Példátlan veszélyekkel fenyeget a klímaváltozás

Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés kísérte az egyik legtekintélyesebb klímaváltozással foglalkozó világszervezet, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) jelentésének közzétételét. A jelentés méreténél, összetett tartalmánál fogva még hosszú időre ad munkát az elemzők és a regionális hatásokat feldolgozni hivatott kutatók részére. Mindenesetre a benne lévő megállapítások máris megdöbbentőek: bármelyik megvizsgált verzió esetében komoly veszélyekkel kell szembenéznie az emberiségnek. Persze a szkeptikusok több dolgot megkérdőjeleznek. Az [origo] Időjárás rovata szakembereinek elemzése.
Vágólapra másolva!

A tanulmány elsődlegesen globális szinten tárgyalja a klímaváltozási kérdéseket. Az anyag tanulmányozása és feldolgozása hosszabb időt igényel majd. Emellett alapvető szükség van az egyes kisebb régiók vonatkozásában bekövetkező változások pontos vizsgálatára. Nyilvánvaló, hogy a hazai kutatókat és döntéshozókat elsődlegesen az érdekli, hogy Magyarország területén mire számíthatunk az igencsak tág előrejelzett intervallumokon belül.

A magyar klímakutatók meglehetősen egységes álláspontot képviselnek a klímaváltozás kérdésében, ami szemmel láthatólag közel áll az IPCC jelentéshez, és ezen keresztül az irányvonal megerősítésének is tekinthető. A jelentés komoly támogatást nyújthat a kidolgozás alatt álló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) elfogadásához a politikai döntéshozók részéről, és lökést adhat a klímaváltozást kompenzálni hivatott társadalmi-gazdasági folyamatok hatékonyabb beindításához.

Az IPCC teljes klímajelentését az év folyamán teszik közzé folyamatosan, az éghajlat-változásra vonatkozó részt kiegészítő jelentések követik: a változás hatásairól, ezek kezelésének lehetőségeiről, és a káros gázok kibocsátásának lehetséges csökkentéséről. A fontosabb fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Kérjük, írják meg véleményüket az klima@icicom.hu címre, mellyel hozzájárulhatnak a NÉS kidolgozásához.

Hazánkban a példátlanul enyhe tél folytatódik a következő napokban is. A hőmérsékletek 5-10 fokkal is meghaladják az ilyenkor szokásos értékeket. Részletek itt!