Óriási bajban a Photoshop

Vágólapra másolva!
A Photoshop és az Acrobat szoftvereket kifejlesztő Adobe szoftvercéget a bíróság elé citálta az Egyesült Államok kormánya, miután a perirat szerint a vállalat rejtett díjakat alkalmazott és túlárazta az előfizetéseket.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány beperelte az Adobe-ot, azzal vádolva a Photoshop és Acrobat fejlesztőjét, hogy 

megkárosította a fogyasztókat a legnépszerűbb előfizetési csomagjában magas felmondási díjak elrejtésével és az előfizetések lemondásának megnehezítésével.

A Reuters értesülése szerint a kaliforniai San Jose szövetségi bíróságán benyújtott panaszában a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság szerint az Adobe az apró betűs részbe vagy szövegdobozok és hiperlinkek mögé rejti az „éves, havidíjas” előfizetési tervben szereplő, néha több száz dollárt elérő díjakat és más fontos feltételeket.

A panasz szerint az Adobe a fennmaradó kifizetések 50 százalékaként számítja ki az idő előtti felmondási díjakat, ha a fogyasztók az első évben mondják fel a szerződést.

A vádak szerint az Adobe arra kényszeríti az online lemondani kívánó előfizetőket, hogy szükségtelenül számos oldalon keresztül navigáljanak, míg akik telefonon intézik a lemondást, azokkal gyakran megszakítják a kapcsolatot, kénytelenek több munkatársuk előtt is megismételni mondandójukat - emeli ki a Világgazdaság.

Adobe
Tetemes bírságot fizethet az Adobe
Fotó: AFP/Justin Sullivan 

Az Adobe két vezetőjének szintén a vádlottak padjába kell ülnie: David Wadhwaninak, a digitális média üzletág elnökének és Maninder Sawhney-nek, a digitális értékesítésért felelős alelnöknek.

A bíróság akár több milliárd dolláros bírságot is kiszabhat a szoftveróriásra.

Az előfizetések 4,92 milliárd dollárt, azaz az Adobe 5,18 milliárdos bevételének a 95 százalékát tették ki a március 1-jén zárult negyedévben.

Tavaly nyáron halt meg John Warnock, aki 1982-ben társával, Charles Geschke-vel közösen alapította meg az Adobe-ot, amely a világ egyik legismertebb szoftvergyártó cége. Felesége, Marva Warnock grafikus tervezte a vállalat eredeti logóját, majd az Adobe két évvel később kiadta az első programját, az Adobe PostScript szoftvert.

Warnock egészen 2000-ig a vállalat vezérigazgatója, és 2017-ig Geschke mellett az igazgatótanács társelnöke volt.

Warnock 82 évesen halt meg, feleségét és három gyermekét hagyta hátra. Miként arról az Origo korábban beszámolt, a társalapító, Charles Geschke, 2021 tavaszán 81 éves korában halt meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!