Négyéves gyerekeket használnak a bolti tolvajok Nagy-Britanniában

Bolti, tolvaj, illusztráció,
Retail Shoplifting. Man Stealing In Supermarket. Theft At Shop
Vágólapra másolva!
A kiskereskedőknek egyre nehezebb a dolguk a bolti tolvajok megfékezésében, ami a becslések szerint már évi 1 milliárd fontjába kerül az üzletvezetőknek. A bűnözők sokszor négyéves gyerekeket is felhasználnak a lopásokhoz. 
Vágólapra másolva!

A hivatalos brit statisztikák szerint a bolti lopások száma egyes területeken tavaly óta 30 százalékkal nőtt. A biztonsági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az idei karácsony lesz a tolvajok "eddigi legforgalmasabb" karácsonya. Mégis csak minden hatodik tolvaj ellen indul eljárás.

A szakértők azt is nyilvánosságra hozták, hogy a bűnözők már nagyon fiatal gyerekeket is felhasználnak arra, hogy a kifizetetlen élelmiszerekkel teli bevásárlókocsijaikat kitolhassák a szupermarketekből.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock/Andrey_Popov

Az érintett gyermekek közül sokan 10 év alattiak - a büntethetőségi korhatár -, ami azt jelenti, hogy a bűncselekményt elkövetők tudják, hogy ők túl fiatalok ahhoz, hogy a rendőrség vádat emelhessen ellenük.

A kiskereskedők elmondása szerint a bolti lopások már évente egymilliárd fontjukba kerülnek. A statisztikák szerint a rendőrök az esetek háromnegyedében nem jelentek meg, amikor a bolti nyomozók letartóztatták a tolvajokat. A Retailers Against Crime nemzeti műveleti vezetője szerint az Egyesült Királyságban 46 aktív szervezett bűnözői banda specializálta magát bolti lopásokra, a gyermekek kihasználása pedig a stratégiájuk része.

Forrás:Daily Star