Rejtélyes szellemvárost találtak, nem tudni, kik élhettek ott - videó

Kennecott, Alaszka, bányászat, bányász, bányásztábor, elhagyatott, szellemváros, galéria, 2023
Abandoned Kennecott mine near McCarthy, Alaska
Vágólapra másolva!
Nemrég felfedeztek egy szellemvárost az amerikai Illinois államban, amelyről eddig senki nem tudott, és az sem világos, kik élhettek a házakban. A kis közösség olyannyira rejtve volt a külvilágtól, hogy még a környéken élők sem tudtak róla.
Vágólapra másolva!

Egy Kaizer Glick nevű amerikai városi felfedező mutatta be azt a különös szellemvárost, amely nemrég bukkant elő az Illionis államban található Wadsworth közelében. A környéken favágók dolgoztak, és a 22 hektáros területen végzett munkálatok során találtak rá az elhagyatott házakra.

Glick szerint valamilyen környező építkezési munkálatok miatt költözhettek el a lakók a házakból, azonban ami igazán különös, hogy még a helyiek sem tudták, hogy ott emberek élnek. Glick elmondta, hogy miközben az épületek között forgattak, több helyi lakos is megállt, hogy megkérdezze, tudnak-e bármit a házakról.

A területen hét lakóházat és különböző épületeket találtak, például régi mezőgazdasági gépekkel. A lakók emellett olyan tárgyakat hagytak hátra, mint régi kerékpárok vagy egy írógép. A felfedezők szerint valószínűleg mezőgazdasági munkát végezhettek a területen, legalábbis erre utal, hogy számos traktort és gépet találtak – írja a The Sun.

Glick YouTube videóját már több ezren nézték meg, és akadt egy felhasználó, aki talán ismerheti a szellemváros titkát. Az egyik hozzászóló ugyanis állítólag szintén ellátogatott a területre, és a nyomok alapján úgy véli, az első épületet 1941-ben építhették, majd az 1950-es években további épületeket emeltek. Noha a hozzászóló információinak érvényességét nem erősítették meg, állítása szerint utánanézett a nyilvános adatbázisokban, és tavaly februárban adhatták el a területet.

(Cikkünk kiemelt képe illusztráció!)