Elképesztő összeget nyert egy kétgyerekes anyuka; mutatjuk, hogy mire költi

Vágólapra másolva!
Otthagyja Angliát, és Thaiföldön kezdi meg áloméletét férjével és két gyerekével együtt egy nő, miután több százmilliós összeget nyert egy szerencsejátékon.
Vágólapra másolva!

A 40 éves, Suffolkban élő anyukát teljesen felemésztette az állandó munka: napközben egy kórházban takarított, esténként pedig egy étteremben dolgozott pincérként, hogy el tudja tartani családját.

 Mindezt úgy, hogy két fiáról is gondoskodnia kellett.

Napi 14 órát dolgoztam, teljesen kimerültem. Elképzelhetetlen csoda ez, ami történt velünk, egyelőre fel sem tudom fogni, sem én, sem a férjem és a gyerekeink. 10 éve tervezzzük, hogy Thaiföldre költözzünk és ott éljünk, most ez végre magadatott. Nem is vesztegetjük az időt, már épül a hatszobás villánk odakint"

- mondta a családanya.

Doi, Inthanon, nemzeti, park, Thaiföld,
Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock/Matous Vins / Shutterstock/Matous Vins

Araya férje, a 45 éves Andy korábban tűzoltóként dolgozott,

 egy szünidő alkalmával ismerték egy egymást Arayával 20 évvel ezelőtt. Őt is legalább annyira megdöbbentette a hatalmas összegű nyeremény, mint feleségét.

image

Nem tudom elhinni, hogy több százmilliót nyertünk egy 3 fontos szelvényen. Hálásak vagyunk Fred Done-nak, a Betfred fogadóiroda tulajdonosának. A közel százmilliós értékű álomlakásunk, amire mindig is vágytunk, már épülőben van"

- mondta Andy, aki már előre meghívta a Fredet, hogy látogassa meg őket új otthonukban, amint az elkészül, mert ezzel szerené kifejezni a köszönetét felé - írja a DailyStar

"Az iroda 57 éves működése óta elmondhatom, hogy senki nem érdemelte volna meg annyira ezt a nyereményt, mint Araya és családja, akik becsületes, szorgalmas emberek, éjt nappallá téve dolgoznak. Ezért sok szerencsét kívánok nekik a továbbiakban is. 

- mondta Fred Done.

Az eset bár igen ritka, de nem egyedi.

Ahogy megírtuk, hajléktalanból lett milliomos egy alkoholproblémákkal küszködő magyar férfi,  a 66 éves Andraschek László Győrben, miután 632 milliót nyert skandináv lottón. A nyeremény jelentős részuét ingatlanokba fektették: feleségével együtt 10 házat vettek, melyekből 4-et kiadtak, a többeben ők és családtagjaik laktak. A férfi azonban nemrég súlyos betegségben meghalt.

A házaspár életéről dokumentumfilm is készült Fortuna vendégei címmel. 

Az Origo korábban megírta, hogy egy román-ausztrál közgazdász és a csapata korábban tizennégyszer nyerte meg a lottót egy trükkel. 

Az elmúlt években több lottómilliomost is meggyilkoltak a pénze miatt. Egy férfi pedig 340 millió dollárt nyert a lottón, de nem akarják kifizetni. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!