Fél gőzzel sem halad a kikötőfejlesztési program

Vágólapra másolva!
Akadozik a kikötőfejlesztési program végrehajtása. A közlekedési tárca ugyanis az eredetileg tervezett évi másfél milliárd forint harmadát sem költi a közforgalmi kikötők fejlesztésére. Az 1993-ban meghirdetett, 15 éves program megvalósítása mintegy 17 milliárd forintba kerülne, az eddig eltelt nyolc évben azonban csupán 2,7 milliárd forint jutott erre. A forráshiány miatt sorra csúsznak vagy maradnak el a kitűzött beruházások.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint akadozik a közlekedési tárca kikötőfejlesztési programjának a végrehajtása. A korábban tervezett évi 1,2-1,5 milliárd forintnál ugyanis lényegesen kevesebbet, csupán évi 450-450 millió forintot különítettek el a programra a kétéves költségvetésben. Így 2003-ig "félgőzzel" sem haladhat a kikötők átépítése. A súlyos pénzhiány miatt ma már nem csak a korábban tervbe vett beruházások maradnak el, a szaktárca a megkezdett építkezéseket sem képes "zökkenőmentesen" finanszírozni. Vagyis, a minisztérium kénytelen szinte folyamatosan "átütemezni" évekkel ezelőtt megkötött szerződéseket, és időről időre "elnapolni" a számlák kifizetését. A győri kikötő átépítésére például - a beígért több mint egymilliárdos költségvetési támogatásra számítva - még 1999-ben szerződést kötött a tárca a kivitelezőkkel, a megállapodás azonban a forráscsökkenés miatt többszöri "átdolgozásra" szorult.

A fejlesztési terv megvalósítását tovább nehezíti, hogy a támogatás csökkentése ellenére a minisztérium újabb "sürgősen végrehajtandó" feladatokat kapott a kormányzattól: a nemzetközi határ-ellenőrzési egyezmények teljesítése végett mihamarabb európai uniós elvárásoknak megfelelő be- és kiléptető állomást kell kialakítania több - például a szegedi és a mohácsi - kikötő területén. Emellett a tárcának a meglévő források egy részét vízi sportot kiszolgáló kikötők kialakítására kell költenie.

Az idei évre elkülönített 450 millió forint keretből 220 millió forintot a győri kikötő fejlesztésére, 182 millió forintot a bajai terminál befejezésére ad majd ki a minisztérium. A fennmaradó összeg nagy részét pedig a csepeli kikötő átalakításához szükséges tervek elkészítésére költi majd a szaktárca.

A kikötőrekonstrukciós programot 1993-ban indította el a közlekedési tárca. A győri és a bajai kikötő azon hét "hajóállomás" közé tartozik, amelyeket - a projekt keretében - a hazánkban lévő 36 közforgalmi kikötő közül a kormányzat a nyugat-európai követelményeknek is megfelelő szintre kíván fejleszteni. A győri és a bajai terminálokon kívül az átépítendő létesítmények közé tatoznak a csepeli, a nagytétényi, a dunaújvárosi, valamint a szekszárdi és a szegedi állomások. A program célja az, hogy a Dunán 50-60 kilométerenként legyen egy-egy korszerű rakodóközpont. Az eredeti tervek szerint 15 évre szóló program megvalósítása becslések szerint összesen mintegy 17 milliárd forintba kerülne. Ám az eddig eltelt nyolc év alatt összesen csupán 2,7 milliárd forintot biztosított a kormányzat a terv végrehajtásához. A fejlesztési projekt első éveiben mindössze évi 40-60 millió forintot költött a kormány a kikötők modernizálására. Később azonban folyamatosan emelkedett a költségvetési támogatás nagysága, 1998-ban a fejlesztési keret már meghaladta a 830 millió forintot. A "törés" 1999-ben következett be, akkor az előirányzott 1,2 milliárd forint helyett mindössze 200 millió forintot különített el a szakminisztérium a kikötők átépítésére.

Egyes szakértők attól tartanak, hogy a 15 éves "futamidejű" projekt a forráshiány miatt húszéves programmá változik.

(Népszava)