A föld alól tamad a Duna - árvíz percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Komáromnál, Esztergomnál és Győrújfalun már megindult az apadás, de a Duna csak most érkezik a leginkább lakott településekre. Budapesten vasárnap este tetőzik. A víz nemcsak felülről érkezik:  csatornafedeleken át is felszínre tör, máshol megemeli az úttesteket.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül107 bejegyzés
02:08
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Később tetőzik az ár Budapestnél

A korábbi előrejelzésekkel szemben mégsem vasárnap este tetőzött a Duna a fővárosnál, hanem később - akár napok múlva fog. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese az Origo érdeklődédésére vasárnap éjfélkor azt mondta: a legfrissebb adatok szerint csak 891 centiméternél áll a folyó, és legalább 9 centimétert várnak még. Ezt a vízszintet azonban állítása szerint néhány órán belül biztosan nem éri el a folyó. Az eddigi legmagasabb vízállás - 2006-ban - 860 centiméter volt.

10:13
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nagybajcsnál már apad

Nagybajcsnál 7 centimétert apadt a Duna az elmúlt négy órában, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint szombaton 23 órakor 887 centiméter volt a vízszint, 20 centiméterrel alacsonyabb a hajnali tetőzésnél, de még 15 centiméterrel magasabban az eddigi legnagyobb, 2002-ben mért szintnél.

 

10:14
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Forgalmi korlátozások I.

Budapesten a főpolgármester utasítására több helyen korlátozzák a közlekedést és módosítják a tömegközlekedést vasárnap az árvízi védekezés miatt. Mindenkit arra kérnek, hogy az autója helyett válassza a közösségi közlekedés járműveit, melyeket a főbb vonalakon a sűrített menetrenddel közlekednek.

A Budapesti Közlekedési Központ honlapján (www.bkk.hu/arviz) elérhető információk szerint lezárták a Batthyány téren a metróállomást, illetve az aluljárókat is. Az állomáson az M2-es metrószerelvények nem állnak meg. A Batthyány tér a Széll Kálmán térről az "M2-H5" jelű pótlóbusszal érhető el.

A H5-ös hév Margit híd alagúti szakaszának lezárása miatt a H5-ös HÉV-ek Békásmegyerről és Szentendréről csak a Margit híd budai hídfőig, a felszíni HÉV-állomásig közlekednek, a Szentlélek tér H és a Batthyány tér között pótlóbusz jár. A Margit hídtól a Batthyány tér felé a 86-os autóbusszal és az M2-H5 pótlóbusszal lehet közlekedni. Az összevont HÉV és metrópótló autóbuszok a Széll Kálmán tér M - Batthyány tér M+H - Margit híd, budai hídfő H - Szépvölgyi út H - Tímár utca H - Szentlélek tér H útvonalon közlekednek.

10:15
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Komáromnál is apad

Komáromnál 3 centimétert apadt a Duna az elmúlt órákban, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint vasárnap 5 órakor 842 centiméter volt a vízszint, 3 centiméterrel alacsonyabb a szombat 23 órai 845 centis tetőzésnél.

A vasárnap 4 órai adatok szerint Esztergomnál 813 centimétert mutatott a vízmérce, 3 centiméterrel kevesebbet, mint egy órával korábban, és egy centiméterrel kevesebbet a szombat 23 órainál. Nagymarosnál a szombat késő estihez képest 5 centiméterrel, 748 centiméterre emelkedett a víz szintje.

10:16
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Győr környékén is apad

Lassú apadásra kell számítani a Duna Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, ahol eddig összesen 254 lakót kellett kitelepíteni, és szombaton 182 ezer zsákban 2600 köbméter homokot építettek be a töltésekbe.

10:17
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Betört a víz Nagymaroson

Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették - közölte a település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel.

Petrovics László elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással "tehermentesítettek", a többiből kiköltözték a lakókat. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már ingatlanja falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el - tette hozzá a polgármester.

10:22
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán: Nem volt haláleset

Orbán Viktor a vasárnap reggeli helyzetjelentésben elmondta: haláleset és személyi sérülés eddig nem történt, eltűnt személyről sem tudnak. A Duna most Esztergomnál tetőzik, már órák óta nem emelkedik a szintje. A legnehezebb napok azonban most következnek, mert most ér az árhullám a legsűrűbben lakott területekre.

10:28
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ma este tetőzik Budapesten

Budapesten szombaton, a délutáni órákban megdőlt az eddig mért legmagasabb vízszint. Az előrejelzési számítások szerint Budapesten június 9-én az esti órákban a budapesti vízmérce 895 cm-es vízállásának közelében fog bekövetkezni a tetőzés (ez 35 centivel több, mint a 2002-es, 860 centis rekord). Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a valaha mért legmagasabb vízállás.

10:36
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Marad a veszélyhelyzet

Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.

10:46
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

819 kilométeren védekeznek

Továbbra is 819 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap reggel az MTI-vel, hozzátéve, az előrejelzek szerint a Duna Budapesten vasárnap este 895 centiméter közelében tetőzik, ez 35 centiméterrel haladja meg a 2006-os rekordot.

11:01
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Apad már Győrújfalunál

Apad már a Mosoni-Duna Győrújfalunál; a kora délutáni tetőzés óta csaknem húsz centimétert csökkent a vízszint - közölte a legveszélyeztetettebb szigetközi település polgármestere vasárnap reggel.

11:07
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Kavarog a víz - fotó

Fotó: Szabó Balázs - Origo

11:18
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán Budapesten irányít

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja az árvízvédelmi munkálatokat - közölte a kormányfő sajtófőnöke. A Belügyminisztériumban egy vezetői értekezleten várhatóan este kilenc órakor elemzik a helyzetet, amit a miniszterelnök sajtótájékoztatója követ.

11:20
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ilyen most a Szabadság hídnál

Fotó: Szabó Balázs - Origo

11:35
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Biztosan állnak a gátak

Biztosan állnak a gátak Budapesten, vasárnapra virradóra sem a Római-partról, sem a Margitszigetről nem érkezett jelentés a nyúlgát hibájáról, megrongálódásról. Orbán Viktor szerint Budapesten leginkább a Fővárosi Csatornázási Műveken múlik, meg tudják-e védeni a várost, mert nem egyszerűen a vízoszlop magassága jelenti a problémát, hanem a bonyolult közműrendszer is, "amelyen keresztül mindenfajta gondok és bajok történhetnek".

11:44
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Szobnál már tetőzött a Duna

Szobnál vasárnap reggel 6 órakor 732 centiméteres rekordvízállásnál tetőzött a Duna - tájékoztatta a Pest megyei város polgármestere az MTI-t.

