Vágólapra másolva!
Az év elején kialakult gyenge szinten mozgott a forint árfolyama szerdán reggel a devizapiacon. Fél tíz körül zuhanni kezdett az árfolyam, amivel az euróval szemben megközelítette a 320-as szintet a forint, elérve az eddigi abszolút mélypontját. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a IMF-tárgyalások miatti pletykálások miatt gyengül az árfolyam. Szerda este 321 forintba is került az euró, később azonban ismét visszatért a 320 forintos szintre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül23 bejegyzés
08:33
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Fillérekkel drágult az euró és a dollár

Szerdán reggel fél nyolckor az eurót 315,65 forinton jegyezték a devizapiacon. A dollárral 242,01 forinton kereskedtek, míg a svájci frank 259,26 forintot ért. Kedden este hat órakor az eurót 315,49, a dollárt 241,76, míg a svájci frankot 259,28 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.

Az év elején részben kereskedéstechnikai okokból, részben pedig a kedvező kínai, német és amerikai makrogazdasági adatok hatására javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően megindult a december végén felhalmozott rövid európozíciók felszámolása. Az euró ezzel együtt kedden erősödött, közel két hónapja a legnagyobb egy napon belüli nyereségét érte el. Az euró árfolyamának alakulását a január 9-i német-francia csúcstalálkozóig a válságrendezési kilátások találgatása, valamint az euróövezeti tagországok kötvénykibocsátásainak piaci fogadtatása szabályozza majd.

09:55
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Már a 317 forinthoz közelít az euró

Nem sokkal kilenc óra előtt 316,60 forint volt az euró árfolyama. Nincs messze a történelmi csúcs, november elején 317,90 forint volt az euró.

10:40
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Soha nem volt még ilyen gyenge a forint

Háromnegyed tíz előtt nem sokkal új történelmi csúcsot ért el a forint az euróval szemben. A BudaCash oldalán az eladási oldalon 319,20 forint volt az euró. Az eddigi mélypont 317,90 forint volt, azt november elején érte el az euró.

11:03
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Megállt a zuhanás

A rövid idő alatt végbement zuhanás tíz órakor csillapodni látszik. Az euró kevéssel 319 forint alatt volt tíz órakor, a dollárt ugyanekkor 244,6, a svájci frankot 261,5 forintért adták.

Az euró a forint zuhanásának kezdetekor emelkedőben volt a dollárral szemben, ezért valószínűtlen, hogy az eurót érintő hír miatt gyengült a forint. A német szolgáltatószektor egyik hangulatindexe, a PMI emelkedett, ami javuló kilátásokat mutat. Tíz óra előtt azonban az euró is gyengülésnek indult.

11:38
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

A csődvalószínűségünk is az egekben

Meredek drágulással rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint az úgynevezett CDS-felár (ez egyben az ország csődvalószínűségét is méri, minél magasabb a felár, annál nagyobb az esélye az államcsődnek) a szerda délelőtti jegyzésben 682 bázispont környékén mozgott az előző esti 650 bázispontos zárás után.

A magyar CDS-díjszabás a mostani rekord előtt 2009 márciusában - a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008. őszi csődje után indult globális pénzügyi válság kiteljesedésének idején - érte el előző csúcsát, 630 bázispontos középárfolyammal az irányadó ötéves kötvényfutamidőre.

11:47
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

A német kötvényekre vár a piac

Németország 5 milliárd eurónyi tízéves lejáratú állampapírt hirdetett meg szerdán, eredmény később várható. A legutóbbi kibocsátásnál a piacot meglepve nem sikerült minden papírt eladni, ami jelezte, hogy a befektetők bizalma már az eurózóna stabilitásért küzdő Németországban is megingott. Az aukció eredménye befolyásolhatja az euró-, így a forintkereskedés további irányát is. A frankfurti DAX tőzsdeindex gyengülésben volt a kibocsátás előtt.

