Csődbe ment egy cég, amely napelemmel hajtotta volna autóit

napelemes autó Lightyear One
Vágólapra másolva!
A holland bíróság fizetésképtelennek nyilvánította a Lightyear napelemes autók autók gyártásáért felelős Atlas Technologies BV céget. A csődvédelmi eljárás megindítását egy hete, január 23-án jelentette be az autók fejlesztését végző startup.
Vágólapra másolva!

Ez a negatív fordulat alig egy hónappal azután következett be, hogy tavaly decemberben megkezdődött a Lightyear 0 modell sorozatgyártása. Mindez azt is jelenti, hogy

egyetlen példányt sem szállítottak ki a 250.000 dollárba kerülő modellből.

A cég nemrégiben már bejelentette, hogy 6 hét után leállítják a Lightyear 0 sorozatgyártását, akkor a döntést azonban azzal indokolták, hogy a lényegesen olcsóbb, szintén napelemes elektromos autóra, a Lightyear 2 modellre kívánnak összpontosítani, amely a korábbi tervek szerint 2025-ben kerülne piacra körülbelül 40.000 dollár alatti áron - írja a Villanyautósok.hu.

A napelemes Lightyear 1 modell Forrás: Lightyear

Az események tükrében a napelemes autók jövője enyhén szólva bizonytalanná vált, melyet megerősít a Lightyear PR menedzserének Linkedin posztja is, amelyben állása elvesztéséről panaszkodik.