Remitzky Zoltán közlése szerint még szombat reggel kiköltöztették az ártér szélén lévő Rév utca, Park utca, Sport utca és a Széchenyi sétány 64 lakóját, mivel várható volt, hogy ezt a településrészt elönti a Duna (noha a korábbi árvizeknél ez még sohasem történt meg). Az aggály jogos volt, mert az érintett házakba betört a víz, és most 30 centiméter magasan áll - magyarázta a polgármester.

Hozzátette: 52-en rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, a többieket a helyi Szent László gimnázium és az idősek otthona fogadta be.

 

11:51
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Forgalmi korlátozások II.

A Batthyány téri állomás lezárása miatt a BKK a 11-es és 111-es autóbuszokat a Széll Kálmán tér M végállomásra tereli, míg a 160-as és 260-as buszokat a Margit hídon át a Nyugati pályaudvar M végállomásra.

A Clark Ádám téri, Lánchíd alatti villamos-aluljáró lezárása miatt mind a 19-es, mind a 41-es villamosok módosított útvonalon, Dél-Buda felől a Széll Kálmán térig közlekednek. A villamosokat a Szent Gellért tértől irányítják a 18-as villamos vonalára. A kimaradó szakaszon a 86-os autóbuszokkal lehet utazni, melyeket sűrűbben közlekedtet a BKK.

Az árvízi védekezés miatt a Bem rakpart Batthyány tér és a Margit híd közötti szakasza mindkét irányban le van zárva, erre a szakaszra csak a BKK buszjáratai hajthatnak be.

Dél-Buda és Észak-Buda között sem a lezárt alsó rakparton, sem a lezárt felső rakparton (Bem rakparton), sem a BAH-csomópont - Alkotás utca - Margit körút - Bem tér útvonalon nem lehet közlekedni az árvízi védekezés befejeztéig. Az autósoknak javasolt útvonal Dél-Buda és Észak-Buda között az M0 körgyűrű vagy a Hungária-körgyűrű.

12:15
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

1200 embert telepítettek ki

Hat megye 28 településéről 1200 embert telepítettek ki eddig, és 44 utat kellett lezárni a Duna áradása miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap délelőtt az MTI-vel. A fővárosban eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből.

12:22
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Elárasztott Tahitótfalu

Forrás: MTI/Mohai Balázs

12:39
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Robbanóanyag a homokban

Egy robbanóanyagot tartalmazó ködgyertyát találtak az árvízi védekezéshez vitt homokban Leányfalunál vasárnap délelőtt. A két kilogrammos magyar gyártmányú pirotechnikai eszköz az árvízi védekezéshez szállított homokból került elő a Móricz Zsigmond úton, egy benzinkút mellett. A töltőállomáson tartózkodó két embernek, illetve a környéken lévőknek el kellett hagyniuk a helyszínt, amelyet négyszáz méteren egy időre le is zártak.

13:03
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Baranya készen áll

Baranya megyében befejeződtek a dunai árvízi védekezés előkészületei - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője vasárnap az MTI-t. Az ideiglenes védművek elkészültek, azoknál a következő napokban figyelőszolgálat tart ellenőrzést. Baranyában az árvíz szempontjából kritikus pontnak számít Mohács, Újmohács, Sárhát, Dunaszekcső, Kölked, Bár és Homorúd. Mohácsnál vasárnap reggel másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget, mert a folyó vízállása egy nap alatt 45 centiméterrel emelkedett, s a vízmérce 855 centimétert mutat. Újmohácson kilenc embernek kellett elhagynia úgynevezett lábon álló ártéri nyaralóját.

13:10
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Mentőhelikopter Kisorosziban

Mivel Kisoroszi már szárazföldön nem megközelíthető, a mentők helikopterrel érkeznek a településre. Balogh János nevű olvasónk küldte az alábbi képet, melyen a mentők egy kisgyereket visznek kórházba a községből.

Egy kisgyereket visz el a mentőhelikopter Kisorosziból, 2013.06.09. Forrás: Balogh János olvasónk

13:25
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A szerbek optimisták

Míg Magyarországon a Duna mentén mindenki az árvízi védekezéssel van elfoglalva, a szerb hírportálokon nem viszik túlzásba az aggódást. A tanjug.rs néhány napja csak annyit írt, hogy Szerbia és Belgrád nincs veszélyben az áradások miatt.

13:32
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

"Kiakadt" a vízállásjelző

A budapesti Széchenyi István téren (a volt Roosevelt tér) már nem látszik a skála vízállásmérő oszlopon.

Vízállásjelző a budapesti Széchenyi (Roosevelt) térnél Fotó: Magócsi Márton - Origo

13:35
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Megcsúszott a nyúlgát

Két helyen is megcsúszott a nyúlgát vasárnapra virradóra Budakalásznál, ezért az árvízvédelem kénytelen volt beavatkozni - közölte a település polgármestere az MTI-vel. A Barát-pataknál egy kétméteres szakaszon, míg a Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Központnál (a település mélyen fekvő részén) jelentősebb mértékben megcsúszott a nyúlgát. Több száz homokzsákkal kijavították, megerősítették a gátakat, és még sűrűbben járőröznek, hogy időben észleljék az esetleges szivárgásokat, csúszásokat. Éjszakáig még 5-10 centiméternyit emelkedhet a Duna vízszintje Budakalásznál, ahol most 890 centimétert mérnek.

A budakalászi védművek 950, illetve 1050 centiméter magasak, s 6-7 kilométer hosszan húzódnak. Mivel a jelenlegi 890 centiméteres vízoszlop 5-10 centiméterrel nőhet, bíznak abban, hogy a város nem kerül veszélybe - közölte a polgármester.

13:45
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán a Szentendrei-szigetre megy

Rácz Gergely nevű olvasónk küldte az alábbi képet, melyen az látható, ahogyan az Orbán Viktort is szállító konvoj Tahitótfaluról behajt a Szentendrei-szigeten lévő Tótfalura.

Orbán Viktor konvoja halad Tótfalu felé 2013.06.09. 11:30 Forrás: Rácz Gergely

14:07
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Szivárog az Aranyhegyi-patak

Az Aranyhegyi-patak töltése folyamatosan szivárog, ezért itt erősítik és magasítják a gátat a katonák.   Tarlós István azt is közölte, hogy a Római-parton és a Margitszigeten még fokozottabb figyelem kíséri a tetőzés körüli időszakot, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megakadályozzák a víz betörését.