12:10
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Nem tágít az euró a 320 forint közeléből

319,72 forintért akartak eurót venni a bankközi piacon, és 319,96 forintért eladni, ez eddig a történelmi csúcs, negyed 12 tájban állította fel ezt a kétes értékű csúcsot a forint.

13:19
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Forinterősödés vagy kamatemelés?

Negyed egy után az euró 319,50, a frank 262,30, a dollár 245,70 forintnál járt.

"Pesszimizmus és bizonytalanság jellemzi a magyar piacot, ez látszik a forint gyengülésén, az állampapír-piaci hozamok emelkedésén, valamint a csődkockázatot jelző CDS-feláron is. Utóbbi szerda késő délelőtt 687 bázispontos csúcsra emelkedett, ami azt jelenti, hogy 100 euró névértékű magyar adósságra évente 6,87 euróért lehet biztosítást kötni" - mondta Karsai Péter, a Commerzbank szakértője. Hozzátette, jövő hét szerdáig várhatóan marad a pesszimizmus, akkor utazik ugyanis Washingtonba, az IMF képviselőihez Fellegi Tamás. Ha az informális egyeztetésekről jó hírek érkeznek, tehát megerősítik, hogy Magyarország elfogadja a feltételeket, és a miniszter Brüsszelben is tud egyeztetni és sikerül közös nevezőre jutni a hitelmegállapodásról, akkor egy-két napon belül akár 10 forinttal is eshet az euró jegyzése. Karsai szerint ellenkező esetben folytatódhat a lejtmenet, tovább emelkedhetnek az amúgy is fenntarthatatlan magasságban lévő kötvényhozamok, a forint tovább gyengülhet, a CDS-felár pedig újabb rekordokat dönthet. "Ebben az esetben elképzelhető, hogy a magyar jegybank akár több százalékponttal emelheti az alapkamatot, ám a fennmaradó pesszimizmus esetén ez nem biztos, hogy megálljt parancsolna a forintgyengülésnek" - fogalmazott a szakember.

Karsai Péter azt is elmondta, hogy emellett külső tényező is befolyásolja a forint árfolyamát a következő napokban, hetekben, ez pedig az eurózóna adósságválságáról szóló hírek. Egyelőre ugyanis nem látszik, hogyan rendezik a helyzetet, nincs újabb hír, ez pedig fokozza a bizonytalanságot. A szerdai nap egyik fontos eseménye volt a német állampapír-aukció, amely jól sikerült, a tervezett 5 milliárd eurónál valamivel több, 5,14 milliárd euró értékben jött ajánlat a német tízéves kötvényekre, de a helyi adósságkezelő csak valamivel több mint 4 milliárdot fogadott el ezek közül. Összességében a hír nem okozott felfordulást a piacon. Mindazonáltal, ha jön egy rossz hír az eurózónából, és a jelenleg 1,30 felett tartózkodó euró/dollár árfolyam az 1,29-es szint felé indul, akkor az a forintra nézve is kedvezőtlen lenne, azaz újabb forintgyengülést okozna.

13:26
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

320 felett

Fél egy előtt nem sokkal átlépte a 320 forintos szintet az euró ára. Az új csúcs 320,17 forint.

14:46
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Hároméves csúcson a dollár

Kevéssel két óra előtt 319,50 forintnál járt az euró árfolyama, a frank jegyzése 262,10, a dollár pedig 246 forintos szintnél járt. Az amerikai deviza három évvel ezelőtt járt hasonló magasságokban.

15:01
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Fellegi: Gyorsan meg akarunk állapodni

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a jövő héten utazik Washingtonba a Nemzetközi Valutaalap vezetőivel tárgyalni, ezt követően pedig Brüsszelben is folytatna megbeszéléseket a Magyarországnak nyújtandó hitelcsomagról. A kormány kifejezett szándéka a gyors megállapodás, nem kívánja elhúzni a tárgyalásokat - idézi Fellegi Tamásnak a csütörtökön megjelenő Figyelő hetilapnak adott interjúját az MTI.

