Leleplezzük a Primark legféltettebb titkait

Vágólapra másolva!
Ötvenöt évvel ezelőtt alapította meg a rejtélyes ír üzletember, Arthur Ryan a Primark áruházláncot, amely a hetekben megérkezett Magyarországra is. A márka története az azóta eltelt évtizedek során bővelkedett az érdekes fordulatokban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Primark divatáruházlánc májusban nyitotta meg első magyarországi áruházát. A Primark budapesti boltja jelentős mérföldkő a globális terjeszkedésben, mivel Magyarország a vállalat 17. piaca világszerte, és a 6. a közép- és kelet-európai régióban.

De nézzük, hogyan is indult 

az ír divatcikk-kiskereskedelmi vállalat, amelyet Arthur Ryan, a magának való, titokzatos milliárdos alapított a nagyhatalmú brit-kanadai Weston család támogatásával 1969-ben.

Az első üzletet a dublini Mary Streeten nyitották meg, akkor még Penneys néven. 

A bolt sikerének köszönhetően, 1971-ben Belfastban már egy nagy áruházat avattak fel, majd 1973-ban az első külföldi egységet, az Egyesült Királyságban levő Derbyben. Ám a Penneys nevet hamarosan le kellett cserélni, hiszen már létezett J.C.Penney néven egy kiskereskedelmi áruházlánc az Egyesült Államokban.

A Primark első magyarországi áruháza mérföldkő a globális terjeszkedésben
Fotó: arenamall.hu

A Primark széles kínálattal, gyermek- és babaruházati cikkeket, női, férfi ruhákat, kiegészítőket, cipőket, elektronikai eszközöket, kozmetikai termékeket és cukorkákat értékesít. Az áruházláncot, a Zarához és a H&M-hez hasonlóan a fast fashion irányzattal azonosítják.

A márka üzletpolitikája világos: egyszerű árképzés mellett, alacsony költségű beszállítókkal – gyakran a fejlődő világban dolgozókkal – állítják elő nemcsak a ruhákat, hanem a kiegészítőket, az elektronikai eszközöket és a drogériai termékeket is, és nagy figyelemmel kísérik az aktuális trendeket.

Napjainkban a világ vezető ruházati kiskereskedelmi vállalatai közé tartozik, amely 16 országban több mint 70 ezer munkatársat foglalkoztat – és hálózata egyre növekszik. 

Üzletei számát - a jelenlegi és új piacokon tovább terjeszkedve - a mostani több mint 400-ról 2026 végére 530-ra szeretné növelni. A cég 2019 óta van jelen a térségünkben, ekkor nyitotta meg régiónkban az első üzletét, a szlovéniai Ljubljanában.

A budapesti üzletnyitás mellett a Primark folytatja terjeszkedését a régióban: a következő egy év során a romániai Temesváron, a csehországi Prágában és a lengyelországi Bydgoszczban nyit újabb egységeket. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!