14:09
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vízátfolyás Almásfűzitőnél

Komolyabb vízátfolyás keletkezett az első árvízvédelmi vonalon Almásfüzitő és Dunaalmás között, a Duna vize lakatlan területre zúdul. A védekezési munkálatok a második védelmi vonalon folynak. Orbán Viktor kormányfő a helyszínen tartózkodik.

14:11
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A pincéket féltik

Elsősorban a pincék ázhatnak be a főváros I. kerületében, ezért az önkormányzat azok kiürítésében, áramtalanításában is segítséget nyújt. Blázsovics Lívia, az önkormányzat sajtóreferense vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Duna magas vízállása miatt a kerület kavicsos talajszerkezetű részein a talajvíz okozhat károkat a pincékben. Az önkormányzat nonstop információs vonalat hozott létre, a 06-1-458-3025-ös számon bárki jelezheti, ha segítségre van szüksége.

14:28
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Átmeneti szállások nyílnak

Átmeneti szállást nyitott a Református Szeretetszolgálat a katasztrófavédelem kérésére az árvíz miatt Szentendrén és Tahiban. Tahiban a Kárpátaljáról érkező önkéntesek és a környékbeli segítők pihenhetnek, Szentendrén pedig jelenleg huszonöt olyan polgárőr van, aki más településről érkezett a helyi árvízi védekezéshez. A szentendrei ideiglenes szállás 110 főig bővíthető, így a továbbiakban is fogadja a segítőket.

14:31
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Betört a víz a Bem térre

A Bem téren már magasabb a víz, mint a gát, már ki is folyt a rakpartra. Homokkal probálták megfogni, de elfogyott a homok - jelentette tudósítónk.

14:33
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Új gát épül Nagymaroson

Nagymaroson mindenhol szivárog a víz. Hiába építettek homokbol gátat, azon is átment, most újat csinálnak.

14:44
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nem Orbán van a képen

Havasi Bertalan szerint nem Orbán Viktor konvoja látható a 11.45-ös bejegyzésben megjelent fotón, mert ők ebben az időszakban Almásfüzítőn jártak.

14:47
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Elöntötte a víz a 10-es főutat

Alámosta a víz az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal töltésének egy részét, és 10-15 centiméter vastagságban elöntötte a mellette futó 10-es főutat. A víz a 10-es út melletti szántóföldre folyik, így emberéletet és lakóházakat nem veszélyeztet. Százötven embert azonnal a helyszínre irányítottak és megkezdték a védekezést. A vasutat és a közutat korábban lezárták a forgalom elől.

14:49
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Áradás pocakkal - fotó

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

15:08
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Még három nehéz nap

Három nehéz nap van még hátra az árvízi védekezésből, de várhatóan hétfő délutánra, estére a vízszint "abszolút kezelhető" szintre csökken - közölte az MTI-nek nyilatkozva vasárnap délben Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott. Elmondta: Győrnél már mintegy 30, Győrújfalunál 20-22 centimétert apadt a Mosoni-Duna; utóbbi helyen minden olyan kritikus ponton sikerült megerősíteni a gátat, ahol veszély keletkezett, minden suvadást, minden törést sikerült betömni, most viszont - az Öreg-Dunából visszaduzzadó víztömeg nyomása után - a távozó ár szívóhatása jelent problémát.


 

15:21
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Víz a 11-es úton - fotó

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

15:26
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Rajknál 160 centit apadt

Rajkánál 160, Nagybajcsnál 40 centimétert apadt a tetőzés óta a Duna; előbbi településnél 646, utóbbinál 867 centiméteres a vízállás

15:27
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Betört a víz Szigemonostorra

Vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat Szigetmonostoron - erősítette meg az MTI információját a település helyettes védelmi vezetője vasárnap délben. Bergmann Gábor annyit mondott, hogy nagy erőkkel megkezdték az érintett házak kiürítését a már korábban elkészített terveknek megfelelően.

15:35
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Négy hónap a zsáktolvajoknak

A Tatabányai Járásbíróság vasárnap négy hónap börtönbüntetésre ítélte azt a két nőt, aki töltésre váró homokzsákokat tulajdonított el péntek este az árvízi munkálatok egyik almásfüzítői helyszínéről. A 48 éves és a 53 éves ácsi nő gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt mondták, hogy a zsákokat saját használatra lopták, azokban diót és takarmányt tároltak volna.

15:41
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Útlezárások Győrben

Újabb útszakaszokat zártak le az árvíz miatt Győr-Moson-Sopronban - közölte a megyei védelmi bizottság vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint 11 órától nem lehet közlekedni a Novákpusztát Hédervárral összekötő úton, a Győr-Ménfőcsanakot Koroncóval összekötő úton pedig a vízátfolyások miatt félpályás forgalomkorlátozás van érvényben.

Emlékeztettek arra: továbbra sem járható az 1-es főút az M19-es csomópontja és Komárom között, viszont az M1-es autópálya Komárom és Győr között ingyenesen használható. Továbbra is le van zárva Bodonhely és Kisbabot között a Rába-híd.

15:49
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Óbudán bulihangulat van

Az Origo tudósítója szerint Óbudán a Szentlélek téren rengeteg bámészkodó és fesztiválhangulat van, az önkéntesek közben csendben pakolják a homokzsákokat. 20 centiméternyi emelkedés kéne ahhoz, hogy baj legyen, de a helyszínen egyáltalán nem izgatottak az emberek.

15:56
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Két oldalról védik Koroncót

Két oldalról kell védeni a Sokorói-Bakony-ér és a Marcal találkozásánál fekvő Koroncót az árvíz ellen. A polgármester szerint náluk az Öreg-Dunából a Mosoni-Dunába, onnan pedig a Rábán keresztül a Marcalba, majd a Bakony-érbe visszaduzzadó víz okoz problémát. Az általában 30-40 centiméteres ér négy méter körül tetőzött szombat délután, ehhez képest viszont mostanra már 14-15 centit apadt.

16:05
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A Duna az Árpád hídnál

Fotó: Magócsi Márton - Origo

16:09
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

884 centin a Duna

Emberi számítás szerint Budapest át fogja vészelni a mostani rendkívül magas árhullámot, és további kitelepítésekre már nem lesz szükség - közölte a Főváros Védelmi Bizottságának elnöke vasárnapi, az újpesti partszakaszon tartott sajtótájékoztatóján. Pesti Imre elmondta, jelenleg 884 centiméter a vízállás, és ahogy korábban jelezték, a folyó este 896 centiméter körül tetőzik Budapesten.

