Több mint kétezer repülőgépen lehet gond az oxigénellátással

Vágólapra másolva!
Egy ragasztási hiba miatt gond lehet a kabinnyomás csökkenésekor az oxigénellátást biztosító berendezésekkel egyes Boeing-gépeken, ezért most rengeteg repülőgépet kell ellenőrizni.
Vágólapra másolva!

A kabinnyomás csökkenése esetén az utasokat oxigénnel ellátó berendezések hibás rögzítése miatt írt elő átvizsgálást és javítást az üzemeltetőknek a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) – számol be arról az Airportal illetve nemzetközi híroldalak is.

Az amerikai hatóság közlése szerint az a probléma, hogy az oxigéngenerátorokat rögzítő hevedereknél 2019 augusztusa óta alkalmazott újfajta ragasztó elengedhet. Ennek következtében az egységek elmozdulhatnak, így előfordulhat, hogy nem tudnak oxigént biztosítani az utasoknak.

A probléma mintegy 2600 Boeing 737 MAX és Next Generation szériájú repülőgépet érint.

A konkrét változattól függően egy repülőgépen átlagosan mintegy 60 ilyen berendezés található, berendezésenként két-két rögzítőpánttal.

Pobeda Boeing 737 Aircraft
A Boeing egyik 737-es típusú gépe
Fotó: NurPhoto via AFP / Nicolas Economou

Hogyan működnek az oxigéngenerátorok?

A generátorok kémiai úton állítanak elő oxigént, működésük egy esetleges repülés közbeni kabinnyomás-csökkenés esetén kezdődik. Az ülőhelyek felett elhelyezett dobozból kieső oxigénmaszkokon keresztül juttatják el az előállított oxigént az  utasokhoz.

A hatósághoz több jelentés is érkezett arról, hogy az egységek akár 2 centiméterrel is elmozdultak a helyükről, ám a Boeing közlése szerint olyan egységet még nem találtak az ellenőrzések során, amely emiatt ne tudta volna betölteni a funkcióját.

A gyártó még június második felében értesítette az üzemeltetőket a problémáról, és vizuális ellenőrzést írt elő számukra.

A vállalat közleményében jelezte továbbá, hogy az újonnan átadott gépek esetén visszatértek a korábban alkalmazott és bevált ragasztóhoz.

A Szövetségi Légügyi Hivatal az ügyben kiadott légialkalmassági direktívája szerint a

az üzemeltetőknek 120-150 napon belül el kell végezniük az érintett példányok ellenőrzését és szükség esetén javítását.

Emellett az FAA a hibás szériájú alkatrészek beszerelését is megtiltja.

Az elégtelen ragasztás miatti probléma egy újabb azok sorában, amit idén a Boeing-gépeknél, elsősorban a légitársaságok által egyébként nagyon kedvelt MAX-széria példányainál észleltek. Ahogy az Origo megírta, idén január 5-én 5000 méter magasságon szakadt ki az Alaska Airlines egyik gépének oldalpanelja

Beszámoltunk arról is, hogy a Boeing nemrég vádalkut kötött az Igazságügyi Minisztériummal abban az ügyben, melyben a Lion Air és az Ethiopian Airlines lezuhant gépein utazók családtagjai büntetőeljárás megindítását kérték az amerikai államtól a cég ellen. Az amerikai repülőgépgyártó a megállapodás részeként vállalta, hogy jelentős pénzügyi alapot hoz létre gyártási és biztonsági folyamatainak javítására.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!