közlegényként megkezdhette katonai pályafutását.

Később pedig hősiessége elismeréseként még szakaszvezetővé is előléptették. Követte bajtársait a hadszínterekre (például Olaszországba is), őrségben maradt a többi katonával, és segített nekik nehéz súlyokat, például lövedékeket és az ágyúállások kiépítéséhez szükséges nagy dobozokat cipelni. 1945-ben, amikor a háború véget ért, a lengyel katonák nem vihették magukkal Wojteket, így az edinburghi állatkertben kötött ki. Hősként pusztult el 1963-ban, 22 éves korában.

Kötelességtudó delfinek

Az Egyesült Államok haditengerészete az 1960-as években létrehozta a tengeri emlősprogramot a delfinek, beluga bálnák, az oroszlánfókák és más tengeri emlősök tanulmányozására és kiképzésére. Egy Tuffy nevű delfin teljesítette az első sikeres nyíltvizi katonai gyakorlatot.

Postát és egyéb felszereléseket vitt a katonáknak mélyen a víz alatt.

Tuffy képes volt arra is, hogy biztonságba vezesse az eltévedt búvárokat.

Segítőkész izzóférgek

Az izzóférgek barlangok lakói, de valójában csak a nevükben férgek, hiszen petékből lárvává fejlődnek, majd szúnyogokhoz hasonló szárnyas, de kevéssé röpképes kis rovarokká. Ezek a biolumineszcens gerinctelenek különleges tulajdonságokkal rendelkeznek:

fényt bocsátanak ki magukból.

Az I. világháború idején a lövészárkaikban a katonák üvegekbe gyűjtötték őket, fényük segítségével pedig térképeket, hírszerzési jelentéseket és hazulról érkező leveleket olvashattak.

Izzóféreg Forrás: Wikipedia

Szuperlátású oroszlánfókák

Az amerikai haditengerészet tengeri emlősökkel foglalkozó programjának részeként az oroszlánfókákat arra képezték ki, hogy megtalálják és visszaszerezzék az óceánba dobott katonai felszereléseket. Elképesztően éles látásuknak köszönhetően észreveszik a víz alatt úszó embereket (ellenséget), és riasztják a közelben tartózkodó legénységet.

Találékony patkányok

A speciálisan kiképzett afrikai óriás erszényes patkányok már több ezer életet mentettek meg azzal, hogy felderítették az aknákat.

Ezek a patkányok kiszimatolják a taposóaknákat, és a felszínen kaparászva jelzik a kezelőiknek, hogy hol vannak elásva.

A patkányok tökéletesen alkalmasak erre a feladatra, mert testsúlyukat nem érzékelik az aknák, gyorsak, és rövid idő alatt hatalmas területet képesek feltérképezni.

Forrás: Reader's Digest, National Geographic, myhero.com, honvedelem.hu