16:14
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Megoldódott az ívóvízellátás

A Szalki-szigeten lévő transzformátorállomásokat a homokzsákos védelem ellenére elérte a Duna vize. Az áramszolgáltató ezeket lekapcsolta és a kiváltásukat elvégezte, így a Dunaújváros ivóvízellátását biztosító csápos kutak villamosenergia-ellátása helyreállt.

16:15
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gyerekét kacsázni tanítja

A piknikhangulat a pesti oldalra is kiterjed, tudósítónk látta, ahogy az ártéri erdővé alakult árpád hídi lehajtó aljában egy apuka kacsázni tanítja a kislányát. A víz mindenütt a töltések alatt van, csak egy helyen látszott egy korábbi buzgár nyoma. A Margit-híd gátját most is építik tovább.

16:24
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán kolbászt ebédelt - fotó

Forrás: Facebook

16:27
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Tűzoltók érkeznek

Húsz tűzoltó indult el vasárnap Hajdú-Biharból, hogy a Duna alsóbb szakaszain segítsen az árvízi védekezésben. Berettyóújfaluból, Hajdúszoboszlóról, Nyíradonyból, Hajdúnánásról, Püspökladányból és Debrecenből a hivatásos tűzoltók Tolna megyébe indultak, hogy részt vegyenek a folyó további védvonalainak megerősítésében.

16:35
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Sokat köszönhetünk Szolnoknak

A szolnoki vízügyesek fejlesztették ki a Tisza rekordokat döntő áradásakor, 2000 tavaszán azt a helikopterrel végrehajtható, és a dunai árvízi védekezésnél ezúttal is alkalmazott védekezési módszert, hogy kővel vagy homokkal teli zsákokat eresztettek le az átázott gát megerősítésére - mondta el Németh János vízügyi mérnök vasárnap az MTI-nek.

16:37
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A Margitsziget északi csücske

Fotó: Magócsi Márton - Origo

16:48
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Betört a víz Horányba

Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy a Szigetmonostorhoz tartozó Horányban élőknek kell elhagyniuk üdülőjüket, illetve a házukat, mert a Szentendre felőli részen egy magas partot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé. Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan hány embernek kell elhagynia az otthonát, mert a regisztrációs pontoknál jelenleg is ellenőrzik a létszámot. A házukat elhagyni kényszerülők zöme rokonokhoz megy, többeket a helyi iskola fogadja be.

17:04
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A TEK Szigetmonostorban van

A Terrorelhárítási Központ (TEK) 250 munkatársa az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) felkérésére Szigetmonostoron részt vesz a védekezésben. A település külterületén a vízműkutakhoz vezető, magasparti közút és egy földút kereszteződésében átbukott a víz, és az erdei mélyvonulaton keresztül áramlik a szigetmonostori üdülőterület felé - írta közleményében az OMIT.

17:15
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Tegyék le a kocsikat

Tegyék le az autójukat, és ha tehetik, válasszák a tömegközlekedést, ezt javasolta vasárnap délután BKK ügyeletes diszpécsere, arra a kérdésre válaszolva, hogy mire számíthatnak az autósok Budapesten hétfőn.

17:22
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Szerdáig kell kibírni

Jelenleg stagnál a Duna vízszintje Budapesten a 890 centiméteres vízszint közelében, így nem várható már jelentős vízszintemelkedés a tetőzésig, a gátaknak szerda estig kell kibírniuk a terhelést - mondta Tarlós István főpolgármester vasárnap a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón.

17:32
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Győri iskolások figyelem!

Hétfőtől két győri iskola gondoskodik azon diákok napközbeni felügyeletéről, akiknek a lakhelyén nem lesz tanítás az árvízhelyzet, illetve a kitelepítés miatt - tájékoztatta a győri önkormányzat vasárnap az MTI-t. Hétfő reggel 6 órától a Marcalvárosi Közoktatási Főigazgatóság Arany János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolája és a Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság Gárdonyi Géza Általános Iskolája várja a tanulókat a Győri Tankerület döntése értelmében.

17:52
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gát a Margitszigeten - fotó

Fotó: Magócsi Márton - Origo
A képre kattintva galéria nyílik

17:54
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

23 ezer embert telepítenek ki

Kitelepítenek 23 ezer embert a németországi Magdeburgból az Elbán levonuló árhullám miatt - döntött vasárnap az árvízi védekezést irányító stáb. A Szász-Anhalt tartományi főváros térségében 40 kilométer hosszúságú szakaszon tetőzik az árhullám, ami várhatóan több napon keresztül rendkívüli megterhelésnek teszi ki a várost védő gátakat, ezért a folyóparthoz közeli negyedek lakosságát elővigyázatosságból evakuálják.

17:56
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Feltört a víz a házból

Egy százhalombattai ház pinceszinten lévő garázsának vízvezetékén feltört a Duna, majd a víz elárasztotta az egész házat, illetve az utcát is, de azóta "megfogták" - közölte a város polgármesteri hivatalának szóvivője vasárnap délután az MTI-vel.

Nyilas Hajnalka elmondta, hogy az óvárosi, Hajós utcai ingatlanból az utcára kiömlő víz miatt veszélyhelyzet alakult ki, de gyorsan megoldották a problémát. Úgynevezett kazettás-zsilipes módszerrel kiegyenlítették a vízszintet, majd homokzsákokkal körberakták a házat, ahonnan a lakók még időben ki tudtak jutni.

18:07
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nem értjük a franciákat

A Le Monde francia napilap a Greenpeace-re hivatkozva azt írta, hogy az almásfüzítői vörösiszap-tározókat és más ipari létesítményeket is veszélyeztet a Duna áradása. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője kizártnak és szakmailag érthetetlennek nevezte a lap feltételezését. Szintén határozottan cáfolta a cikk állítását az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos iparbiztonsági főfelügyelője.

A Le Monde egy Almásfüzitőn készült riportot közölt a hazai árvízzel kapcsolatban. A Félő, hogy az árvíz újabb vörösiszap-szennyezést okoz Magyarországon című cikkben a mértékadó francia liberális napilap azt írta, hogy a Greenpeace két éve próbálja felhívni arra a figyelmet, hogy az almásfüzitői tározóban nem dolgozzák fel a vörösiszapot, más, az ország különböző részeiből odaszállított mérgező hulladékokkal együtt. A cikk szerint a Le Monde tudósítóját az árvízi helyzetre hivatkozva két civil ruhás rendőr nem engedte a helyszín közelébe, amit azzal indokoltak, hogy a "víz nyaldossa a tározót".

