Alig hallatszott a hazaárulózás és a Viktátor
2016. március 15. 09:03
Öt géppisztolyos katonai rendész strázsál a Stadionok metróállomásnál, úton a Kossuth tér felé. A metrón az ünnepnap ellenére viszonylag sokan vannak.
Gyülekeznek a Kossuth téren. Külföldi tudósítók beszélgetnek egy résztvevővel, aki a 2006-os eseményekről beszél.
Megérkezett Áder János köztársasági elnök a Kossuth térre. Pár száz érdeklődő várja a zászlófelvonást.
Esik a hó, havas eső a Kossuth téren. Több nagykövet, állami vezető jelent meg a zászlófelvonáson. A rendőri készültség nagy, de kordonok csak a sajtóemelvénynél vannak.
A térre folyamatosan érkeznek az emberek.
Esernyők erdeje látszik a Kossuth téren a Parlament előtt - éppúgy, mint február közepén, a pedagógusok tüntetésén. Ezúttal azonban kevesebben vannak a téren.
Megkezdődött az ünnepség. Ellentüntetők és fütyülés nincs. Senki sem kiabált be Áder János államfőnek. Hideg van és esik a havaseső.
A Kossuth tértől néhány száz méterre nyoma sincs az ünnepi hangulatnak, a tömegnek. A főváros olyan, mint egy álmos vasárnap reggel. Csak az feltűnő, hogy a Belvárosban több a rendőr, mint a járókelő.
A Kossuth tér mellett, az Alkotmány utcában állnak a nagykövetek autói.
Már most sor áll a parlamenti belépéshez a Kossuth téren, ugyanis ma ingyen megtekinthető az épület.
Közben a zászlófelvonás után lovas felvezetéssel elindult a menet a Múzeumkerthez, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd.
Pocakos tábornokot egyet sem lehetett látni a Kossuth téri zászlófelvonásnál.
Elindult a tömeg: az Alkotmány utcán haladnak az emberek a Múzeumkert felé.
Zámbó Árpy is a tömegben van - hívta fel a figyelmet egy kokárdás ember.
Az Alkotmány utcában haladó menetben már Gyurcsány Ferenc a téma. A beszélgetés lényege: Isten nem ver bottal.
A menet eleje most éri el a Bajcsy-Zsilinszky utat. A rossz idő ellenére sokan jöttek gyerekkel. A turisták egy része is a menettel tart.
Katonazenekar mögött ballagunk. Nagyon klassz az ütős szekció. Nem is klassz: ütős.
Az Arany János utcához ért a menet. Elég gyorsan halad.
Jelentem, a lovak nem tisztelik az ünnepet. Ugye tudják, miről beszélek?
A menet már a Bazilikánál jár.
Valaki nagy-magyarországos bőrdzsekiben jött. Természetesen találkoztunk székely zászlóval is.
Székely-lengyel barátság. Bár elég nehezen értették meg egymást.
És a kommunisták ide akarták felhúzni a Nemzet Színházat - mutatja egy néni az unokájának. Nem mondom meg, hol járunk.
A Keren-Or Chábád Zsidó Központnál járunk. A 2/3 nem néz oda.
Ellentüntető jelent meg a menetben. De incidens nem történt, csak a tömegből beszóltak neki.
A menet az Astoriára ért.
Az egyetlen ellentüntető a táblájával keresztülment a tömegen.
A menetben felbukkant Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke is.
Az Astoriánál a lovasok leválnak a tömegről.
Kleine fische, gute fische - vallja ez a nemzeti érzelmű asszony.
Megérkezett a menet a Nemzeti Múzeumhoz. Mit megérkezett: ünnepélyesen megérkezett! Külön kordonok nincsenek a Múzeum körúton. Folyamatosan érkeznek az emberek,
az ellentüntetők itt már mintegy százan vannak.
Söröző lengyel a Múzeum Caféban.
Az imperialisták ilyen kirakatokkal zaklatják az EU-szkeptikus tömeget.
Lengyelek és Ferencváros.
Ellentüntetők a Múzeum körúton. Nincsenek külön körbekordonozva. Folyamatosan fütyülnek, és kormányellenes jelszavakat skandálnak. De incidens eddig nem történt.
