Járai: csorbulhat a jegybank függetlensége

Vágólapra másolva!
Járai Zsigmond szerint nincs szükség a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására, ugyanis a jelenlegi MNB törvény teljes mértékben megfelel az Európai Unió elvárásának és a magyar hagyományoknak - derült ki az MNB elnökének szerdán megjelentetett közleményéből.
Vágólapra másolva!

Jária Zsigmond közleménye szerint csorbítja a jegybank függetlenségét a kormány által benyújtott törvényjavaslat, amely értelmében a politikai pártok delegáltjaiból és a pénzügyminiszter két kinevezettjéből felügyelő bizottságot kívánnak felállítani a Magyar Nemzeti Bankban. Az Európai Unió országaiban nem működik politikai pártok képviselőiből álló testület a független jegybankokban.

A Magyar Nemzeti Bank jogszerű működését és gazdálkodását a belső ellenőrzés, a pénzügyminiszter által választott független könyvvizsgáló (jelenleg az Ernst & Young Kft.) és az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Ezek mellett negyedik ellenőrző szervezetként egy felügyelő bizottság létrehozása felesleges és többletköltségeket eredményez - áll a közleményben.

Ugyancsak felesleges az árfolyamrendszer megváltoztatására vonatkozó szabályozás módosítása, nincs szükség a jelenleg átmenetileg működő árfolyamrendszer egyes elemeinek törvénybe iktatására - véli Járai.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Parlament előtt a pénzügyi törvénycsomag
(2002. június 11.)

Ajánlat:

MNB


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!