Még marad a nyár a Tiszántúlon

Vágólapra másolva!
Kiadós esőt kap a szárazság sújtotta Dunántúl. A hidegfront estére érkezik a Tiszántúlra. Éjfélig délnyugaton 30 milliméter csapadék eshet. A front tompítja a reflexeket, fejfájást okozhat.
Vágólapra másolva!

A Dunántúlon mindössze 10, 16 Celsius-fokig melegszik a levegő csütörtök kora délutánra. A Duna-Tisza közén 17, 22, a Tiszántúlon 23, 29 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. A Tiszántúlon még több-kevesebb napsütés lesz. Ott csak délutánra növekszik, vastagszik meg a felhőzet, de számottevő csapadékra nincs kilátás. Másutt ugyanakkor borult lesz az ég, és többfelé várható további eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet.

Forrás: OMSZ
Jóval hűvösebb lesz délután a nyugati országrészben (kattintson a térképre a részletekért!)

Jelentős csapadék főleg a Dunántúlon valószínű - reggel 8 óra körül Somogyban esett a leginkább az Országos Meteorológiai Szolgálat radaros mérései szerint. Éjfélig délnyugaton 30 milliméter csapadék eshet, de a Dunántúl más vidékein is 20 milliméter körüli vagy afeletti mennyiségre lehet számítani.

Az északnyugati szelet erős, a Dunántúlon néhol viharos széllökések kísérik; ez alól csak a a Tiszántúl a kivétel. A széllökések miatt Mosonmagyaróvártól Nagykanizsáig huszonnégy kistérségre első szintű (sárga) riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Késő este általában 9, 15, de a Tiszántúlon még 16, 21 fok valószínű.

A csütörtöki hőmérsékleti különbségek (Sopronban például 8, Karcagon pedig 19 fok van) megmaradnak szombatig. Pénteken a nyugati részeken 15-20, keleten 20-28 fok várható. Szombaton azonban már országszerte átlagosan 17-25, vasárnap pedig 20-24 fok is lehet. A hétvégén száraz, jobbára napos idő lesz - mondta Vadász Vilmos, az OMSZ munkatársa.

Tompítja a reflexeket a hidegfront

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges.

Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A test szöveteinek pH-ja enyhén lúgos irányba tolódik el, ezért vizenyősebbé, ödémásabbá válik a szervezet. Eniatt fokozódnak az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok is.