A Primark után újabb népszerű divatáruház jön Magyarországra

Vágólapra másolva!
Belép a magyarországi piacra a török divatmárka, a Koton. A tervek szerint még idén nyolc üzletüket nyitják meg, ebből hármat Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Primark után, illetve az Orsay visszatérését követően újabb divatáruházlánc lép be a magyarországi piacra: a török Koton nyolc üzletet nyit még idén nagyobb városokban.

A nyolc üzlet mindegyike bevásárlóközpontban nyílik. A tervek szerint Budapesten három áruház nyít meg, míg további egységek Sopron, Debrecen, Szeged és Székesfehérvár nagyvárosokban nyílnak. 

image

A Koton üzletnyitásában az első számú partner az Adventum, mellyel a divatáruház a kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó bérleti megállapodást megkötötte. Ennek értelmében a Koton több mint 6000 négyzetmétert bérel a várhatóan még idén, az utolsó negyedévben megnyíló üzletei számára.

A legnagyobb üzletet a Köki Terminálban alakítják ki, ennek alapterülete 1000 négyzetméter lesz.

A magyarországi piacra lépés kapcsán a Koton vezérigazgatója, A. Bülent Sabuncu elmondta: terveik szerint középtávon 130-150 bolt nyitásával bővítik nemzetközi hálózatukat. A cég képviselője közölte: tavaly bevételeik 34,5 százaléka származott külföldön működő boltjaikból.

A Kotont 1988-ban alapították, egy kicsiny, 25 négyzetméteres üzlet volt a vállalat első boltja Kuzguncukban. Napjainkban a vállalat 28 országban van jelen közel 500 üzlettel. Mintegy 8 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és éves szinten nagyjából 24 ezer különféle termék jelenik meg kínálatukban.

Az Adventum Közép-Kelet-Európa jelentős szereplője a kereskedelmi ingatlanok piacán, több mint 700 ezer négyzetméter ingatlant kezelnek, 1 milliárd euró értékben.

A cég több alkalommal elnyerte a "Legkedveltebb női márka" elismerést a török vállalatok versenyében.

Magyarországon jelenleg mintegy 500 török vállalat működik. A két ország kereskedelmi forgalma 2023-ban minden korábbinál magasabb szintre emelkedett: a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene tavaly 4,3 milliárd dollár volt, ami 18 százalékos növekedést és egyben új rekordot jelent. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arról is tájékoztatást adott, hogy a magyar vállalatok is eredményesen szerepelnek a török piacon. Erre példaként említette a Medicor ankarai orvosi műszergyárát, valamint az Állami Nyomdát, mely szerepet kapott az új török útlevél kidolgozásában és gyártásában. A Hell tavaly 19 millió doboz energiaitalt, míg a Hunland mintegy 71 ezer szarvasmarhát adott el Törökországban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!