Fontolgatják a budapesti iraki képviselet bezárását

Vágólapra másolva!
Magyarország még nem döntötte el, hogy - az amerikai kérésnek megfelelően - bezárják-e az iraki nagykövetséget, bár ettől függetlenül egy hete két iraki diplomatát kiutasított az országból. A franciák kerek-perec elutasították az amerikai kérést, de a németek, a hollandok a portugálok és a lengyelek sem tesznek eleget ennek.
Vágólapra másolva!
Felkészült minden eshetőségre Irak/nagyvilag/20030305felkeszult.htmlBeszélgetés a budapesti iraki nagykövettel

A Külügyminisztérium vezetése megkapta és jelenleg tanulmányozza a budapesti iraki külképviselet bezárására vonatkozó hivatalos amerikai felkérést - mondta a külügyi szóvivő, Tóth Tamás. Az USA arra kérte a magyar hatóságokat, hogy utasítsák ki az országból az iraki diplomatákat, és zárják be a budapesti iraki külképviseletet. A múlt hét pénteken az iraki nagykövetség két beosztott munkatársát kiutasították az országból, mert "feladatukkal össze nem egyeztethető tevékenységet" folytattak. A két nemkívánatosnak minősített személy vasárnap elhagyta az országot. Jelenleg egy ügyvivő és két beosztott munkatárs szolgál az iraki nagykövetségen.

Franciaország Washington kifejezett kérésével szembeszegülve megtagadta, hogy kiutasítsa az országból az iraki nagykövetség diplomatáit. A francia kormány felkérést kapott az amerikai hatóságoktól, hogy rendelje el az országban akkreditált iraki diplomaták távozását, és zárja be a közel-keleti ország párizsi képviseletét - jelentette be a francia külügyi szóvivő, aki hozzátette: Franciaország álláspontja szerint ez a kérés szuverenitását érinti. A jelen helyzetben semmi ok nincs a felkérés teljesítésére - indokolta.

Németország és Hollandia is megtagadta, hogy az Egyesült Államok csütörtöki kérésének engedve kiutasítsa a területén tartózkodó iraki diplomatákat. A német kormány tudomásul vette az amerikai kérést, de egyelőre nem tervez ilyen intézkedést - közölte egy külügyi szóvivő. Csütörtökön megkaptuk az Egyesült Államok kérését, de egyelőre nem látunk okot arra, hogy teljesítsük - ezekkel a szavakkal jelentette be pénteken Hágában egy külügyi szóvivő, hogy Hollandia sem utasítja ki az iraki diplomatákat.

Lengyelország és Portugália sem zárja be az ott törvényesen működő iraki nagykövetségeket - jelentették be pénteken Varsóban illetve Lisszabonban. Nem áll szándékunkban, hogy változtassunk az iraki diplomáciai képviselet jogállásán, amíg az ott szolgálatot teljesítő személyek tevékenysége összhangban van diplomáciai jogállásukkal - közölte a lengyel külügyminisztérium szóvivője. Lisszabon álláspontját a kormányfő, José Manuel Durao Barroso közölte: a portugál kormánynak nem áll szándékában a Portugáliában működő iraki nagykövetség bezárása. "Semmi okunk arra, hogy kiutasítsuk az iraki diplomatákat" - mondta a portugál miniszterelnök.

Az Amerikai Egyesült Államok csütörtökön szólította fel az Irakkal diplomáciai viszonyban álló államokat, hogy zárják be az iraki képviseleteket. Richard Boucher külügyi szóvivő csütörtökön közölte: Washington azt várja az érintett országoktól, hogy az iraki nagykövetségek bezárásán túl intézkedéseket tesznek Szaddám Huszein rezsimje vezető képviselőinek eltávolítása érdekében. Az amerikai kormány egyúttal felkérte az érintett országokat, hogy fagyasszák be a bagdadi kormány náluk vezetett bankszámláit, vegyék őrizet alá a diplomáciai missziók épületeit és gondoskodjanak a nagykövetségeken tárolt dokumentumok épségben való megőrzéséről.