Akinek stílusa van, mindene van - tartja a mondás.
Megkezdődött a kormányellenes tüntetés a Nemzeti Múzeumnál. Folyamatosan szidják egymást az ellenzéki és kormánypárti hívek.
Egy kisebb lökdösődést leszámítva nagyobb incidens nem történt. Kölcsönösen féregnek nevezik egymást a demonstrálók. A rendőrség egyelőre nem avatkozott közbe.
Nem hagyjuk, nem hagyjuk! - ezt skandálják a kormányellenes tüntetők, de a Múzeumkertben éneklő férfikórus hangja egyelőre elnyomja a hangjukat.
Húsz rendőrt vezényeltek az ünneplők és a tüntetők közé. Az egyenruhások kiemeltek közülük két orbánistát - írja a 444.hu.
Az Origo információi szerint előállítottak egy embert.
Sokan vannak a Nemzeti Múzeumnál: ünneplők és ellentüntetők is, köztük rendőrsorfallal.
Mocskos Fidesz! - skandálják az ellentüntetők a Múzeumnál, miközben hamarosan kezdődik Orbán Viktor beszéde.
Legalább 40-50 zöld mellényes rendőr vigyáz az ünneplők és a tüntetők közötti egyensúlyra.
Több tucat esőkabátos rendőrt is látni. Sokan pedig civil ruhában mozognak.
Életkép a Múzeum körúti tömegből:
- Mit mondott, Origo?
- Igen.
- Akkor húzzon a p*csába!
Sapkát levéve, esernyőt leeresztve énekelik a Himnuszt. Ahogy illik.
Van a területnek olyan pontja, ahol nincsenek tüntetők. Igaz, vevők sem. Tarlós István főpolgármester beszédét várják.
A Vén Európát játsszák a Múzeumnál - talán üzenetértéke van.
Az Origo információi szerint két embert állítottak elő a rendőrök a tömegből.
Csak a láncainkat veszíthetjük!
Európa, Európa! - skandálják az ellentüntetők. Nagy a rendőri készültség.
Színpadra lép Orbán Viktor kormányfő.
Lengyelül is ki van írva a kormány rendezvényén a dalok szövege.
Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! - kezdte beszédét Orbán.
Beregszásztól Szabadkáig, Rimaszombattól Kézdivásárhelyig - minden magyar egy akarattal ünnepel a kormányfő szerint.
Üzenjük Brüsszelnek: több tiszteletet a lengyeleknek, több tiszteletet Lengyelországnak - mondta Orbán, aki külön köszöntötte az ünneplő "lengyel légiót".
Egy diktatúrát a népnek jogában áll elzavarni - olvasható egy táblán.
Kisebb összecsapás történt Orbán Viktor beszéde alatt a tömegben.
Az ünnep emelkedettsége sem feledheti, hogy a '19-es hagyomány is velünk él, még ha csak pislákol is, de azért hangoskodik - utalt a tüntetőkre Orbán.
De gazdaállat és külföldi infúziós segélyszállítmány híján elsorvad ez - tette hozzá a miniszterelnök.
Egy ellentüntetőt megütöttek, és elvették a tábláját, ebből lett a balhé. Az ellentüntetők folyamatosan fütyülnek. Egyre több rendőr érkezik.
A mi dalainkat nem a lincselő tömeg énekli - beszél közben Orbán.
Simicska Lajos szava járása után elhangzik a "Mocskos geci" is Orbán beszéde alatt a tüntetők szájából.
Tudjuk, hogy ma az európai csillagzat ingatag, ezért ma is az a kérdés: rabok legyünk vagy szabadok - folytatja Orbán.
Európa ma nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik, márpedig Európában ma tilos kimondani az igazságot - mondta Orbán, aki szerint tilos kimondani, hogy a bevándorlás bűnözést és terrort hoz Magyarországra.
Miközben Orbán a hanyatló Európáról beszél, a tömegben a tüntetők piros lapot mutatnak neki, és felcsendül a "hazaáruló" rigmus is.
Ma nem foglalják el tankokkal a szabadságukhoz hű országokat, viszont a világsajtó torkolattüzeivel kell szembenézniük - mondta Orbán.