18:17
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nem büntet kétszer a cseh víz

Adóemelés és az idei költségvetési hiány növelése nélkül biztosítja a cseh kormány a károk felszámolásához szükséges forrásokat. A hosszabb távú gazdaságpolitikának köszönhetően a kormány elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő támogatást tudjon nyújtani az árvíz által sújtott régióknak" - jelentette ki Petr Necas miniszterelnök a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.

18:24
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Leáll a Suzuki Esztergomban

A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés az esztergomi autógyárban - írta a nol.hu vasárnap. A Magyar Suzuki szóvivője, Ruska Viktória a portálnak elmondta, különösen a párkányi híd lezárása érinti érzékenyen a gyárat, hiszen Szlovákiából is járnak át munkások a magyarországi telephelyre.

18:30
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Fényképezik a buzgárt

A II. kerületben a Csalogány utcában lévő üzletek éppen takarítanak a szombati nagy felhőszakadás után. Többen a napon szárítják a holmijukat. Az emberek a Batthyány téren feltörő buzgárt fényképezik.

18:33
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Tarlós sajtótájékoztatója

Fotó: Magócsi Márton - Origo
A képre kattintva galéria nyílik

18:45
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ingyen utaznak az árvizi védekezők

Június 9-én vasárnap 16 órától díjmentesen utazhatnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által üzemeltetett autóbusz, villamos, trolibusz, fogaskerekű, metró és hév járatok teljes hosszán az árvízi mentési munkálatokban részt vevők. A mentességet a sárga színű, katasztrófa-védelmi karszalaggal igazolhatják az ellenőröknek.

18:56
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Buszútvonalak módosultak Budán

A vízszivárgások és a gyalogosok nagy száma miatt a buszforgalom előtt is le kellett zárni a fővárosi Batthyány teret, ezért több autóbusz módosított útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap délután a Facebook-oldalán.

A 86-os autóbuszok Újbuda felé az eredeti útvonalukon közlekednek, míg Óbuda felé a kétirányúsított Fő utcán haladnak a Bem rakpart helyett, a Clark Ádám tér és a Bem József tér között. A Halász utcai, a Batthyány téri és a Bem József téri megállót a Fő utcába helyezték át, amely kétirányúvá vált.

A 39-es autóbusz rövidebb útvonalon, a Széll Kálmán tér és Goldmark Károly utca között közlekedik, és a Széll Kálmán térről, a 22-es autóbuszok eddigi leszállóhelyéről indul.

Az M2-H5 jelű összevont metró- és HÉV-pótló buszok nem érintik a Batthyány teret egyik irányban sem. A Batthyány tér helyett a Szentlélek tér irányában a Batthyány utca és a Fő utca sarkán, míg a Széll Kálmán tér irányában a Fő utca és a Csalogány utca sarkán állnak meg, ideiglenes megállókban.

Az M2-H5 buszok megállnak a Szentlélek tér felé a 39-es buszok Széna téri és Mária téri megállójában, a Széll Kálmán tér felé a 39-es buszok Fazekas utcai és Széna téri megállóiban is.

19:09
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nem repedt meg a HÉV-födém

A BKK sajtóügyeletese az Origónak cáfolta a Facebookon terjedő hírt, miszerint a víz oldalnyomása miatt megrepedt a HÉV alagútjának a födémea a budai Bem rakparton.

19:17
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vadveszély a 6-os úton

Óvatosságot kér a rendőrség a 6-os úton Ercsi és Adony között közlekedőktől, mert a Duna áradása miatt vadak áthaladására kell számítani - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint az árvíz miatt az állatok biztonságos helyet keresnek, ezért akár csapatostul is megjelenhetnek a főúton és annak közelében. Korábbi tájékoztatása szerint ugyanezen a szakaszon szombat 17 órától visszavonásig nem közlekedhetnek a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek. Az útszakaszt az M6-os autópályán kerülhetik ki, amelyre a korlátozás idején nincs díjfizetési kötelezettség.

19:26
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Elöntött házban bujkált egy férfi

Adony – árvízzel érintett - hétvégi házas övezetében egy házában bujkáló férfit találtak a járőrök, majd csónakkal mentették ki a vízzel körülvett épületből. A házat már 120 centi magasságban körbevette a víz. A közeli Ercsiben állandó lakcímmel rendelkező 50 éves férfi azt mondta, azért bújt el, mert nem akarta elhagyni az épületet. A rendőrök az önkormányzat egyik épületében helyezték el.

19:33
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Tarlós 890 feletti tetőzést vár éjjelre

Jelenleg 888 cm a vízállás Budapesten, közel vagyunk a tetőzéshez, 890 centiméter fölött nem sokkal lesz a legmagasabb vízállás- közölte a Margitszigeten tartott vasárnapi tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

A főpolgármester a margitszigeti munkálatokkal kapcsolatban elmondta, a sziget északi részén vannak kisebb szivárgások, ezért a katasztrófavédelmisek és a vízügyi szakemberek homokzsákokból álló kazettákat építettek, hogy felfogják a vizet. Az új margitszigeti beruházásokat is megvédték, nem lesz veszélyhelyzet.

A főpolgármester összegzése szerint leginkább a Dagály strandnál van szükség önkéntes munkaerőre, de Közép-Budán, a Római-parton és a Batthyány téren is hasznukat vehetik a segítőknek.

A római-parti védekezéssel kapcsolatban Tarlós istván elmondta, hogy a hullámteret, ahol 115 ember tartózkodik, elöntötte a Duna, de baleset nem történt. A Királyok útjánál levő fővédvonalon is enyhe szivárgások vannak, de az elhelyezett tízezer köbméter agyag kellőképpen megtámasztja a gátat.

 

19:46
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Homokzsákok Nagymaros főutcáján

Homokzsákok Nagymaros fõutcáján Forrás: MTI/Beliczay László

19:56
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Buszsáv lehet a leállósávokból

A főpolgármesteri hivatal a rendőrséggel konzultál az árvíz miatti lehetséges közúti módosításokról - közölte Tarlós István. A főpolgármnester összegzése szerint harmincöt helyen várható a közlekedési lámpák áthangolása, húsz helyen pedig rendőri irányítást vezethetnek be.

Lehetséges, hogy az M1-es és M7-es autópályák közös szakaszán a leállósávokból buszsávot alakítanak ki, emiatt torlódások lehetnek. A szentendrei HÉV vonalán a Margit híd és a Batthyány tér között a vasúti sínek mellett továbbra sem lehet parkolni, az itt álló autókat elszállítják, hangsúlyozta a főpolgármester.

