Vágólapra másolva!
Új rendházuk építésekor a régi zárda építőanyagát szinte teljesen újrahasznosították a wisconsini bencés apácák. Az új épület energiaszámlája harmada a korábbinak, köszönhetően a napkollektoroknak és a geotermikus klímaszabályozásnak. Szép időben az automata központ e-mailben figyelmezteti a nővéreket az ablaknyitásra.
Vágólapra másolva!

Azért, mert ezerötszáz éves egy rend, a tagjai még gondolkodhatnak modernül. Hőszigetelő, de óriási ablakokon és fénycsatornákon özönlik a Szent Bölcsesség bencés apácazárda (Madison, Wisconsin állam) épületébe a természetes fény. A tetőre szerelt napkollektorok a villanyszámla 15 százalékát fedezik. Szintén napelemekkel oldották meg a parkoló világítását is. Az épület klimatizálásáról 39 geotermikus hőszivattyú gondoskodik: a rendszer télen fűt, nyáron hűt. Szép időben, amennyiben egyikre sincs szükség, az automata központ kör-emailben kéri a nővéreket és a lelkigyakorlatra érkező világi vendégeket, hogy nyissák ki az ablakukat. Így sikerült lefaragni az épület fenntartási költségeinek javát.

Az apácák tégláról téglára bontották le korábbi otthonukat, és az abból kinyert, még használható anyagokat (például az üvegszálas kábeleket, orgonasípokat stb.) beépíttették az újba. A régi zárda 99,75 százalékát, közel 8,7 tonna építőanyagot újra felhasználtak, illetve újrahasznosítottak. "Az új épületet is jobban becsüljük azáltal, hogy tisztelettel voltunk a régi iránt" - mondta Joanne nővér, aki közel hatvan éve tagja a rendnek. Az alapelv: mindenből csak annyit használnak fel, mint amennyire valóban szükségük van.

Forrás: Benedictinewomen.org

Forrás: Benedictinewomen.org

Így nézett ki a rendház 2011 júniusában

Az épület így az eddigi legmagasabb pontszámot kapta abban a minősítési rendszerben, amellyel az Amerikai Zöld Épületek Tanácsa (USGBC) a leginkább környezetbarát létesítményeket minősíti (LEED). A rendház a platina fokozatot nyerte el, amellyel a LEED-épületek közül is csak kevesebb mint 5 százalék büszkélkedhet az Egyesült Államokban. A régi rendházból kibontott építőanyagot 99,75 százalékban újrahasznosították; az egész projektet kilenc építészeti díjjal ismerték el.

"Légy segítségére a szorult helyzetben levőknek" - Szent Benedek egyik reguláját az apácák a természetre is kiterjesztették. Vezető szerepet vállaltak a zárdájukat övező préri rehabilitációjában, és két környékbeli tavacska megtisztításában. "Olyan közel élünk a vadonhoz, hogy az erdőt, a prérit és a tavakat is a rendünk tagjainak érezzük" - mondta Lynne nővér.