Az USA mégis bevonná az ENSZ-t az iraki rendezésbe

Vágólapra másolva!
Az ENSZ is szerepet kapna az iraki rendezésben a hétfőn nyilvánosságra hozott új amerikai újjáépítési terv szerint. A tervezetben - amelyet kedden tárgyal az ENSZ Biztonsági Tanácsa - nem zárják ki, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei folytassák vizsgálódásaikat. Ez azért érdekes, mert korábban az USA élesen bírálta a fegyverellenőröket. Az Egyesült Államok több gazdasági engedményt is tett korábbi javaslataihoz képest. Vita lehet ugyanakkor az iraki állami és olajvagyon kezelése miatt, amit Washington egy nemzetközi ellenőrzés mellett működő amerikai-brit fejlesztési alapra bízna.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok kedden nyújtja be az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé az iraki rendezésről szóló legújabb határozati javaslatát. A korábbi két amerikai előterjesztést francia, orosz és kínai ellenállás miatt nem fogadták el. A mostani javaslatot azonban várhatóan megszavazzák majd a BT tagjai, mivel Washington több politikai és gazdasági kérdésben is engedményeket tesz legújabb tervezetében - írja a BBC.

Az új javaslat abban tér el a korábbitól, hogy az iraki kormányzat megválasztásában szerepet ad az ENSZ-nek is. Az ENSZ képviselői a megszálló hatalmakkal együtt dolgoznak majd az új iraki kormányzat felállításán. Újra megvizsgálják az ENSZ fegyverzetellenőreinek megbízatását is. A javaslat ugyanakkor továbbra sem tartalmazza egyértelműen, hogy az ellenőröket visszaküldenék Irakba, bár Franciaország és Oroszország ezt szeretné elérni.

Szintén jelentős engedmény a korábbiakhoz képest, hogy a tervezetben kimondják: az amerikai-brit megszállás csak addig tart, amíg meg nem alakul az új iraki kormányzat. Korábban az Egyesült Államok azt akarta, hogy a megszállás 12 hónapig tartson, és lehetővé tették volna, hogy meghosszabbítsák.

Az ENSZ "olajat élelmiszerért" programját nem négy, hanem hat hónap alatt építik csak le. Ez Oroszországnak jelent engedményt, mivel az orosz cégek jelentős érdekeltségeket szereztek a program idejére kötött szerződésekben.

Továbbra is vita lehet az iraki olaj kitermeléséről, értékesítéséről. A tervezet szerint a megszálló hatalmak fejlesztési alapot hoznának létre az iraki olajjövedelmek kezelésére. Ez a testület intézné Irak olajügyeit 2008-ig. Az Egyesült Államok ráadásul szeretné elérni, hogy a fejlesztési alap nemzetközi jogi mentességet kapjon. Az alapból befolyó pénzt pedig a tervezet szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia költhetné el az iraki nép javára. Ebben a kérdésben az egyetlen engedmény a korábbiakhoz képest az, hogy az alap működését egy nemzetközi testület ellenőrizné, amelyben az ENSZ képviselői is helyet kapnának.

A két korábbi amerikai tervezet legnagyobb ellenzője Oroszország volt. Az orosz diplomaták azt kifogásolták, hogy az Egyesült Államok kihagyta volna a rendezésből az ENSZ-t. Moszkva szerint viszont így veszélybe kerülhetett volna a dollármilliárdokat érő iraki állami vagyon és olajkincs. Hasonló fenntartásai voltak Kínának és Franciaországnak is. A tervezet elfogadásához azonban az Egyesült Államoknak meg kell nyerni mindhárom államot, ugyanis azok a BT állandó tagjai, így vétójoguk van.

Úgy tűnik, hogy ez legalább Oroszország esetében sikerült. Szargej Lavrov orosz ENSZ-nagykövet ugyanis visszafogottan üdvözölte az új amerikai javaslatot. Üdvözöljük a javaslat előkészítőinek igyekezetét, amivel megpróbáltak minél több korábban felmerült kétséget eloszlatni - mondta. Lavrov szerint nem valószínű, hogy a BT állandó tagjai közül bárki megvétózná az új tervezetet, ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte, hogy néhányan tartózkodásukkal fejezik ki elégedetlenségüket.

A javaslatot kedden tárgyalja a BT. Az amerikai ENSZ-nagykövet, John Negroponte szerint szerdán már akár zárószavazást is tarthatnak. Az amerikai ENSZ-diplomaták a javaslat bemutatása után kijelentették: ennél több engedményt nem tudnak tenni. A BBC New York-i tudósítója szerint kemény vitákat jelez előre, hogy az amerikaiak nem kérnek azonnali szavazást a javaslatról. Szintén vitákat ígér, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfőn kijelentette: szeretné, ha a javaslatot egyhangúlag hagyná jóvá a BT.