20:10
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

3 millió homokzsák fogyott már

A katasztrófavédelem vasárnap délutáni összesítése szerint a Dunán levonuló  árhullám miatt eddig  34 településről 1348 embert kellett otthonából kitelepíteni. Az áradással összefüggésben a rendőrség 44 utat zárt le, de a szám vélhetően növekedni fog. A védekezésben megközelítőleg  15 ezren vesznek részt, és eddig már több mint 3 millió homokzsákot használtak fel.
 
A magyarországi folyószakaszokon összesen 191 kilométeren rendkívüli készültség van érvényben, nyolc megye 96 településén folyik árvíz elleni védekezés. Az árhullám miatt körülbelül 1800 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül, a vezetékes vizet pedig körülbelül ötezer fogyasztónál nem lehet használni.

20:22
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán irányít a Margitszigeten

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap kora este Budapestre érkezett, és a Margitszigeten irányítja az árvízi védekezést - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke, aki szerint a kormányfő este is folytatja a munkát, de sajtótájékoztatót valószínűleg csak hétfőn tart - közölte a sajtófőnök.

20:29
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Turisták ugrálnak a Lánchídról

A Havariapress híre szerint két fiatal turista ugrál a vízbe a Lánchídról, a Duna parton összegyűlt hatalmas tömeg megelégedettségére. Tarlós István főpolgármester vasárnapi tájékoztatóján előzőleg azt mondta: mindenkit lebeszél arról, hogy megmártózzon a Dunában, egy fürdés szerinte ugyanis szinte biztos halállal jár.

20:38
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán mégis a Rómain van

A TV2 híradója élőben készített rövid interjút az árvizi helyzetről a miniszterelnökkel, aki az élő adás tanúsága szerint mégsem a Margiszigeten irányítja a védekezést - ahogy arról korábban a kormányfő sajtófönöke tájékoztatott - hanem a Római parti helyzetet mutatta be a riporternek. A tudósító kérdésére, hogy kapnak-e kártérítést, anyagi segítséget az árvízkárosultak, Orbán Viktor azt mondta, hogy "egyelőre minden gondunk a védekezés legyen".

20:46
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Víz alatt a 11-es út

Víz alatt 11-es út tahitótfalu északi határában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

20:59
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Győrújfalu nem átjáróház

A rendőrség honlapján közölt tájékoztatás szerint a kiürített Győrújfalura történő bejutást továbbra is korlátozza a rendőrség. Az árvízi védekezésben résztvevők mellett a községbe kizárólag azok a polgárok léphetnek be, akiknek lakcímkártyáján a település szerepel. A helybélieket az ellenőrző-áteresztő pontokon regisztrálják, a településen egy órát tartózkodhatnak. Amennyiben túllépik a megszabott tartózkodási időt, a rendészeti feladatokat ellátó rendőri erők a keresésükre indulnak.

21:07
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

76 helyen van forgalomkorlátozás

A dunai árvíz miatt 76 útszakaszon, ezen belül 10 főúton van érvényben forgalomkorlátozás, összesen több mint 174 kilométeren - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálata.

Pest és Komárom-Esztergom megyében 20-20, Bács-Kiskun megyében 8, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Fejér megyében 4, míg Tolna megyében 2 útszakaszon van érvényben teljes útzár. Emellett 17 helyszínen van félpályás korlátozás vagy útszűkület.

Kisoroszi, Dömös és Pilismarót továbbra sem közelíthető meg országos közúton. Utóbbi kettő nincs teljesen elzárva a külvilágtól, egy erdei úton elérhető, de azt csak korlátozottan lehet használni - írták.

A Szigetköztől végig a Duna mentén, a Dunakanyarban, a főváros térségében és attól délre, Csepel, Tököl, Szigetújfalu, Adony, Lórév, Kisapostag, Dunaújváros, Tass, Szalkszentmárton, Dunafalva és Dombori környékén vannak lezárt utak, ezekben a körzetekben már csak az ott lakók és a mentésben részt vevők közlekedhetnek. A társaság továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy a Szigetközbe és a Dunakanyarba csak akkor induljanak el, ha ott laknak vagy a védekezési munkákban vesznek részt.

A főutak közül az 1-es, a 2-es, a 6-os, a 10-es, a 11-es, a 12-es, a 14-es, a 111-es, a 117-es és az 55-ös főúton van érvényben korlátozás, ezeken akadályokra, torlódásokra lehet számítani.

A  lezárt utak részletes listája a www.kozut.hu-n, illetve az Útinform  hivatalos Facebook- és Twitter-oldalain olvasható.

 

21:19
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gaudi-Nagy homokzsákot pakol

Gaudi-Nagy Tamás jobbikosokkal pakol homokzsákot a 11es út dunabogdány-tahitótfalu közti szakaszán Fotó: Tuba Zoltán - Origo

21:26
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Át kell szervezni a betegellátást

A Bajai Duna-híd lezárása miatt több településről nem lehet a betegeket Mohácsra, illetve Pécsre szállítani, ezért átmenetileg a Bajai Kórház és a Szegedi Tudományegyetem klinikái gondoskodnak az érintett falvak ellátásáról.

Budapesten a Lukács Gyógyfürdő területén lévő kórtermekből – a létesítmény lezárása miatt – 20 beteget helyeztek el Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben - írta vasárnap esti közleményében az ÁNTSZ.

21:38
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Időseket telepítettek át

Hetvenhat idős embert szállított el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Budapest I., Fő utcai Gondviselés Háza Idősek Otthonából Pátyra, egy másik intézménybe. Az idősek zavartalan közlekedése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával kísérték a járműveket - számolt be az eseményről a police.hu. Velük együtt összesen már 291 embert telepítettek ki Budapesten.

21:48
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Helikopterrel hozzák a homokot

Szigetmonostoron két katonai helikopter szállít zsákokban homokot a közeli focipályáról a gátra - jelentette a helyszínről tudósítónk.

21:58
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Csatornafedeleken tör fel a víz

Csatornafedeleken keresztül tör fel a víz a szentendrei Dózsa György úton. Forrás: MTI/Kovács Attila

22:05
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Lezárták a Margit híd budai hídfőjét

Ideiglenesen lezárta a jármű-, és a gyalogosforgalom elől is a Margit híd budai hídfőjét a rendőrség. A BRFK honlapján olvasható figyelmezetésben a rendőrség azt kéri, hogy kerüljék el a területet.

22:11
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Sürgős a vészhelyzet-hosszabbítás

A Fidesz sürgőségi tárgyalást kér a veszélyhelyzet meghosszabbításáról - mondta az Árvízvédelmi Rádiónak vasárnap Rogán Antal, a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője. A politikus szerint ha hétfőn reggel megérkezik a parlamenthez a kormány javaslata az árvízvédelmi veszélyhelyzet meghosszabbításáról, akkor a Fidesz-frakció a házbizottság ülésén kezdeményezni fogja, hogy azt soron kívüli tárgyalja meg a Ház.

