Csalabi szerint Szaddám él és Irakban van

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein és legalább egy fia életben van, és Irakban tartózkodik - mondta a BBC Radio 4-nek adott interjújában Ahmed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője. A bukott iraki diktátor az ország vidéki területein bujdokol, és mozgását "kis késéssel" folyamatosan nyomon követik - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

Csalabi elmondta, hogy Szadám Huszein üldözői ugyan még nem kapták el a diktátort, de a hírszerzés minden mozgásáról 12-24 órán belül értesíti az ellenzéki vezetőt. Hasonló információkkal rendelkeznek Szaddám Huszein egyik fiáról, Kuszajról is. Csalabi elmondta: Huszein fiatalabb fiáról vasárnap érkezett olyan hír, hogy egy Adamija nevű településen látták - tudósít a BBC News Online.

Szavait alátámasztani látszik a hétfői The Daily Telegraph értesülése, amely szerint az a támadás, amelyet az amerikai légierő április 8-án egy bagdadi étterem ellen hajtott végre - olyan hírszerzési értesülések alapján, hogy Huszein ott tartózkodik fiaival és legbizalmasabb vezetőivel együtt - teljesen célt tévesztett, és családi házakat rombolt le.

A vezető konzervatív brit napilap helyszínen járt tudósítója szerint az étterem most is áll, sőt működik is, miközben tőle mintegy húsz méterre egy csaknem 8 méter mély kráter tanúskodik a félrement négy bomba becsapódásáról. A lapértesülés szerint a támadásban nyolc ember halt meg, köztük három gyermek.