A Java mellett a Linux is a mobilvilág meghódítására készül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Természetesen a vállalat egyúttal az alacsony fogyasztású, multikompatibilis Crusoe processzorait is népszerűsíteni kívánja. A szoftvercsomagba épített meghajtóprogramokkal, illetve speciális erőforrás-menedzselő szoftverekkel saját architektúráját támogatja.

A mobilvilág követelményeihez alkalmazkodva a MobileLinux az operációs rendszer asztali változatánál tömörebb, kevesebb tárterületet igényel. Támogatja a hordozható eszközök terén elterjedt Flash-technológiát, például a memóriakártyákat merevlemezként képes kezelni.

A Transmeta mellett a nagyobb számítógépgyártók is igyekeznek kialakítani saját hordozható platformjukat. A verseny a vásárlók részéről érezhető nyomás miatt egyre szorosabb, minden cég igyekszik szabványként elfogadtatni saját technológiáját.

A Sun Microsystems a Java átalakításában látta meg a lehetőséget, olyan környezetet tervezett, amelyre egyaránt építhetőek mobiltelefonok, kézi számítógépek vagy gépkocsikba szerelt fedélzeti számítógépek.

A NTT DoCoMo a Sunnal kötött megállapodása után dobta piacra az első Java-kompatibilis telefonokat. Idén januárban azonban a japán telekommunikációs vállalat kénytelen volt bevonni pár ezer, újonnan gyártott, ám hibásnak bizonyult I-mode készüléket.

Egyes hírek szerint a Java-motor rendellenes működése volt az ok, azonban ezt mindkét cég cáfolta. Jelenleg a szigetországban 19 millióan használják az NTT DoCoMo Java-alapú telefonjait, és az előfizetők nem számoltak be eddig a telefon szoftverét érintő problémáról.

A szervergyártó legnagyobb riválisának számító Hewlett-Packard is nyitott a mobilpiac felé: nemrég jelentette meg Microchai névre keresztelt platformját, amely rendkívül sok ponton emlékeztet a Sun Java programnyelvére. A HP a Microchaira alapozva egységes mobilkommunikációs platformot dolgozott ki, amelynek első, kézzelfogható eredményét a Qualcomm-mal közösen idén fogják forgalomba hozni.

(ZDNN)

Ajánló: