Nem kockáztatja a büntetőeljárást, inkább fizet a Boeing

Vágólapra másolva!
Vádalkut köt a Boeing, amivel az amerikai repülőgépgyártó elkerülné a büntetőeljárást, melyet a két halálos repülőgépbaleset kapcsán indítanának ellenük. A balesetekben 346-an haltak meg.
Vágólapra másolva!

Vádalkut köt a Boeing az amerikai Igazságügyi Minisztériummal, hogy elkerülje a büntetőeljárás lefolytatását abban a perben, amit a korábbi években lezuhant két MAX típusú repülőgép áldozatainak hozzátartozói javasoltak a cég ellen.

Miként az Origo megírta, büntetőeljárás megindítását, valamint rekordösszegű, 25 milliárd dollár büntetés kiszabását követelik azoknak az áldozatoknak a hozzátartozói, akik a 2018-as és 2019-es Boeing-katasztrófákban haltak meg. A beadványt a felperesek képviselői az amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz nyújtották be nemrég, melynek július 7-ig kellett döntenie arról, hogy a beadvány alapján megindítja-e az eljárást a vállalat ellen. 

A Boeing logója a vállalat központjának épületén, Chicagóban
A Boeing logója a vállalat központjának épületén, Chicagóban
Fotó: Getty Images/2020/Scott Olson

Az elmúlt napokban több értesülés szólt arról, hogy szinte biztosra vehető a büntetőeljárás megindítása a Boeing ellen. Korábban csalás miatt már felelősségre vonták a céget, de a 346 áldozatot követelő katasztrófák miatti eljárás hosszadalmas, roppant kellemetlen procedúra lett volna, melynek a végén várhatóan óriási összegre büntetik a céget.

Erre azonban a jelenlegi, legfrissebb információk szerint nem kerül sor, mert a Boeing elismerte bűnösségét, és vádalkut köt az eljárás elkerülése érdekében.

Bár a vádalkut még a bíróságnak jóvá kell hagynia,de ha ez megtörténik, 

a Boeingnek hatalmas összegű, de a várható kártérítési és büntetési összegeknél jóval szerényebb, 243,6 millió dolláros bírságot kell fizetnie

írja az Airportal

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött egyezség részeként a repülőgépgyártó továbbá vállalta, hogy a következő három évben legalább 455 millió dollárt költ a biztonsági és megfelelőségi programjainak megerősítésére. Utóbbi vállalás egyébként azért sem meglepő, mert az elmúlt fél év fejleményei alapján kiderült: az egykor példaértékűnek tartott Boeing nagyon komoly, a repülésbiztonságot is veszélyeztető minőségbiztosítási problémákkal is küzd.

A Boeing ez utóbbi vállalása egyébként megegyezik azzal, amit az áldozatok hozzátartozói beadványukban a kártérítés mellett kértek. Eszerint az érintett családok elvárták, hogy a cégre az eljárás végén kirótt büntetési összeg egy részét különítsék el. Az így létrehozott alapból állítsanak fel egy független ellenőrző testületet, mely három éven át szoros figyelemmel kíséri, hogyan teljesít a vállalat a biztonsági és gyártási problémák rendezésével.

Az AP News kitér rá, hogy a mostani megállapodás csak a Lion Air illetve az Ethiopian Airlines halálos baleseteit érinti, vagyis az azokban lezuhant két gép esetét. A vádalku nem terjed ki Boeing gépei kapcsán jelentkező újabb incidensekre, például az idén januárban az Alaska Airlines egyik gépével történekre. Akkor egy MAX 9-es típusú gépnek 5000 méter magasságon repülve szakadt ki az egyik oldalpanelja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!