Percről percre
Orbán ViktorÉlő közvetítésünk Orbán Viktor parlamenti beszédéről
Frissült:
2024. február 26. 13:13
Olvasási idő: 1 perc
Események

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Orbán Viktor miniszterelnök beszédével indul a parlamenti tavasz. Köztársasági elnököt választhat és Svédország NATO-tagságát is megszavazza az Országgyűlés hétfőn, a tavaszi ülésszak első napján.
Orbán Viktor viszonválaszában elmondta, hogy aki patkánynak nevezte a grúzokat az orosz-grúz háborúban, annak nem jár tisztelet. A kormányfő arról beszélt, hogy 2010 óta négyszeresére növelte a kormány a gyermekvédelemre fordított összegeket. 46,2 százalékos béremelés volt 2021 óta - tette hozzá. A gyermekvédelmi intézményekben dolgozók és a pedofília között nincs összefüggés - hangsúlyozta a kormányfő.
Akik most a jobboldalt támadják a kegyelem ügyében, azok számára világos kell legyen, hogy a pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Önök 20 évig a helyén hagyták a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét.
Már 2011-ben megindult a rendőrségi vizsgálat a bicskei otthon vezetője ellen, majd másodjára is elindult a vizsgálat - tette hozzá. A gyermekotthon vezetőjét a baloldal kinevezte, majd 20 évig otthagyták, majd pedig a mostani kormány lecsukta. A pedofiloknak nincs, és nem is lesz kegyelem - zárta a kormányfő.
Ön egy bűnöző, Varju elvtárs - mondta Kocsis Máté. Fekete-Győr András pedig hivatalos személy elleni erőszakot követett el. Mikor mondanak le végre? - tette fel a kérdést Kocsis. Szégyelljék magukat!
Kövér László Gyurcsányra reagálva azt mondta, róla (bukott kormányfő) még soha nem beszélt így senki bármennyi bűnt is felhalmozott. Önök Nagy László, a Gyurcsány által kilőtt szemű ember halála kapcsán nem álltak fel, ez szégyen - mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott arra, hogy 2021-ben a baloldal azt sem támogatta, hogy a pedofília súlyosabb esetei egy megítélés alá essenek a gyilkoságokkal.
Azt sem szavazták meg, hogy a pedofiladatbázis kereshető legyen.
2013-ben sem szavazta meg a baloldal, hogy a gyermekek sérelmére elkövetetett bűnösők ne végezhessenek újra hasonló munkát - tette hozzá. 2013-ban, 2016-ban és 2021-ben sem volt fontos a baloldal számára a gyermekvédelem. Négyszer erősítették meg a balliberális városvezetők a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét, az Önök embere volt 20 évig - mondta Kocsis Máté.
Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő elképesztő hazugságáradattal állt elő, majd pedig a Bibliából idézett többször is.
Simicskó István arról is beszélt, hogy üdvözölték a svéd kormányfő gesztusát. Erősödik a magyar légtérvédelem, és erősödik az ország imázsa is, mert más országok légterét is védi hazánk - tette hozzá. A jövőben sem tűrjük el, hogy mások mondják meg, mit tegyünk - hangsúlyozta Simicskó.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a baloldali képviselők nem a miniszterelnökre reagáltak. Simicskó alaposan kiosztotta Bedó Dávidot, a Momentum frakcióvezetőjét, hogy pólóban jött be. Gyermekeink védelme mindennél fontosabb - tette hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy a baloldal nem szavazta meg a korábbi gyermekvédelmi törvényt, ráadásul korábban Demszky Gábor nevezte ki a bicskei gyermekotthon vezetőjét.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője ismét folytatta az oltásellenes propagandáját. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szokásához híven ismételten nagyon unalmas beszédet tartott.
Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta, hogy támogatják a gyermekvédelem területén a szigorításokat. Megismételte Gyurcsányék követelését, miszerint közvetlen elnökválasztás kell.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője többek között arról beszélt, hogy majd valamikor benyújtanak egy gyermekvédelmi csomagot. Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője a gyermekvédelmi intézményben dolgozók béremelését követelte.
Tordai Bence, a nulla százalékos Párbeszéd frakcióvezetője egyperces néma felállásra kérte a képviselőket Navalnij halála miatt. A dollárbaloldal képviselői felálltak, míg a kormánypártok, a miniszterek és a Mi Hazánk képviselői nem.
Véget ért Orbán Viktor napirend előtti felszólalása. Most a frakcióvezetők reagálása következik 5-5 percben.
Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, százezrek haltak meg, milliók menekültek el - mondta Orbán Viktor. Segítséget nyújtunk Ukrajnának a sérültek ellátásában, a magyar történelem legnagyobb humanitárius programjával támogatjuk a bajba jutott embereket.
Mi magyarok a kezdetektől mondjuk, hogy ennek a konfliktusnak nincsen katonai megoldása, véget kéne vetni a háborúnak.
Orbán Viktor tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett.
Nem akarunk végtelenül elhúzódó háború szomszédságában élni, mert a béke az európaiak, az ukránok és az oroszok érdeke is -
tette hozzá.
Csak egy újabb békefolyamat tudja visszahozni a biztonságot.
Nem vagyunk egyformák mi magyarok és svédek - mondta Orbán Viktor. A két ország számára kölcsönösen előnyös megállapodásokat hoztak tető alá - tette hozzá. A miniszterelnök szerint mára sikerült az ellentéteket feloldani.
Most pedig kibővítették a katonai együttműködést, és négy új vadászgépet vásárolnak.
Logisztikai szolgáltatások is kapcsolódnak a légvédelmi együttműködéshez - tette hozzá.
A svédek NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ma döntenek az elnökasszony lemondásáról és az új elnök megválasztásáról. Átmeneti zavar sem keletkezhet a mostani átmenet során, így haladéktalanul megválasztják az új elnököt - tette hozzá.
Sulyok Tamás óriási tapasztalattal rendelkezik.
Az Alkotmánybíróság döntései az elmúlt években utat mutattak - mondta Orbán.
Orbán Viktor kormányfő beszédében azt mondta, hogy megköszöni a távozó elnökasszony munkáját. Csak egyféleképpen lehetett volna dönteni az elnöki kegyelem ügyében - tette hozzá. A gyermek teljeskörű védelmet élvez. Nincs kibuvó, nincs kegyelem a gyermekek elleni bűncselekményekben - tette hozzá. Úgy tűnik, az emberi ítélőképesség itt nem elegendő, ezért a jogszabályoknak is garantálni kell, hogy ne történjen még egyszer ilyen. Pedofil ügyekben elítélt bűnöző ne legyen feltételes szabadlábra bocsátható - mondta a kormányfő. A bíróságokat arra kérte, hogy a folyamatban lévő ügyeket ennek fényében ítéljék meg. Vizsgálatot rendelt el minden gyermekvédelmi otthonban a kormányfő.
Kezdődik a kormányfői felszólalás.
Az ülésnapon több fontos szavazás is lesz, például a köztársasági elnök lemondásának elfogadásáról és Svédország NATO-csatlakozásáról is szavaznak a képviselők.
Ma délután egy órakor kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, ahol Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában beszámol a legutóbbi ülésszak óta végzett kormányzati munkáról.