Visszavonták a világ legszigorúbb dohányzásellenes törvényét

Vágólapra másolva!
Hatályon kívül helyezték Új-Zélandon azt az egyedülálló törvényt, amely megtiltotta volna a fiataloknak, hogy cigarettát vegyenek.
Vágólapra másolva!

Heves parlamenti vita után a Christopher Luxon miniszterelnök vezette kormány gyorsított eljárásban, a parlament és más hagyományos egyeztetések megkerülésével csütörtökre virradóra 

visszavonta azt a törvénycsomagot, amely megtiltotta volna a 2009. január 1-je után születetteknek, hogy dohánytermékeket vásároljanak,

A jogszabály emellett szabályozta volna a dohánytermékek nikotintartalmát, és több mint 90 százalékkal csökkentette volna a dohányértékesítő helyek számát. A törvényt még az előző kormány alkotta, és idén júliusban lépett volna érvénybe. Ugyanakkor – ahogy az Origo megírta – a jelenlegi kabinet már tavaly ősszel meglebegtette a törvény visszavonását, így a mostani lépés nem teljesen előzmény nélküli.

Stop,Smoking,Cigarettes,Concept.,Portrait,Of,Beautiful,Smiling,Girl,Holding
Képünk illusztráció
Fotó: Gorynvd / Shutterstock/Copyright (c) 2018

Casey Costello, a Nemzetközösség kijelölt új-zélandi egészségügyi minisztere közölte, hogy a kormány ennek ellenére elkötelezett a dohányzás visszaszorítása és a dohánytermékek okozta károk megelőzése mellett, viszont más megközelítést alkalmaz a szabályozás terén.

Hangsúlyozta, hogy a világon már eddig is Új-Zélandon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a dohányzás. 

Hamarosan egy törvénytervezetet fogok a kabinet elé tárni, hogy bővítsem azon eszközök számát, amelyek segítik az embereket abban, hogy leszokjanak a dohányzásról

 – jelentette ki Costello, hozzátéve, hogy az elektromos cigaretták (vape) használatával kapcsolatos szabályozásokat is szigorítják, hogy elvegyék a fiatalok kedvét a dohányzástól. 

Nem Új-Zéland az egyetlen ország, amely drasztikus lépéseket tenne a dohányzás visszaszorítására. Hasonló tervek vannak a briteknél is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!