Nagy építkezés kezdődik az Adrián, ennek a magyarok is örülhetnek

Split, tengerparti sétány
A tengerparti sétányon magunkba szívhatjuk a mediterrán életérzést
Vágólapra másolva!
A pekingi székhelyű China Road and Bridge Corporation építheti Split legújabb elkerülő útját. A projekt első fázisában egy 2,5 kilométer hosszú alagút és 4,3 kilométer bekötőút épül a horvát város határában.
Vágólapra másolva!

A horvát közútkezelő tavasszal írt ki közbeszerzést egy a dalmáciai Splitet nyugaton az autópályával összekötő elkerülő út építésére. A kiírás értelmében a kivitelezőnek építenie kell egy 2,5 kilométer hosszú, kétsávos alagutat a Kozjak hegység alatt, amelyet mindkét irányból be kell kötnie a meglévő úthálózatba.

A legkedvezőbb ajánlat a China Road and Bridge Corporationtól érkezett, amely vállalta, hogy 74,6 millió euróért elvégzi a munkát.

A felek hamarosan aláírják az együttműködési szerződést.

Egy kínai cég építheti meg Split legújabb elkerülő útját Forrás: Cserháti Szilvia

Az első munkások előreláthatólag őszre érkezhetnek meg az adriai városba, és 16 hónap alatt fognak végezni a munkálatokkal. A tervek szerint a horvát útkezelő addigra az út további szakaszaira is ki fogja írni a közbeszerzést. A hamarosan megépülő út a jövőben ugyanis egy tenger feletti híddal fog folytatódni, amely a spliti körgyűrű részeként összeköti majd a város nyugati részét a szárazfölddel - írja a Világgazdaság.

Ahogy az Origo korábban megírta, a China Road and Bridge Corporation volt a kivitelezője Horvátország egyik legjelentősebb infrastrukturális projektjének, a Peljesaci hídnak.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.