22:21
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Kukásautókkal terhelik az úttestet

Félő, hogy a Bem rakparton a HÉV-alagút, illetve az úttest alá beszivárgó víz megemeli az úttestet - írta vasárnap esti közleményben a Főpolgármesteri Hivatal, emlékeztetve, hogy hasonló elő is fordult már pár helyen. A további felpúposodásokat megelőzendő az úttestet kukásautókkal és használaton kívüli buszokkal terhelik - áll a közleményben.

22:33
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ötszáz család vízfogyasztása zubog

Szemléletes összehasonlítást közölt az árvíz idején mért vízhozamokról az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT). Az összesítés szerint például a Duna Budapestnél, nem árvízi helyzetben átlagosan 2300 köbméter vizet szállít másodpercenként, hamarosan azonban 9500 köbméter körül tetőzik a vízhozama. Összehasonlításként: egy átlagos 4 fős család 20 köbméter vizet használ fel egy hónap alatt. Eszerint majdnem 500 család havi igényének megfelelő víz folyik le a tetőző Dunán egy másodperc alatt.

22:45
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Újabb korlátozások Budán

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap esti Facebook-bejegyzése szerint újabb korlátozásokat kellett bevezetni Budán: a H5-ös hévek eszerint Szentendre és Békásmegyer felől csak a Szentlélek térig járnak. A Szentlélek tér és Batthyány tér között a tájékoztatás szerint nem jár a hév és a kiesett szakasz pótlására sincs egyelőre lehetőség.

Rövidített szakaszon, a Bécsi út és az Árpád híd között járnak csak 160-260-as autóbuszok, a 86-os autóbuszok pedig  két szakaszon, megosztva közlekednek.

 

22:57
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Befejeződött Horány kitelepítése

Befejeződött annak a 162 embernek a kiköltöztetése a Szigetmonostorhoz tartozó Horányból, akinek azért kellett elhagynia otthonát, mert a település Szentendre felőli részén egy magaspartot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap este az MTI-t. Spitz Alexandra közlése szerint a csaknem 100 házból a családok többsége rokonoknál, ismerősöknél oldja meg szállásgondját, míg 35-en gyalog sétáltak el a helyi iskolába, ahol fogadóhelyet alakítottak ki számukra, és biztosítják teljes ellátásukat. A veszélyeztetett házak közelében, illetve ott, ahol átbukott a folyó, egy- egy gátat építenek (ez utóbbi fő védvonal már 70 százalékos készültségű) a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak és tűzoltóknak a közreműködésével - tette hozzá.

Homokszállító katonai helikopter Horány felett Fotó: Tuba Zoltán - Origo


23:02
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Most Nagymarosnál tetőzik az ár

Jelenleg Nagymaros térségében tetőzik a dunai árhullám - jelentete az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT). A szervezet tájékoztatása szerint Budapesten vasárnap este 890-892 centiméteres vízállással fog tetőzni a folyó, a legutóbb 890 centimétert mértek.

23:13
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ötszáz rendőr felügyeli Győrújfalut

Ötszáz rendőr felügyeli a rendet a péntek este az árvíz miatt kiürített szigetközi Győrújfalun - mondta a Győrújbaráton elhelyezett kitelepítetteknek tartott tájékoztatón a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese.

Németh Lajos ezredes tájékoztatása szerint normális esetben az egész Szigetközben 150 egyenruhás teljesít szolgálatot. Miközben a falu fölött köröző helikopter által közvetített képeket vetítették, Németh Lajos a tucatnyi, zömében idős kitelepített előtt arról beszélt, hogy a védekezés kezdete óta az egész Szigetközből nem jelentettek bűncselekményt.

A Győrújfalu településre kiadott teljes behajtási tilalmat vasárnap kora este bizonyos korlátozások mellett közben feloldották: a 1401-es számú összekötőúton Dunaszentpál, Dunaszeg, Győrladamér, Győrzámoly és Győrújfalu lakói behajthatnak a szigetközi út Győrújfalu és Dunaszentpál közötti szakaszára, a lakcímkártyát azonban fel kell mutatniuk.

Az árvízi védekezésben és az alapellátásban részt vevő szervezetek gépjárművei ugyancsak behajthatnak, Győrújfalu területén azonban közbiztonsági okokból megállni és várakozni tilos.

23:21
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

BRFK: Járható a Margit híd

A rendőrség nem zárta le a Margit-hidat, csak a budai hídfő Bem rakpart felé vezető lehajtó forgalmát korlátozta ideiglenesen - adott ki pontosítást korábbi, a hídlehajtó lezárásáról szóló híréhez a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután elterjedt, hogy a híd egészét lezárták. 
23:28
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Greenpeace-tüntetés a Dunában

Greenpeace aktivisták tüntettek a klímaváltozás ellen az elárasztott széchenyi téri villamosmegállónál Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

23:36
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Kerülőutakra int a BKK

A Bem rakpart és a Fő utca mellett az Árpád fejedelem útja teljes hosszban és szélességben zárva. A Margit hídra Óbuda irányából nem lehet felhajtani. Kérünk mindenkit, kerülje el a bel-budai térséget az Erzsébet híd és az Árpád híd között - írja vasárnap esti facebook-bejegyzésében a Budapesti Közlekedési Központ.

Az autópályákon dél felöl (M1, M5, M6, M7) érkezőket a BKK arra kéri, hogy amennyiben úticéljuk a pesti oldalon vagy Észak-Budán található, válasszák az M0 autópályát, még akkor is - írják - ha nagy is a kerülő.

23:45
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Három kényszer-kitelepítés kellett

A kormánymegbízott összegzése szerint a megyében eddig csaknem 600 embernek kellett elhagynia otthonát, de mindössze három embert kellett hatósági segítséggel kitelepíteni - közölte vasárnap esti tájékoztatóján Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke. A védelmi bizottság elnöke szerint Pest megye déli része jobb helyzetben van. Szigetszentmiklóson néhány embernek ugyan ki kellett költöznie otthonából, de lakott területet nem veszélyeztet az ár.

 

00:00
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Biztonságos a víz Győrben

A vezetékes víz továbbra is biztonságos és fogyasztható Győrben és a város környéki településeken - közölte a szolgáltató Pannon-Víz Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A vezetékes vizet az árvízhelyzet miatt továbbra is szigorúan ellenőrzi a társaság. Folyamatos a kontroll a kutaknál és a vízellátó rendszernél. A szakemberek véleménye szerint egyelőre még biztonsági klórozásra sincs szükség - írták a közleményben.

A Pannon-Víz a katasztrófavédelemmel együttműködve kidolgozta annak megoldását, hogy egy esetleges töltésszakadás esetén is működni tudjon a győri és a Győr környéki vízellátó rendszer - olvasható a közleményben.

00:15
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gátat erősítettek a Lánchídnál

Elkészült a fővárosban az I. kerület kritikus részének, a Batthyány tér és a Lánchíd közötti szakasznak a megerősítése. Blázsovics Lívia, a kerület sajtóreferense vasárnap este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az önkormányzat irányításával a rakparti mellvédfalnál több ezer homokzsákot helyezett el több száz önkéntes, a polgárőrség, a kerületi közterület-felügyelet és az önkormányzati képviselők, és megakadályozták az összes szivárgást. A munkálatokat koordináló Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester köszönetét fejezte ki a résztvevőknek.

Emberek nézik a tetõzés közeli Dunát a Lánchídról. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

00:24
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

P+R nyílik a Bah-csomópontnál

Tarlós István főpolgármester és Pokorni Zoltán, Hegyvidék polgármesterének megállapodása alapján holnaptól néhány napig P+R parkolóként fog működni a BAH-csomópont szomszédságában, a Jagelló úton található parkoló - téjékoztat vasárnap esti Facebook-bejegyzésében a Budapesti Közlekedési Központ.
A közlemény szerint a rendkívüli árvízhelyzetre tekintettel hétfő reggel 6 órától a Jagelló úti parkolóban 350 Ft/nap áron tudnak parkolni azok, akik a közösségi közlekedést választják a gépkocsi helyett. Ezt a kedvezményes parkolási díjat az Önkormányzat hétfőn, kedden és szerdán biztosítja a gépkocsival közlekedőknek.
00:29
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Átmeneti szállás Szigetmonostoron

Horányból kitelepített férfi a Szigetmonostoron kialakított befogadóhelyen. Forrás: MTI/Mohai Balázs

00:39
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Hat halálos áldozat Ausztriában

Holtan találtak meg vasárnap Ausztriában egy fiatal nőt, aki egy héttel ezelőtt tűnt el az áradások idején. Ezzel hatra emelkedett az árvíz megerősített halálos áldozatainak száma Ausztriában.

A 23 éves nő holttestére Neualm bei Hallennél, a Salzach folyóban talált rá egy járókelő. A nő egy másik fiatal nővel együtt egy gépkocsiban utazott, amikor előző vasárnap egy sárlavina belesodorta őket egy megáradt patakba Taxenbach mellett, Salzburg tartományban. Mindketten ki tudták szabadítani magukat az autóból, de csak egyikük menekült meg végül.

Továbbra sem találnak egy ötven év körüli férfit, aki szintén Taxenbachnál tűnt el a múlt vasárnap. Őt a traktorjával együtt sodorta bele egy megáradt patakba egy sárlavina. A két eltűnt ember után szombat este fejezték be a kutatást. Az áradásoknak öt további halálos áldozata van az országban.

 

00:52
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Kormányzati konvoj Tahitótfalun

30-40 kormányzati és/vagy rendőrségi autó - zömmel fekete Skoda és Mercedes -, és a Terrorelhárítási Központ (TEK) két Ikarus-busznyi rendőre haladt át a tahitótfalui hídon a település irányába - jelentette a helyszínről tudósítónk. A mentésben részt vevők közben igen látványosan, fáklyákkal világítják a gátat. Munkatársunk kérdésére azonban sem ők, sem a közelben dolgozó mentőegység tagja nem tudta megmondani, hogy hová tart és milyen céllal a népes delegáció.

01:01
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Magányos fa Dunabogdánynál

Magányos fa Dunabogdány határában Forrás: Rácz Gergely

01:16
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Újabb mentőcsapatok indultak

Újabb hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok indultak el Tolna, Fejér és Komárom-Esztergom megyébe az ország különböző pontjairól - közölte a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az OKF összesítése szerint eddig 32 településről 1342 embert kellett kitelepíteni. Árvíz elleni védekezés 74 településen, 96 helyszínen zajlik.

A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának 22 órai adatai szerint a Duna Nagymarosnál, a 20 órai tetőzésnél 1 centiméterrel alacsonyabban, 749 centiméteren állt.

01:28
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Speciális forgalmi rend hétfőtől

Autók helyett a közösségi közlekedés használatára intett és speciális forgalmi intézkedésekre figyelmezetetett vasárnap késő esti közleményeben Tarlós István főpolgármester.

Néhány fontosabb forgalmi változás:

A budai alsó rakpart, a Bem rakpart és a Fő utca lezárása miatt csak Pesten keresztül lehet eljutni Dél-Budáról Észak-Budára. A Lánchíd és a Margit híd között a Fő utca és a Bem rakpart, illetve az Árpád fejedelem útja belső szakasza kizárólag a hatóságok és a buszok számára járható.

 A 11-es, 39-es és 111-es autóbuszok a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán téri végállomásra járnak. A 9-es, 86-os, 160-as és 260-as autóbuszok terelt útvonalon közlekednek.

A közösségi közlekedés segítése érdekében az  M1-M7-es autópálya közös, budapesti bevezető szakaszán az Egér út és a mai buszsáv kezdete között a városközpont felé a leállósáv helyén buszsávot alakítanak ki a közösségi közlekedés járatai számára. 

Rendkívüli buszsávot jelölnek ki a Hegyalja úton az Avar utca és a Döbrentei tér között, az Erzsébet híd budai hídfőjéig centrum irányban. A Hegyalja úton így csak egy sáv lesz járható az Erzsébet híd felé, az intézkedés célja a 8-as, 112-es és 239-es autóbuszok előnyben részesítése.

 

A további változásokról a www.bkk.hu/arviz oldalon olvashat részletesen.

01:36
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

Rogán Antal a Széchenyi térnél

Rogán Antal belvárosi polgármestr nyilatkozik este a Széchenyi térnél. Fotó: Magócsi Márton - Origo

01:52
június 09, 2013
Vágólapra másolva!

A belvíz is gond a Szigetközben

Az árvíz mellett a belvíz is egyre inkább gondot okoz a Szigetközben. A Pannon-Víz Zrt. arra kéri  az ár- és belvízzel érintett területek lakosait, hogy ellenőrizzék a telkeiken belüli csatornatisztító nyílásokat és lehetőség szerint  akadályozzák meg, hogy a belvíz ezeken keresztül a csatornába folyjon.