Interjú a tömegben:
- Hogy tetszik Orbán beszéde?
- Úgymint a miniszterelnök úré?
- Igen.
- Minden szava arany.
Ha a népvándorlást meg akarjuk állítani, először Brüsszelt kell megfékezni - mondta Orbán, hozzátéve: nem hagyja Magyarország, hogy Brüsszel ránk erőltesse az akaratát.
Nem fognak bandák vadászni lányainkra és asszonyainkra"
- mondta a kormányfő.
Arra kényszerítenek, hogy idegeneket szolgáljunk a saját hazánkban - magyarázta a miniszterelnök, aki szerint nem fogunk engedni sem erőszaknak, sem fenyegetésnek.
Vagy együtt, vagy sehogy - ma ez a törvény Orbán szerint.
A rendőrök teljesen elkerítették a tüntetőket.
Egy fontos kérdés maradt Orbán Viktor szerint: rabok legyünk, vagy szabadok. A miniszterelnök beszédét a megszokott Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! formulával zárta.
Ő nem a Fideszre szavaz. Hanem a karosszékre.
A rendszerváltás után a Szociáldemokrata Pártot vezető Petrasovits Anna is felbukkant a tömegben.
Megkérik az árát a finomságoknak: 299 forint a rétes, 400 forint a perec.
Legalább félszáz, de inkább több készenlétis rendőr sorakozott fel a Múzeumnál.
Vége Orbán Viktor beszédének, a Kossuth Lajos azt üzente című dalra hazavonulnak a Múzeum körútról az ünneplők.
Rengeteg a rendőr: csak a Múzeum utcában kétszáz készenlétis várakozik.
Száz mellvértes rendőrt számoltunk össze a Nemzeti Múzeum mögött.
Teljes a rendőrségi zárás a Kálvin téren. Erőteljesen megy az oda-vissza kiabálás az ünneplők és a tüntetők között.
Interjú a tömegből: (vol 3)
- Milyen hatással volt önre a beszéd?
- Maga szerint miért most van ilyen szar idő? Érti, ugye?
(Nem értem.)
Még Orbán Viktor előtt beszélt a Pilvax kávéháznál Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint
2016-ban az önkényt Magyarországon Orbán Viktornak hívják,
az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni.
Azt mondta, amikor "az önkény ura" a szabadság szavát veszi a szájára, akkor "bemocskolja egyik legszebb szavunkat". Kijelentette, hogy továbbra is a nyugalom és az alkotmányos forradalom pártján állnak. Gyurcsány a beszédét a "vesszen a zsarnok!" felkiáltással zárta.
A miniszterelnök előtt Tarlós István beszélt az állami ünnepségen a Múzeumkertben. A főpolgármester azt mondta, múlttal és jövendővel egyaránt szembenézve cselekedni a nemzetért.
Jókai Mórt idézve azt mondta: nem a bátraké a pálma, hanem azoké, akik szeretik a hazát.
Az igazi bátrak érzik a veszélyt, és vállalják a feladatot, őrzik a határt, és vigyázzák a határtalan közös hazát"
- mondta Tarlós, aki szerint az igazi bátrak nem önző módon a nép szeretetére vágynak, hanem a bizalmából teszik, amit tenniük kell.
A Múzeum körút kiürült. Pár százan vannak a Kálvin téren. Nagy a rendőri készültség még. Pár ember még szidja egymást.
Kicsivel több, mint száz rendőr zárta körbe a száznál valamivel kevesebb tüntetőt.
Ennyi tüntető maradt a Kecskeméti utcában. Megszűnt a rendőrsorfal.
Rendületlenül - ezzel a címmel posztolta a Facebook-oldalára a kormányfő az elázott beszédéről készült képet.
Megnyitották az Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Kossuth Lajos utca útvonalat. Újra járható a Vámház körút a Lónyay utca és a Kálvin tér között, és az Üllői út a Szabó Ervin tér és a Kálvin tér között - írja a BKK.
Az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 133-as és a 178-as autóbusz ismét az eredeti útvonalon közlekedik.
