Megkezdődött Tokaj történelmi fejlesztése

Az áruház épülete a bontás előtt, Tokaj áruház, nyírzem zrt., magyarépítők
Az áruház épülete a bontás előtt
Vágólapra másolva!
Befejeződött a nyolcvanas években épült Tokaj Áruház bontása. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei város főterén található épület eltüntetése egy történelmi léptékű fejlesztés első lépése.
Vágólapra másolva!

Az átfogó beruházásban többek közt Tokaj első fogadóépülete is megújul, fedett pavilon épül állandó rendezvényhelyszínként, valamint új köntöst kap a településen működő írótábor is.

Ahogy az Origo korábban beszámolt róla, a felújításoknak köszönhetően új életre kelnek Tokaj ikonikus belvárosi épületei, így megújul például a Városháza műemléki épülete, a Járási Hivatal, az Arany Sas Fogadó, valamint a ZÁKÓ Ház is.

Emellett új parkokat alakítanak ki, kávézók és éttermek nyílnak, valóságos "ékszerdobozzá" varázsolva a belvárost.

A fejlesztések kulcseleme a főtéren lezajló projekt, amelynek során a kihasználatlanul álló, és belső tereit tekintve romos állapotba került Tokaj Áruház helyére egy új multifunkciós épületet építenek.

A Tokaj Áruház épülete a bontás előtt Forrás: magyarepitok.hu

Tavaly november 20-án indult meg a bontás, amelyet január 26-án fejeztek be.

A megközelítőleg 2500 négyzetméter alapterületű épületet földszint, első emelet és tetőtér alkotta - írja a Magyar Építők.

Különleges kihívást jelentett, hogy a feladatot zártsorú beépítés mellett Tokaj főterén kellett elvégezni, fokozott figyelemmel a város közlekedésére és értékeinek védelmére.

Nagyságrendileg 3000 köbméter törmelék elszállítása valósult meg a két hónap alatt.