Zárul a szövetséges harapófogó Bagdad körül

Vágólapra másolva!
A szövetségesek szerda hajnalban bekerítették Kerbelát, és továbbnyomultak a Bagdadot védő Köztársasági Gárda Medina hadosztálya felé. Eközben keleten, a Tigris folyón megszereztek egy hídfőt, amin átkelve kelet felől is megközelíthetik az iraki fővárost az amerikai-brit csapatok. A The Times brit napilap értesülései szerint 48 órán belül megkezdődhet Bagdad ostroma.
Vágólapra másolva!
Forrás: REUTERS
Forrás: REUTERS

Küszöbön áll az iraki főváros bevételéért indítandó végső ütközet - írta a szerdai The Times. A vezető londoni napilap a katari amerikai középső parancsnokság forrásaira hivatkozva azt írta, hogy az Iraki Szabadság hadművelet fő szárazföldi ütközete 48 órán belül megkezdődik. A bagdadi csatát szoros légi fedezettel támogatott intenzív tüzérségi össztűz vezeti be, mielőtt a szárazföldi erők megindulnának - írja az újság.

A lap szerint az iraki főváros elleni roham valószínűleg délnyugat felől indul; a szövetségesek az első csapással a Bagdadot védő Köztársasági Gárda elit Medina hadosztályának vonalán akarnak rést ütni Kerbelától északra. Szerda reggel a szövetséges erők már bekerítették az iraki fővárostól 110 kilométerre délnyugatra fekvő Kerbelát, ellenőrzik a városból kivezető összes főútvonalat, és tovább nyomulnak a Medina hadosztály felé.

Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irakFriss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.htmlTérkép a stratégiai pontokrólhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep_telepulesek/terkep.html', 500, 620) Térkép a hadműveletekrőlhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)

A Köztársasági Gárda hat hadosztálya közül a Medina tűnik a leggyengébbnek, miután az alakulatot egy hete támadják az amerikai légierő B1-es, B2-es és B52-es hadászati bombázói. Az amerikai katonai tervezők abban bíznak, hogy ez a felmorzsoló légi hadjárat a Medina 12 ezer fős személyi állományának és 400 orosz T72-es harckocsijának legalább a felét elpusztította. A Bagdad ellen induló, jórészt amerikai hadműveletet a brit királyi légierő Harrier és Tornado vadászgépei, valamint amerikai F-15-ösök, A10-es páncélos-elhárító repülőgépek és Apache támadó helikopterek fedezik majd - áll a szerdai The Timesban.

A 3. gépesített lövészhadosztály parancsnokai egész napos küzdelemre számítottak Kerbela külvárosainak elfoglalásáért, a hadművelet azonban a gyenge iraki ellenállásnak köszönhetően mindössze három órán keresztül tartott. A települést korábban az előretörés egyik legnagyobb akadálynak tekintették. Az amerikai gyalogság közép-európai idő szerint éjfél körül indította meg a támadást a várost védő Köztársasági Gárda ellen. A szárazföldi erőket harci repülőgépek, Apache helikopterek és tüzérségi zárótűz fedezte. A szövetségesek a település külső kerületeibe behatolva körülbelül 30 iraki hadifoglyot ejtettek, áldozatokról még nem érkezett jelentés.

A támadás előtt az amerikaiak úgy értesültek, hogy egy teljes iraki dandár - körülbelül 6000 ember - harckocsikkal és tüzérséggel foglalt el harcállásokat Kerbela körül. A katonák többsége feltehetően visszahúzódott a város belsejébe, az amerikai csapatok azonban nem akartak utcai harcokba bocsátkozni a hadjárat mostani szakaszában, ezért továbbvonultak. Céljuk egy keletebbre fekvő eufráteszi hídfő biztosítására, amire a gyalogság és a fegyverzet Bagdad felé szállításához lesz szükség - jelentette a Reuters.

A szövetséges erők szerdán pirkadat előtt folytatták Bagdad belvárosának és déli peremkerületeinek bombázását. A légicsapások közép-európai idő szerint hajnali fél 4 körül kezdődtek újra az elnöki épületegyüttesekre összpontosuló, intenzív éjszakai támadások után. Bombák és rakéták sorozata csapódott be Bagdad központjában, az erős robbanásokat és a nyomáshullámokat az egész városban érezni lehetett - jelentette a dpa német hírügynökség. Bombáztak egy hidat is az iraki fővárostól keletre.

A déli peremkerületekben összevont iraki erők és légvédelmi ütegek bombázását az indokolja, hogy ez az övezet lehet egy esetleges amerikai szárazföldi támadás célpontja.

Kulcsfontosságú híd a szövetségesek kezén/irak/20030402kulcsfontossagu.html

Kerbela körbezárásával egy időben amerikai tengerészgyalogos egységek tűz alá vették a Bagdadtól 170 kilométernyire északnyugatra elterülő Kútot védő Köztársasági Gárda erőit. A város közelében az amerikai tengerészgyalogosok átkeltek a Tigris folyón és bekerítettek a gárda egyik hadosztályát. Egy amerikai főtiszt közölte az AFP-vel, hogy a tengerészgyalogosok a Bagdad hadosztály hátába kerültek.

A Tigris folyó partján fekvő város ugyancsak kulcsfontosságú a Bagdadba tartó előrenyomulásban. Amerikai bejelentés szerint Kút közelében egy hidat is megszereztek a Tigrisen, így lehetővé vált, hogy a folyó bal partján északnyugat felé haladva kelet felől is megközelítsék az innen 170 kilométere lévő Bagdadot.