Az Együtt szerint az Orbán-rezsim, amely már nem nevezhető demokratikusnak, rárontott a szabadságra.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke Keszthelyen ünnepi beszédében úgy fogalmazott:
ma Magyarországon "a szabadság ügye rosszul áll",
nemcsak a szólás, a vélemény, hanem a vállalkozás, a gyarapodás szabadsága is, mert a stabil polgári jólét sokaknak nem adatik meg.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megírta a magyar politikus 13 pontját:
A tiszta, őszinte szavak forradalma volt 1848. március 15-e - mondta Debrecen polgármestere a Református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál tartott ünnepségen.
A kormánypárti Papp László emlékeztetett, hogy 1848 tavaszán a magyaroknak elegük lett abból, hogy hazánk érdekeit figyelmen kívül hagyva az ország határain túlról mondták meg nekik a követendő utat. „És a történelem mintha ismételné önmagát, mintha ez a világ sejlene fel ma is Európában” - tette hozzá a politikus, aki szerint „a mi nemzedékünk is történelmi válaszút előtt áll: döntenünk kell, hogy kiállunk a nemzeti szuverenitás eszméje mellett, vagy feladjuk azt, amiért magyarok milliói harcoltak és haltak meg”.
A globális kapitalizmus és a „korrupt kormányok” korában is érvényt kell szerezni Táncsics Mihály igazságának, a szegények felemelésének - hangsúlyozta ünnepi beszédében az LMP társelnök-frakcióvezetője a Pilvax kávéházban.
A koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények és tudatlanok - idézte Táncsicsot Schiffer András, rámutatva arra: ma a bérszínvonalában a környezetétől leszakadó országban kell érvényt szerezni ezen igazságának, ott, ahol az oktatás GDP-arányos kiadásainak 30 százaléka tűnt el.
Új Kossuth-szobrot avattak a bánsági Magyarittabén. A településen már 111 éve állt a bronzból készült Kossuth-szobor, amelyet feltehetőleg színesfémtolvajok loptak el tavaly. Az új Kossuth-szobor egy soltvadkerti emlékmű alapján készült a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és Soltvadkert önkormányzata együttműködésében.
Egész délelőtt talpon voltak a huszárok és a lovaik, most már pihennek.
Nincs szabad sajtó szabad társadalom nélkül, sem szabad társadalom szabad sajtó nélkül, a sajtószabadság pontosan megmutatja a társadalom állapotát – mondta Tóbiás József, az MSZP elnöke, amikor átadta a párt által alapított Szabad Sajtó Díjat Bombera Krisztina televíziós újságírónak, Galkó Balázs színművésznek és Klecska Ernő újságírónak az 1848-as forradalom kitörésének évfordulója alkalmából.
Az Orbán Viktor kormányfő beszéde alatt tüntetők, kiabálók kapcsán Török Gábor politológus emlékeztetett, hogy 2006-ban sem volt ez másképp - csak akkor Gyurcsány Ferenc volt a szónok.
Hiába álltak sorfalat a rendőrök a Múzeum körúton, a tüntetők hangja azért hallatszott a nemrég véget ért Orbán-beszéd alatt.
Körülbelül kétszáz ember lézeng a Jobbik rendezvénye előtt a Március 15-e téren.
A Fidesz szerint "gyurcsányisták" próbálták megzavarni Orbán Viktor beszédét a Múzeumkertnél. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője közölte, hogy egy "maréknyi" "gyurcsányista" próbálta megzavarni a nemzeti ünnepet, de nem jártak sikerrel.
Felidézte, hogy beszédében a miniszterelnök szólt a migránskrízisről és Brüsszel migránspolitikájának elutasításáról is. "Ezzel kapcsolatban ne felejtsünk el két dolgot:
tudjuk, hogy a Gyurcsány Ferenchez köthető cégek több száz milliós nagyságrendben kapnak támogatást Brüsszeltől,
és tudjuk, hogy a Múzeumkert közelében tartott akció szervezője Gyurcsányhoz is köthető" - mondta.
"Ismét csak a saját híveihez beszélt Orbán Viktor" - mondta Varga Áron. A politológus szerint a kormányfő nem sok újat mondott az évértékelő beszédéhez képest, egyedül a retorika változott: durvább lett.
A miniszterelnök nem először kérdőjelezi meg az ellenzék legitimitását, ami nem elegáns a politológus szerint. Minden rendes demokráciában van ellenzék. Ráadásul most azért van fogás a kormány politikáján, lásd egészségügy, oktatás - véli Varga
Orbán egy laza összeesküvéselmélettel is előállt arról, hogy a menekülteket irányítják. Persze nem nevezte meg a bábjátékost. Ez már csak azért is érdekes, mert ha van valaki, aki irányítja őket, akkor azok az oroszok - állapította meg a politológus.
Kicsit megfáradt Novák Előd esernyője, miközben elkezdődött a Jobbik ünnepi rendezvénye, amelyen meglehetősen lagymatag a hangulat.
Nem sokkal az után, hogy a Fidesz megállapítása szerint Orbán Viktor beszédét egy maroknyi "gyurcsányista" próbálta megzavarni a Múzeumkertnél, reagált a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.
A DK szerint "még soha nem fordult elő a '48-as forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén, hogy
a magyar miniszterelnök kettős rendőrsorfal mögött rettegett a Nemzeti Múzeum előtt."
A Gyurcsány-párt szerint "a magát jobbára Lengyelországból importált ünneplőkkel és bértapsolókkal körülvevő zsarnok csak az állami média hangmérnökeinek köszönheti, hogy hazugságait nem nyomta el a magyarok dühös füttyszava."
Lovas huszárok parádéznak a Várkert bazárnál.
Körülbelül ötszázan vannak a Jobbik ünnepségén a Március 15-e téren. Stummer János, a párt budapesti vezetője Hunyadi Jánosról beszélt.
Szerinte
a törökverő hadvezérben győzött a hazaszeretet, mivel külföldről tért haza.
A politikus szerint Hunyadi nélkül nem lenne 2016 Magyarországa. Úgy látja, napjaink ilyen hőstette, ha valaki Nyugatról hazajön.
A Jobbik rendezvényén a párt budapesti politikusa, Stummer János azt javasolta, hogy a használaton kívüli Sorsok házából a Magyar sorsok háza legyen 2018-tól, ha feláll a Jobbik-kormány.
Sokan megijedtek, mert ágyúznak a Jobbik tüntetésén, de ez csak látványelem.
A Magyar Liberális Párt szerint a kormány szembemegy mindennel, amit a '48-asok képviseltek.
A párt Pilvax kávéház előtti megemlékezésén Fodor Gábor pártelnök azt mondta, hogy
a kabinet szabad ország helyett despotikus országot épít,
nemzeti önállóság helyett pedig csatlósszerepre kényszeríti Magyarországot.
A Jobbik rendezvényén Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere azt mondta,
a Jobbik segítségével verték szét 2006-2010 között a legmagyarellenesebb pártot, az SZDSZ-t.
Szerinte ha ez nem történt volna meg, akkor még Németországnál is rosszabb lenne a bevándorlási helyzet.
A magyar határ most biztonságos, de a veszély nem múlt el. Toroczkai szerint a mai magyar vezetés nem tesz meg mindent a határon túli magyarságért.
A tanárok tüntetése előtt Katona Andrea, a KARD Egyesület alelnöke tart kormányellenes beszédet. Egy Orbán szerinti világban "illetlenség" élniük azoknak, akik pénzbe kerülnek - mondja, utalva a segélyezési rendszerre.
El kell tüntetni a rohadó narancsot az országból - mondta a KARD demonstrációján Katona Andrea, a KARD Egyesület alelnöke, aki szerint
még mindig sokan félnek az országban.
A tömeg duzzad, itt gyülekeznek a diákparlament tüntetői is a Tanítanék mozgalom demonstrációjára.
Juhász Zoltán blogger is beszédet mondott a KARD Egyesület demonstrációján. Szerinte a '48-as hősök szabad európai országot akartak szabad sajtóval, független jegybankkal.
Ezzel szemben - helyzetértékelése szerint - idén télen emberek fagytak meg az otthonaikban, ételre sem mindenkinek telik, a földeknek pedig új földesuraik vannak.
A Jobbik megemlékezésén Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt: véget kell vetni a fiatalok elvándorlásának.
Be kell laknunk a Kárpát-medencét, és nem elmenni kell innen."
Dúró Dóra szerint a kormány mára teljesen elszakadt a valóságtól.
A Jobbik képviselője azt mondta, le akarják váltani 2018-ban az Orbán-kormányt.
Minden egyes gyermek közkincs, a mostani demográfiai válságot le kell győzni - mondta Dúró.
Ellentüntetők egy csoportja petárdával zavarta meg a Jobbik rendezvényét.
Elvezették a rendezvényt megzavarókat.
A KARD Egyesület rendezvényén Juhász Zoltán blogger arról is beszélt, az a fő baj, hogy az emberek nagy része nem foglalkozik a problémákkal. Nem érdeklik őket az éhező gyerekek, hogy 30 ezer embernek elvették a trafikját, és az sem, hogy 20 ezer embernek elvették a földjét.
Tényleg az a legfőbb bajotok, hogy vasárnap nem tudtok vásárolni? - tette fel a kérdést.
Mögöttem nem lesz lengyel felirat - kezdte a KARD Egyesület rendezvényén felszólaló Nagy Bandó András.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Kerepesi temetőben tartott megemlékezést délelőtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei és Forinyák Géza előtt tisztelegve a másodéves joghallgató sírjánál.
A joghallgatót 1860. március 15-én találat érte egy megemlékezésen, melyet a pesti egyetemisták a szabadságharc áldozatainak méltó megünneplésére rendeztek. 1849 óta nyilvánosan először, hiszen a forradalom eszméjére és véráldozataira emlékezni tilos volt.
A tiszteletnyilvánításon számos felsőoktatási intézmény képviselője vett részt. A Forinyák család sírja évek óta gondozatlanul állt, a HÖOK önkéntesei a koszorúzás előtti napokban maguk tették rendbe a nyughelyet.
"A felcsúti csokkirály megvette a magyar embereket" - mondta Nagy Bandó András a KARD Egyesület rendezvényén. A humorista szerint a miniszterelnök fél egy igazi népszavazást tartani.
A Jobbik rendezvényén a pártelnök Vona Gábor azt mondta, hiénák vannak köztünk, de nem érdemes róluk beszélni.
Csak akkor vagyunk magyar emberek, ha megvan bennünk a szabadságvágy, ha nincs, akkor csak emberek vagyunk."
Vona azt javasolta, hogy az Országgyűlés rehabilitálja 2006 hőseit. A politikus egy határozati javaslatot is benyújt majd erről a parlamentnek.
Az elnök szerint veszélyben van a szabadság, mert az emberek újra félnek. A tolvaj politikusokat szerinte börtönbe kell zárni, ezért a Jobbik egy tavaszi antikorrupciós hadjáratot indít.
Ahogy anyából, hazából is csak egy van - mondta Nagy Bandó András a KARD Egyesület rendezvényén. Szerinte a hazaszeretet nem csak azt jelenti hogy szeretem a hazámat, hanem azt is, hogy a hazám is szeret engem.
Azt is mondta, "a franc sem ismerné Orbán Viktort, ha nem állt volna ki a Hősök terére Nagy Imre temetésén".
Vona Gábor szerint bármilyen nehéz idő jön, a magyarság győzni fog. Szerinte a hétköznapokon is lelkesíteni kell a magyaroknak egymást - zárta beszédét a Jobbik elnöke. Ezzel a párt rendezvényének vége.
A szocializmusban is egymillió párttag gyötörte a 9 millió többit - állapította meg a KARD Egyesület rendezvényén felszólaló Nagy Bandó András, aki szerint a nép akkor is rádöbbent az erejére.
Erősebb a hallgatag tömeg, mint a kétharmadnak csúfolt kissebség - mondta a szónok.
Véget ért a Jobbik rendezvénye a Március 15-e téren, és a KARD Egyesületé is a Hősök terén. Az utóbbi demonstráció közönsége csatlakozott a Hősök teréről induló kockásinges-pedagógus demonstrációhoz.
A tanártüntetést itt követheti az Origóval percről percre: