Éjszaka a párnája alatt tartotta a sorsjegyét egy nyertes

Egy csoport a dublini Lotto HQ-ban vette át az 500 ezer euró nyereményét, amit egy 20 eurós All Cash Exravaganza kaparós sorsjeggyel nyertek. A társaság már egy ideje együtt játszik, így nem ez volt az első szelvényük, amit megvásároltak.
Elmondásuk szerint sose gondolták volna, hogy egyszer megnyerik a főnyereményt.
A csapat tagjai azt is elmondták, hogy a sorsjegy biztonsága elsőszámú prioritást élvezett a beváltás napjáig. Az egyik tag napközben eldugta a házban, éjszaka pedig a párnája alá rejtve aludt. Hozzátette:
Elrejtettem egy helyre, aztán arrébb tettem. Még akkor is nálam volt, amikor elmentem a házból. Féltem, hogy szem elől veszítem!
A nyertesek elmondása szerint a nyeremény a legjobbkor jött, és alig várják, hogy a következő hónapokban jó célra fordítsák a hatalmas összeget. Listájuk élére tűzték a jelzáloghitelük törlesztését, néhány lakásfelújítás elvégzését, valamint azt tervezik, hogy családjuknak is adnak a nyereményből.
Forrás: Irish Independent