Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

<P class="MsoNormal">Összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet

Vágólapra másolva!
Pintér Sándor belügyminiszter ma reggel nyolc órára összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését. Orbán Viktor miniszterelnök közölte, hogy az országban teljes a nyugalom.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor belügyminiszter ma reggel nyolc órára összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését.

"Magyarország egész területén teljes a nyugalom" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az afganisztáni célpontok elleni támadás kapcsán a Magyar Rádiónak nyilatkozva tegnap este. Szavai szerint a támadás megkezdésének szinte második pillanatában a belügyminiszterrel áttekintették az ország biztonsági helyzetét, és Pintér Sándor tájékoztatása szerint a határőrségnél, a menekülttáboroknál, valamint a védett épületeknél a megerősített őrizet működik, rendzavarás, rendbontás, rendkívüli esemény sehol nem történt.

A titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter megjegyezte, hogy Magyarország nem vesz részt a katonai akcióban, csupán erkölcsi és politikai támogatást nyújt.

"Nemzetbiztonsági szempontból nincs szükség a korábban hozott biztonsági intézkedések megváltoztatására" - közölte Simicskó István nemzetbiztonsági politikai államtitkár.

Fodor Lajos vezérkari főnök arról tájékoztatott, hogy Magyarország légterét eddig nem vették igénybe az Afganisztán elleni légi csapásban résztvevő repülőgépek.

Kretz Vilmos, a határőrség szóvivője közölte, hogy jelen pillanatban a határon a korábban bevezetett szigorító intézkedések elegendőek ahhoz, hogy megfelelően őrzöttek legyenek az ország határszakaszai.

A rendőrség illetékese közölte, hogy a korábban védett nagykövetségek ellenőrzését megerősítették, illetve minden érintett szervezettel felvették és tartják a kapcsolatot. A tábornok elmondta azt is: az információk és a tények függvényében döntenek majd arról, hogy az ORFK-n felállított válságkezelő törzs megkezdi-e munkáját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről