Kedden délelőtt több-kevesebb napsütés szinte mindenütt valószínű, és mindenütt feloszlik az éjszaka helyenként kialakult köd. A délelőtt folyamán megnövekszik, megvastagszik a felhőzet nyugat felől.
Eleinte a Dunántúlon, majd a nap második felében már a középső tájakon is várható eső, zápor. A Dunántúl déli felében néhol zivatar alakulhat ki az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint.
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 Celsius-fok között, északnyugaton kevéssel 10 fok alatt alakul. Késő estére 5 és 10 fok közé hűl le a levegő.
Egy hosszan elnyúló frontzóna húzódik Magyarországtól északra. Ennek egyelőre a meleg oldalán van az ország, kedden azonban ismét nedvesebb légtömeg érkezik, emiatt lesz csapadék. Egyelőre jelentős időjárás-változásra és fronttevékenységre nem kell számítani, így az időjáráshoz köthető tünetek sem állnak elő.
Szerdán északon általában erősen felhős lesz az ég, ott csak rövid időre süt ki a nap. Az ország déli felén több órás napsütés lesz a változó felhőzet mellett. Több helyen fordulhat elő eső, zápor. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 15 fok között alakul.