Fellegi felkeresi a német, az osztrák és a francia kormány képviselőit is, szeretné megnyerni támogatásukat az EU-val való gyors megállapodáshoz. A miniszter az interjúban azt is elmondta, előfeltételek nélkül ülnek le az asztalhoz, nyitottak arra, hogy befogadják a nemzetközi szervezetek javaslatait. A miniszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kínált készenléti hitel és a magyar kormány által óhajtott elővigyázatossági hitel kérdésében kompromisszumra számít. Fellegi Tamás közölte, a kormány a piacról kívánja finanszírozni a magyar államadósságot még akkor is, ha az IMF és az EU által biztosított hitelkeret a piacinál kedvezőbb feltételeket kínál. A miniszter arra számít, hogy az IMF-fel könnyebb, az EU-val bonyolultabb lesz a megállapodás.

15:14
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Gyengül az euró, erősödik a dollár

Bár a forinttal szemben erősebbnek látszik az euró, a dollárban mért értéke csökkent szerda kora délután. A német állampapír-aukción csak 4 milliárd eurót értékesítettek a meghirdetett 5 helyett, viszont a beérkező ajánlatok meghaladták az 5 milliárdot (csak nem mindet fogadta el a helyi adósságkezelő). Az eurót 1,306 dollár közelében jegyezték délelőtt, két óra után azonban 1,296-ig gyengült.

A Wall Street Journal az euró gyengülését a német aukcióra vezeti vissza, a Nasdaq tőzsdei hírportál a csökkenő jelzáloghitelezést emelte ki.

15:42
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Egy kis baj volt: túl magas hozamot kértek a befektetők

Az Államadósság Kezelő Központ mai államkötvény csereaukcióján két, 2013-ban lejáró államkötvényt lehetett az aktuálisan értékesített 10 éves futamidejű államkötvényre cserélni maximum 5-5 milliárd forint összegben. A két aukcióra a közlemény szerint összesen 13 milliárd forint összegű csereajánlat érkezett, vagyis "a kereslet megfelelően alakult". Igaz, az elvárt hozam magas lett, ezért egyetlen fillérnyi ajánlatot sem fogadott el az ÁKK. "Az elmúlt napokban, illetve szerdán bekövetkezett hozamváltozások alapján azonban az ÁKK úgy ítélte meg, hogy az állam számára nem éri meg a futamidő meghosszabbítása az adott hozamok mellett, ezért nem élt a lehetőséggel, s mind üzleti, mind piaci szempontból ezt tekinti a legkedvezőbb megoldásnak" - áll az ÁKK közleményében.

15:47
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

NGM: A pletyka miatt gyengül a forint

Az IMF-tárgyalásokról szóló találgatások alakítják a forintárfolyamot - ezzel a címmel adott ki közleményt a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyet szó szerint közzéteszünk. "A forintárfolyam ma jól láthatóan nem a gazdaságpolitikára reflektál, hanem a közeljövőben megkezdődő tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Az IMF boardja (igazgatósága - a szerk.) január 18-án tartja azon ülését, melynek napirendjén szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció számára adandó mandátum. Addig nyilvánvalóan a tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forintárfolyam alakulásában."

15:55
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Fellegi arra számít, az EU-val bonyolultabb lesz a megállapodás

A jövő hét eleji washingtoni tárgyalások után Fellegi Tamás Brüsszelben is folytatna megbeszéléseket a hitelcsomagról, a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta azt is, hogy a kormány kifejezett szándéka a gyors megállapodás, nem kívánja elhúzni a tárgyalásokat. Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy előfeltételek nélkül ülnek le az asztalhoz, nyitottak arra, hogy befogadják a nemzetközi szervezetek javaslatait. A miniszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kínált készenléti hitel és a magyar kormány által óhajtott elővigyázatossági hitel kérdésében kompromisszumra számít. A miniszter arra számít, hogy az IMF-fel könnyebb, az EU-val bonyolultabb lesz a megállapodás.

