Szarvasgomba, kékúszójú tonhal, különleges gyümölcsök: keresettek és drágák a luxusélelmiszerek

fehér szarvasgomba
Vágólapra másolva!
Luxusruházat, divatcikkek, távoli célpontokra tett utazások: ezekhez mind visszatértek a fogyasztók a koronavírus-járvány enyhülésével, mintha csak kompenzálni akarták volna a világjárvány legnehezebb időszakát megemelkedő vásárlásaikkal. Úgy tűnik, nincs ez másként a különleges ételek világában sem, mert miközben számos gazdasági nehézség között kell egyensúlyozni mind a vállalatoknak, mind a magánszemélyeknek, a luxusételek piaca újra erősödik. Ugyanakkor még mindig nehéz elhinni, hogy egyetlen tányér étel akár annyiba is kerülhet, mint egy középárkategóriás vendéglő egész étlapja. Vajon mi kerülhet egy kaviáron annyiba, hogy akár autót is lehetne az árból vásárolni? 
Vágólapra másolva!

6. Sáfrány – 140 ezer és 350 ezer forint között kilogrammonként

A sáfránynak borsos ára van. Ennek a fűszernek az ára 400 és ezer dollár között mozog. A történelem során volt olyan időszak, amikor ez a fűszer drágább volt, mint az arany. Ekkor kapta a „vörös arany" elnevezést. A sáfránytermesztés ma főleg Nyugat- és Dél-Európában, valamint Indiában jelentős, ahol a konyhaművészet és életmód része is a sáfrány felhasználása.

Manapság Magyarországon is egyre inkább terjedt a gasztronómiában.

A sáfrányt más néven „vörös aranynak" is nevezik Forrás: Shutterstock/Zhakyaroslav

Lapozzon a következő oldalra!