16:05
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Rendkívüli kamatemelést vár a Société Générale

Nagyon valószínű, hogy a központi bank rendkívüli kamatemelést hajt majd végre, mint 2008-ban tette - írta a Société Générale piaci kommentárjában, amelyet a Financial Times idézett. Az elemző azt írta, hogy "forrásponthoz" érkeztek Magyarország kapcsán, mert a válság többé válhat, mint egyszerű makrogazdasági krízis (amely már önmagában is elég rossz). Az elemző szerint az Európai Unió nagyon feszült a magyar politikai helyzet alakulása miatt, és a válaszuk "kétségtelenül árt majd a befektetői bizalomnak".

16:17
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

IMF/EU-egyezség nélkül 340 forintos euró és mély recesszió jön

Az IMF/EU-egyezség elmaradása esetén 340 forintig is drágulhat euró és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet - vélekedtek szerdai londoni helyzetértékelésükben felzárkózó piaci közgazdászok, akik szerint éppen ezért továbbra is valószínű a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val.

A BNP Paribas bankcsoport térségi szakértői által összeállított, szerdán Londonban befektetőknek kiadott elemzés szerint a forint- és a kötvénypiacon zajló jelenlegi árazási folyamatok arra vallanak, hogy a piac most már egyre inkább az IMF/EU-segélycsomag elmaradásának lehetőségét árazza. A ház elemzői közölték ugyanakkor, hogy szerintük "nincs ésszerű alternatívája" egy ilyen programnak, és ezért változatlanul úgy gondolják, hogy végül elérhető lesz a megállapodás a magyar kormány, valamint az IMF és az EU-bizottság között.

A BNP Paribas elemzői szerint egy 15-20 milliárd eurós csomag nélkül újabb hitelminősítői osztályzatrontások következhetnek, a hozamgörbe hosszú végén további 200 bázisponttal, vagyis 2 százalékponttal emelkedhetnek a kötvényhozamok, és a forint 340 forint/euróig is gyengülhet. E forgatókönyv alapján a cég szakértőinek számításai szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3 százaléknál nagyobb mértékben is visszaeshet. (MTI)

17:50
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Újra gyengül a forint

Délután öt óra előtt nem sokkal újabb lendületet vett a forint gyengülése. Az új mélypont a 320,45 forintos euróárfolyam.

17:52
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Magas szinten ragadt a magyar csődkockázat

A magyar csődkockázatot is mérő CDS-felárunk 700 bázispont, vagyis 7 százalék is volt a mai kereskedésben. Ez természetesen soha nem látott mérték. Azt jelzi, hogy a befektetők 30-55 százaléknyi esélyt ad annak, hogy öt év alatt csődbe megy Magyarország.

18:09
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Átlépte a 321 forintos szintet is az euró

Délután öt óra után nem sokkal 321,04 forintot kellett adni 1 euróért. Ez a legújabb forintcsúcs.

18:11
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Nem bír megnyugodni a forint

321,54 forintot ér már 1 euró.

18:25
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Nagyot esett az OTP-részvény ára

2,44 százalékos csökkenést szenvedett el a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A nagyobb papírok közül az OTP esett a legnagyobbat, a bankrészvény 6,9 százalékkal lett olcsóbb, nem sokkal 3000 forint felett zárt. A Mol és a Magyar Telekom 3 százalék körüli mínuszban fejezte be a napot, a Richter azonban 3,8 százalékkal drágult.

20:10
január 04, 2012
Vágólapra másolva!

Ismét 320 forint egy euró

Este fél nyolc előtt nem sokkal 320,38 forintot adtak egy euróért a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 263,04 forinton állt, a dollárt pedig 247,38 forinton jegyezték.